2024. június 21., péntek

Őszibarack befőtt








Itt a befőzés ideje - már hetek óta -, sok mindent tehetünk el télire. Idén minden előbb érik, vannak gyümölcsök, amiket előző években ilyenkor főztünk be, idén pedig már leértek. 

Őszibarackot is már június eleje óta kapni. Régebben a szüleimtől, most már Apukámtól kapjuk minden évben a kész üveget, vagy együtt tesszük el a szép vidéki gyümölcsöt, de idén én is megpróbálkoztam pár üveget befőzni, mert szép gyümölcsöt tudtam venni, elfogadható áron. 

A szokásos, amúgy jól bevált családi recepttől kicsit eltértem (ahhoz megfelelő nagy fazék kell, és az üvegeknek is egyforma magasnak kell lennie), ezért inkább olyan eljárással tettem el, ahogy két éve a birset is.

Mindkét módszerrel eltett dunsztos nagyon finom. Nagyon szeretjük az őszibarackot, talán ez a gyümölcs a legfinomabb az összes befőtt között!

Hozzávalók: őszibarack, 1 liter vízhez kb. 30 dkg cukor, citromlé, 
a tetejére: vaníliás cukor és késhegynyi szalicil.

Elkészítése:
A barackokat meghámoztam, gerezdekre vágtam. Ez sajnos még nem volt magvaváló, de ezekből is szép szeleteket tudtam vágni. Azonnal citromos vízbe tettem a meghámozott feldarabolt gyümölcsöt, hogy ne barnuljon meg.
Megkevertem a főzőlevét, 1 liter vízhez 30 dkg cukrot adtam (ízlés szerint lehet többet vagy kevesebbet), és ebben megfőztem a barackot, de csak pár percig, hogy kicsit még roppanós maradjon. A főzési idő nagyban függ attól, hogy mennyire kemény a barack, vagy már puhább.
Még forrón, azonnal üvegekbe mertem, tetejükre még szórtam egy-két kis kanálka vaníliás cukrot és késhegynyi szalicilt. Tetejét lezártam a fémtetővel, és száraz dunsztban hagytam teljesen kihűlni.






2024. június 17., hétfő

Piskótatekercs zabpehelyliszttel






 
Lisztmentes piskótatekercset sütöttem, amit eddig még soha. Aninál láttam meg, nagyon megtetszett, de mivel nem akartam nagy tekercset sütni - gondoltam kettőnknek ekkora is elég lesz, próbaképpen -, ezért csökkentettem a hozzávalók mennyiségét. Nagyon finom lett, több is elfogyott volna. A tetejére még olvasztott csokoládét csurgattam, és bogyós gyümölcsöket is kínáltam hozzá. 
 
Próbáljátok ki, megéri! 😋

Hozzávalók nálam, a tésztájához: 4 tojás, 2 evőkanál víz, 5 evőkanál cukor, 6 evőkanál zabpehely, 1 teáskanál sütőpor, 
a megkenéséhez: sárgabaracklekvár, 
a tetejére: 4-5 dkg étcsokoládé, esetleg bogyós gyümölcsök és menta-vagy citromfűlevelek.

Elkészítése:
A zabpehelyt lisztfinomságúra megdaráltam. 
A tojásokat kettéválasztottam. A fehérjéből kemény habot vertem, majd belecsorgattam a vizet, és alacsony fokozaton tovább verve egyenként hozzáadtam a sárgáját és a sütőporral elkevert zabpelyhet. 
Egy nagy tepsit kibéleltem sütőpapírral, beleöntöttem a tésztát, ami kb. 25 x 30-32 cm-esre szétfolyt benne. Nem volt megfelelő méretű tepsim, csak nagyobb és kisebbek.
Előmelegített sütőben megsütöttem, mint egy hagyományos piskótát. Amikor kész volt, kiborítottam egy tiszta sütőpapírra, és a rövidebb oldalától kezdve feltekertem.
Amikor már langyos volt, akkor megkentem a lekvárral.
Tetejére pedig gőz fölött olvasztott csokoládét csurgattam, és egy-két szem ribizlit tettem.
 





