2011. szeptember 13., kedd

Töltött csirkecomb



Hozzávalók: 4 nagy csirkecomb, só, szárnyasokhoz való fűszerkeverék, őrölt bors, rozmaring, zsír, a tetejére húsos füstölt szalonna, 
a töltelékhez: 2 db zsömle, tej, 15-20 dkg csirkemáj, 1 tojás, só, őrölt bors, majoránna, hagyma.

Elkészítése:
A combok bőrét óvatosan lefejtjük, mint a lenti képen is látható. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a fűszerkeverékkel, megtöltjük a töltelékkel, és a bőrét visszahajtjuk rá.
A töltelékhez a zsömléket langyos tejbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk. A hagymát apróra vágjuk és megdinszteljük, a májat nyersen lekaparjuk, majd a többi töltelék hozzávalóval összekeverjük.
Ha nem fér az összes bele, a combok mellé tehetjük és velük együtt megsüthetjük. A combokat kizsírozott tepsibe fektetjük, közéjük még tehetünk egy-egy kiskanál zsírt, tetejükre kis rozmaring ágat teszünk, vagy szárítottat morzsolunk. Felöntjük egy kis vízzel, és fóliával lefedve sütőbe tesszük.
Ha a hús már megpuhul, levesszük a fóliát, bevagdosott szalonnaszeletet teszünk mindegyik darabra, és szép piros-barnára pirítjuk.
Mellé rizst, krumplit, esetleg párolt zöldséget adunk köretnek.

A bal oldali combok már meg vannak töltve, a jobb oldaliakról még
 csak a bőr van lefejtve



5 megjegyzés:

  1. Nálunk kedvenc, jó ötlet a rozmaring!

    VálaszTörlés
  2. Nézz be hozzám, Katalin, van számodra egy-két díjam :)
    http://vicuska13.blogspot.com/2011/09/megint-dijakat-kaptam.html

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta, én még sosem készítettem töltve, de nagyon finom lehet.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm mindenki megjegyzését.
    Vicuska, neked külön köszönöm a díjakat, örültem, hogy rám is gondoltál.

    VálaszTörlés
  5. Szeretem a blogodat, sőt, a többit is :) ezért gondoltam Rád! Én is köszönöm!

    VálaszTörlés