Rántott halat ettünk mostanában kétszer is, karácsonykor és a napokban is. Az afrikai harcsából maradt a mélyhűtőben, azt most sajtos bundában rántottam ki. Mindkétszer franciasalátát készítettem mellé, céklával. Nagyon finom volt!
Hozzávalók mennyiségek nélkül, a rántott halhoz: afrikai harcsa szeletek (vagy más hal), só, bors, liszt, tojás, zsemlemorzsa, reszelt sajt, citrom, olaj,
a franciasalátához a zöldségek: borsó, sárgarépa, krumpli, savanyú uborka, alma és főtt cékla,
a tartármártáshoz: tejföl, majonéz, mustár, őrölt bors, porcukor, citromlé..
Elkészítése:
A halat keskenyebb darabokra vágtam, sóztam, borsoztam, meglocsoltam citromlével, és állni hagytam. Ezután bepaníroztam a hagyományos módon - liszt-tojás-zsemlemorzsa - annyi különbséggel, hogy a felvert tojásba reszelt trappista sajtot kevertem.
Ezután bő olajban kisütöttem.
A franciasalátát kicsit előbb állítottam össze, hogy összeérjenek az ízek.
A borsót, a kockára vágott krumplit és sárgarépát enyhén sós vízben kevés olaj hozzáadásával megfőztem, majd szűrőn lecsepegtetettem. A céklát is megfőztem, külön, héjastul. Míg hűltek a zöldségek, elkészítettem a tartármártást.
A tejfölhöz kevertem a majonézt - amely lehet tubusos és otthon készített is -, egy kis mustárt, borsot, ízlés szerint egy-két kiskanál porcukrot és egy kis citromlét. Belekevertem a megfőtt zöldségeket, egy kockára vágott almát és 2-3, szintén kockára vágott savanyú uborkát.
A céklát meghámoztam, feldaraboltam, és ezt is hozzákevertem a kész franciasalátába, ami hamar megszínezte a salátát, szép élénk színűre.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiBU2kGoODxwlkSBdRPqI8wqOX4dEDqjaOlb6fJzsz-4sAu7loPVofouO6p7cW090zvjTF01IaGcpNL8ytOK701ot2iGf9bRCxQMV7aws5MXY2zQGNToIf9QxJeIyRVOxduInpcpmn1N-Mz7BQAe-2VqYl-z8ra7bQjLYr4e4JXqQ89jyP1jFfIHpwVhiX-/w480-h640/2023_1224_173843.jpg) |
A karácsonykor tálalt halak és a franciasaláta....
|
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiGpiMgLQsPnu_8HWSnL8YGqKMBPWk_woHWCNxnV1WBanvD65vTbY2XkRE8fldPC0iRe_J57FpTDNf3XAK9cwx6OsxwyHc4mBWh-7mHzcdwivq1TuwuTPt7zUBIMA5epFIRFSBuNHnZdHSgK4EWOQsbxPUf2G0ZspWpsb59lQWxfKnOjMZ05chfX7_tEBYE/w640-h464/2023_1224_174022.jpg) |
...ahol még óvatosan bántunk a céklával... |