2024. június 12., szerda

Töltött bundás kenyér


Az egyik kenyér kettévágva

Itt még csak az első sült ki....

Közelebbről

Kicsit kikukucskált a sajt, de annál finomabb 😋


Ilyet rég ettünk először, már évekkel ezelőtt Erdélyben, Zetelakán a Küküllő Panzióban, a kedves tulajdonos specialitása. Ott mindig reggelire kaptuk, tartalmas, laktató finomság, amivel aztán ki lehet bírni a napközbeni túrázásokat.
Idén is, a pünkösdi ott-tartózkodásunk idején ez volt az egyik reggelire, ezért is jutott eszembe, hogy mennyire szeretjük, de itthon még nem készítettem el egyszer sem. Tegnap aztán végre megsütöttem vacsorára, nagyon finom volt! 
 
Próbáljátok ki, ha eddig nem ismertétek volna....


Hozzávalók nálam, mennyiségek nélkül: kenyér, tojás, vaj, felvágott, sajt, snidling, 
a kisütéséhez: olaj vagy zsír.

Elkészítése:
A kenyérszeleteket enyhén megvajaztam. Alulra tettem egy szelet csülökhúsos felvágottat, rá sajtszeleteket, most csak trappistát, de készíthetjük füstölt sajttal is, biztos még ízletesebb lenne.
A felvágott is lehet bármilyen, nekem ez a csülökhúsos most nagyon ízlett, de tehetünk bele szalámit, füstölt kolbászt is, és akár mustárt is. Közéje szórtam apróra vágott snidlinget is, és a sajt tetejére még egy szelet felvágottat tettem, aztán rá a másik szelet kenyeret.
Felvert, megsózott tojásba forgattam, és kisütöttem serpenyőben a zsiradékban, úgy ahogy egy bundás kenyeret szokás.

Tálalásnál kínálhatunk még mellé uborkát, paprikát, zöldhagymát.....


A kenyerek előkészítése




2024. június 8., szombat

Sült máj rösztivel


Tálalva

Még a ketchup nélkül


Egy pirított máj, a megszokottnál kicsit eltérő körettel. Finom, tartalmas ebéd volt.... 
 
Mennyiséget sehova sem írtam, gondolom nem is szükséges pontosan, a képeken úgyis látszik, hogy milyen nagy, vagy inkább kicsi adagot készítettem 😊. Nekünk kettőnknek elég volt. És ha valaki kedvet kap hozzá, és megsüti, annyit készít, amennyi szükséges.

Hozzávalók a sült májhoz: sertés máj, só, bors, majoránna, zsír, liszt, 
a rösztihez: krumpli, só, bors,
és még a tetejére: füstölt szalonna, hagyma, fokhagyma, ketchup.

Elkészítése:
A májat felszeleteltem, kisebb darabokra vágtam, majd hideg vízben áztattam, egy-kétszer cserélve a vizet, így szebb, világos színe lett. (Lányoméknál ettünk ilyen módon előkészített májat, és nagyon megtetszett és ízlett). Sütés előtt kicsit megtörölgettem, hogy ne legyen vizes, és megforgattam lisztben. Zsíron megsütöttem, közben borsoztam és megszórtam majoránnával. Csak a végén sóztam.
A rösztihez a krumplit nagy lyukú reszelőn lereszeltem, sóztam, borsoztam, majd egy nagy pogácsaszaggatóba nyomkodva kerek formákat alakítottam belőle, amiket óvatosan kiemelve egy teflon tarkedlisütőben megsütöttem, közben egyszer megfordítottam, hogy mindkét oldaluk szépen átsüljön. A sütőforma mélyedéseit kevés zsiradékkal kikentem.
Egy harmadik serpenyőben kisütöttem a szalonnát és apróbb hagymákat. Ehhez nem kellett semmi zsiradék, a szalonna épp elég zsírt engedett ki magából. A kakastaréj formájú szalonna szeletek végeit kisülés után még törött paprikába is mártottam. 
Mikor minden elkészült tálaltam. A tányérban alulra tettem egy rösztit, rá a sült májat, arra a sült hagymát és szalonnát. Tetejére még friss, nyers fokhagymadarabok és ketchup is került, valamint vegyes savanyúságot is kínáltam mellé.

Mindenkinek jó étvágyat kívánok hozzá!


Sülnek a máj szeletek....

...a röszti...

...és a szalonna, hagyma is



2024. június 3., hétfő

Gyümölcstorta eperrel-almával-meggyel





Rég sütöttem gyümölcstortát, pedig szeretjük. Van is a blogomon, kettő,  ITT  egy hagyományos, és  ITT egy "tengerparti álom" 😊.

Régen Anyukám is gyakran sütötte hétvégére, sima piskótával, és általában olyan gyümölccsel, ami a kertben termett. És puding nélkül, akkor még nem volt divat a gyümölcs alá tenni, de pár éve, már én is így készítem...

Most Nea adott ihletet ehhez a könnyű nyári gyümölcsös édességhez, olyan szép tortát sütött, hogy kedvet kaptam hozzá. Ő vajas piskótával készítette, így én is megpróbálkoztam hasonló tésztával, mert ilyet még nem sütöttem. Én is 3 tojásból sütöttem, de mivel kisebbek voltak, így a többi hozzávalót kicsit lecsökkentettem....
Nagyon finom lett 😋, örülök, hogy kipróbáltam, köszönöm Nea!

Félig-meddig szülinapi torta is volt, mivel a férjemmel mindketten májusiak vagyunk. Az ő születésnapját  Erdélyben, pünkösdkor ünnepeltük, az enyémet pedig jó egy hétre rá, már itthon.

Hozzávalók nálam, a tésztához: 3 tojás (kisebbek), 10 dkg cukor, 8 dkg liszt, 6-7 dkg vaj, (1 csapott mokkáskanál sütőpor, de el is hagyható),
a pudinghoz: 1 csomag főzős vanília puding, 4 dl tej, 4 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor,
a gyümölcsök: eper, meggy, alma + cukor, citromlé, pár szem szegfűszeg, és pár szem fekete ribizli, vagy áfonya,
a tetejére: 1 csomag tortazselé, 2,5 dl az alma főzővizéből.

Elkészítése:
Először a vajas piskótát készítettem el. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjéből kemény habot vertem. Ekkor hozzáadtam a tojássárgákat, a sütőporral elkevert lisztet, és a felolvasztott, lehűtött vajat.
A masszát kizsírozott, lisztezett formába öntöttem, és előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütöttem. (A sütő ajtaját tilos nyitogatni! Ha a piskóta megsült kitámasztjuk a sütő ajtaját és 5-10 percet benne hagyjuk a tésztát, hogy ne essen össze.)
Sütőrácsra téve hagytam teljesen kihűlni.
Közben az almát ízlés szerint cukorral, szegfűszeggel és citromlével roppanósra megfőztem, mint egy kompótot. Mikor kihűlt felszeleteltem.
A pudingot a tasak leírása szerint megfőztem, de csak 4 dl tejjel. Letakartam, hogy ne bőrösödjön, és amikor már nem volt forró, a langyosra hűlt piskóta mélyedésébe öntöttem (nem kellett mind hozzá).
Ezután a tetejét kidíszítettem a gyümölcsökkel. 
A tortazselét megfőztem a tasak utasítása szerint 2,5 dl alma-főzővízzel, és amikor már nem volt forró, de még nem kezdett dermedni, bevontam vele a gyümölcsöket. (Ez sajnos nem egészen úgy sikerült, ahogy szerettem volna, először még nagyon folyt, aztán gyorsan dermedni kezdett, így nem lett szép egyenletes a zseléréteg.)
A tortát hűtőbe tettem, és amikor teljesen megdermedt rajta a zselé, csak akkor szeleteltem fel.





2024. május 28., kedd

Pünkösdkor Erdélyben jártunk - 2024. május 15-24.




Idén Pünkösdre is sikerült eljutnunk Csíksomlyóra. Utazással együtt 10 csodás napot töltöttünk Erdély két szép vidékén, Székelyföldön, Zetelakán, majd utána Torockón.

Már 2005. óta járjuk Erdély szebbnél-szebb tájait, és mindig ugyanott, Zetelakán a Küküllő Panzióban és Torockón a Bitai Panzióban szállunk meg, ahol már első alkalomtól kezdve nagy szeretettel fogadnak, így már mint barátok térhetünk vissza hozzájuk. Mindig nagy örömmel várjuk a következő utazást, a jó beszélgetéseket, a sok erdélyi finomságot, amivel kínálnak minket, a kellemes sétákat, és a kalandos kirándulásokat, ahonnan sokszor fáradtan, de élményekben gazdagodva térünk vissza estére a panziókba, majd a végén haza, Óbudára.

Utazásunkat követően másnap mindjárt "felszaladtunk" az 1801 m magas Madarasi-Hargita tetejére, a székelyek Szent hegyére, ahol a keresztek és kopjafák sokasága egy igazi zarándokhellyé vált már az évek során. A kilátás fentről pedig páratlan! Majd visszafelé Zetelakára még felkerestük Varságban a csodálatos Csorgókő-vízesést.
Idén is tudtunk még új látnivalókat felkutatni. Így a következő napon gondolatban visszarepültünk a jégkorszakba, hogy sétálhassunk a tajgán, vagyis a Fenyőkúti Tőzegláp Tajga tanösvényén. Utána még a közeli Felsősófalvai-kilátóba is felkapaszkodtunk, hogy az alattunk elterülő Sóvidékben gyönyörködhessünk.
Következő nap eljött a Csíksomlyói búcsú napja, ahova a földkerekség minden zugából ellátogatnak a katolikus zarándokok. Az utána következő nap volt Zetelakán az utolsó napunk, ekkor szikrázó napsütésben Borszéken töltöttünk szép órákat, ahol sok érdekes látnivaló várt. Sétáltunk a zömében felújított monarchia idei villák, pavilonok és források között, de bemerészkedtünk a hatalmas sziklák övezte Medvebarlang birodalmába is, ami igazából nem barlang, de csodálatos képződmény. Utána a Jégbarlang keskeny sötét gyomrában is tettünk pár lépést, és a Bagolyvárra is felkapaszkodtunk, a szép kilátás reményében, de a kilátót körülölő magasra megnőtt fenyők mindent eltakartak.

Aztán elkövetkezett a Torockóra való átutazásunk napja, ahol folytatódott a szíves vendéglátás, a séták, egy kirándulás és a finom falatok gondos elpusztítása.
Sajnos az időjárás változékonyabbra fordult, gyenge esőkkel, így az itt töltött három napból inkább csak pihenésre, sétákra, és egy hegyi kirándulásra tellett. A Vidajkő nem adta könnyen magát, mert sem Vidaj településről nem tudtunk kicsit közelebb kerülni hozzá, itt a nagy sár miatt, Torockóról pedig a hosszú táv, és az egyre nehezebb út miatt. De ami kilátás volt az út során, az lenyűgöző volt.
Utolsó itt töltött napunkon meg tudtuk még látogatni a közeli, nagy múltú Nagyenyedet is, és a festői Kőközben is tudtunk sétálni, pihenni.

(Idén volt a 28. erdélyi utazásunk és a 15. Csíksomlyói búcsún való részvételünk.) 

Kedvcsinálónak ennyi képet válogattam ide egy rövid - vagy talán nem is olyan rövid - összefoglalónak, de a közel 2000 felvételből nehéz volt válogatni. De részletesen, többet töltök majd fel a Kárpátutak: Erdély nevű blogomra.... ahova mindenkit szívesen várok oda is, akit érdekel....



Zetelaka, kedvenc székelyföldi falunk

A Küküllő Panzió Zetelakán

A panzió virágos udvara

Reggelik, sok finomsággal...

...és töltött bundás kenyér

Egyik nap a leves: babgulyás

Rántott hús - az egyik vacsora

Kürtös kalácsok, amiket a házigazdáink a vendégekkel együtt szoktak sütni a panzió udvarában

Áfonyás süti

Kormi, a hűséges házőrző, a vendégek kedvence



A Madarasi-Hargita, a székelyek Szent Hegye

A Madarasi menedékház, 1650 m magasan, ahonnan már csak gyalogosan lehet felmenni a csúcsra

Már közel van a hegytető

Mi ketten


Az 1801 m magas tető


Panoráma a Hargita tetejéről (rákattintva nagyobb lesz ez a kép is)




A Csorgókő-vízesés a Varságban, amit a Hargita után kerestünk fel

Székelyvarság a Görgényi és a Hargitai havasok által közrefogott kis medencében - a Varsági- medencében - fekszik, tengerszint felett 800-900 m-en. Területén, a háborítatlan természetben találjuk a 7 méter magasból lezúduló Csorgókő-vízesést.

A fenti képen látható diákok a Határtalanul program keretében voltak itt Zetelakán, szintén a Küküllő Panzióban laktak. Ezen a napon többször is összetalálkoztunk velük.

A vízeséstől fél kilométerre lévő Jézus-kútja, finom vizű forrással...

...és rövid séta a környékén



Fenyéd

Fenyőkút felé átutazva Fenyéden, az autóból fotózva ez a szép színes kapu



A Tajga tanösvény - Fenyőkút tőzeglápja

A láp területén csak a pallókon szabad közlekedni

Néhány növény a tanösvény területén....

Hüvelyes gyapjúsás

Áfonya

Tőzegrozmaring

Tőzegmoha



A Felsősófalvai kilátó

A tőzegláp után a Felsősófalvai-kilátóba is felkapaszkodtunk

Útközben egy kecskéket és birkákat terelő pásztorral is találkoztunk, akinek sok kis kutyája is volt, jól összebarátkoztunk velük. Azt is megtudtuk, hogy medvék járnak a környéken, felfelé menet láttunk is medvenyomokat az úton. Nem volt túl bizalomgerjesztő, de szerencsésen felértük a kilátóhoz...

....ahonnan nagyon szép volt a kilátás az alattunk elterülő Sóvidékre

Itt fent elég hűs volt, és nagy szél

Panoráma a kilátóból (érdemes rákattintva is megtekinteni)


Pihenőhely, ami maga a kilátó

Székelykapu részlet  a faluban, Felsősófalván



Csíksomlyó, a katolikus kegyhely

A kegytemplom....

...és belülről...


Babba Mária szobra az oltár felett....


A templom már kicsit messzebbről nézve. Idén itt lent maradtunk a templomnál, csak idáig jöttünk fel, mert az előző, egész éjjel tartó eső miatt nagy volt a sár...

Idén is a panzióban megszálló buszos csoport volt olyan kedves, hogy elvittek bennünket Csíksomlyóra

Ismét a kegytemplom előtt

Már lefelé, vissza a buszhoz



Hargitai táj és Máréfalva

Visszafelé jövet Zetelakára, a buszból fényképezve a szép hargitai táj...

...és két szép székelykapu, már közeledve Zetelakához, Máréfalván (sajnos nem a legjobb minőségűek)




Borszék, a gyógyvizek városa

Borszék, a patinás fürdőhely.....


Egy-két monarchiabeli villa, a sok közül...



A Petőfi-forrás

Borszék egy hatalmas parkerdőben fekszik

Egy pihenőhely

Kis medence, gyógyvízzel


Gyönyörű sziklás sétány

A Medvebarlang hatalmas sziklabirodalma.... 🐻

Szia Feri!




A Jégbarlanghoz vezető út

A Jégbarlang bejárata....

...és a belseje

Már a Bagolyvárhoz vezető vadregényes út részlete - a háttérben látható gerendákból "épített hídon" lehetett átkelni a kis patakon. Jobb oldalt a Pierre Curie forrás kis pavilonja látható

És a Bagolyvár kilátó - kilátás nélkül 😓

Visszatértünk a villák közé

A Kossuth-forrás, neki van a legnagyobb pavilonja


Ditró

Borszékről visszafelé Zetelakára, a távolban Ditró hatalmas temploma



Torockó, ahol kétszer kel fel a Nap - most volt hogy egyszer sem

Megérkeztünk Torockóra - a Bitai panzió az utcáról nézve...

...és az udvara, ahol már vártak minket...


Kilátás a panzió teraszáról a Székelykő monumentális szikláira

A panzió étkezője

Néhány a sok finomság közül, reggelik....

...az előtérben padlizsánkrém

Gulyásleves

Töltött káposzta

Kakaós, meggyes süti

Fánk áfonyalekvárral, tejszínhabbal - mint egy költemény, sajnáltuk is megenni, de annyira csábított, hogy hamar üres lett a tányér

Egy régi ház, a panzió utcájában

Ez a ház is a közelben van

A központ felé haladva érhetjük el a Dunaházat

Feri a vajor szélén ül - háttérben a Székelykő

....és a vajor mellett, a forrásnál

A Felső piacsor házai tükröződnek a vajor vizében

A Felső piacsor egyik háza, velem

Az Alsó piacsor néhány háza

Ilyen, ehhez hasonló szép festett házszámtáblák láthatóak sok kapun

Csendélet székely kapuval, és "székely kővel"

A templom



Útban a 1285 méteres mészkőszirt, a Vidajkő felé

Vidaj községből szerettünk volna kirándulást tenni a Vidajkő felé, de hamar feladtuk, mert olyan nagy volt a sár, hogy elmerültünk volna benne

Az 1285 m magas Vidajkőre itt ezen az egy helyen volt csak szép kilátás - vagyis más kilátás sehol sem volt 😟, de amúgy szép volt ez a vidék is...


Visszajöttünk Torockóra, mert innen is vezet fel út a Vidajkőre. Már ilyen magasan járunk, mélyen alattunk Torockó....

Ketten

Pazar kilátás a Székelykőre

Tovább a Vidajkő felé végig erdőben vezet út. Hosszú gyaloglás után végre volt egy kis kilátás....

..de a Vidajkőre nem

Már késő délután, visszafelé, közeledve Torockóra



Nagyenyed, a nagy múltú város

A nagyenyedi vártemplom egyik bástyája

Mögöttem a templom tornya, még az utcáról nézve...

...és már a várfalakon belül

A felújított templombelső....


A nagyenyedi vártemplomot 1239-ben építették toronnyal együtt, melyet őrtoronynak is használtak. 1241-ben a tatárjárás idején már a várfal is fel volt épülve. A nagyenyedi lakosok ide menekültek a támadók elől, de a tatárjárás így is megtizedelte Erdély lakosságát.

A Nagyenyedi Kollégium az utcáról nézve...

...és az udvarából egy részlet



A festői Kőköz

A Kőköz egy 3 km hosszú sziklaszoros Nagyenyed és Torockó között....

...mely hatalmas szikláival festői képet mutat.....