2019. január 31., csütörtök

Sajtos kréker




Évánál láttam meg nemrég, hogy helyes kis krékereket sütött. Nagyon megtetszettek, így gyorsan én is nekiláttam hogy megsüssem. Tényleg nagyon finomak, ropogósak és omlósak lettek. 
Gyorsan és egyszerűen elkészültek, csak egy hibájuk volt, hogy nagyon hamar elfogytak 😋

Hozzávalók: 11 dkg liszt, 10 dkg reszelt trappista sajt, 10 dkg margarin, fél teáskanál só, 1 tojás sárgája, 
a tetejére: egész mákszemek.

Elkészítése:
A lisztet elkevertem a sóval, belemorzsoltam a margarint, végül hozzákevertem a sajtot és a tojás sárgáját. Összegyúrtam, majd hideg helyen pihentettem fél órát.
Ezután 3-4 mm vastagra kinyújtottam, feldaraboltam négyzet, illetve háromszög alakúra, egy részükbe szívószállal lyukakat szúrtam, másik részüket mákkal szórtam meg.
Előmelegített sütőben 180 C fokon kb. 10-15 perc alatt megsülnek.






2019. január 28., hétfő

Kukoricadarával bundázott rántott halak


Alaszkai tőkehal sajtos rizsgolyóval...



Már egy ideje a zsemlemorzsát kukoricadarával keverve használom a halak panírozásához, mert rájöttem, hogy sokkal ropogósabb lesz tőle, belül viszont finom puha marad.
(Egyszer nem volt itthon zsemlemorzsám, és akkor megpróbáltam kukoricaliszt-kukoricadara keverékével pótolni, és nagyon jól bevált.....)

A felső képek nemrég készültek, most köretnek sajtos rizsgolyót sütöttem mellé, tartármártással és  paprikával, uborkával tálaltam.
A következő két kép szenteste készült, akkor volt ez a finom, nagyszerű, de egyszerű vacsoránk, afrikai harcsából, lila hagymás krumplisalátával.
Az alsó képen újra alaszkai tőkehal látható, még az ősszel ettük, friss idénysalátával.

Körethez bármit készíthetünk mellé, amit szeretünk halhoz enni. A mostani képeken látható krumplisalátától a rizsgolyókon át egészen az idénysalátákig.
De különböző majonézes, tartármártásos saláták (franciasaláta, majonézes krumpli, főtt tojásos saláták, tzatziki, stb...), vagy tormás saláták, öntetek is nagyon jól illenek a halakhoz.... 

Ki-ki ízlése szerint válassza meg hozzá a legmegfelelőbbet....
Készítsétek el egyszer így a halat, mert egy próbát biztos megér! 😋

Afrikai harcsa lila hagymás krumplisalátával....



Hozzávalók a rántott halakhoz: halszeletek (lehet harcsa, afrikai harcsa, ponty, alaszkai tőkehal, tonhal, stb...), só, bors, citrom,
a panírozáshoz: liszt, tojás, kukoricadara, és hozzákeverve zsemlemorzsa és/vagy kukoricaliszt.

Elkészítése:
A halat a szokásos módon sózzuk, borsozzuk, locsoljuk meg citromlével és hagyjuk állni pár percig.
Ekkor kezdjük el panírozni, a hagyományos menettel, először lisztbe, majd felvert tojásba, végül a zsemlemorzsa vagy kukoricaliszt hozzáadásával elkevert kukoricadarába. Bő olajban süssük ki.

Hozzávalók a köretekhez, a sajtos rizsgolyókhoz: egy bögre rizs, só, olaj, sajt, liszt, tojás, zsemlemorzsa,
a krumplisalátához: salátakrumpli, lila hagyma, só, ecet, cukor ízlés szerint,
a zöldsalátához: friss idénysaláták, só, citromlé, pár csipet cukor, kevés olívaolaj, oregánó, bazsalikom.

Elkészítése:
A sajtos rizsgolyókhoz pároljuk meg a rizst hagyományos módon, olajon kicsit megpirítva, sóval, és kétszeres vízzel, majd hűtsük langyosra. Vegyünk belőle kisebb adagot (ha nehezen akar összeállni tegyünk bele egy kevés felvert tojást), gyúrjuk golyóvá, és tegyünk a közepébe egy darabka sajtot. Panírozzuk be a szokásos módon, és süssük ki nem túl forró olajban.
(ennek ötlete: innen)

A lila hagymás krumplisalátát mi nagyon szeretjük. Egyszerű elkészíteni, ízlés szerint megkevert ecetes-cukros lébe tegyük a héjában megfőtt, felszeletelt krumplit és a friss lila hagyma szeleteket. Pár óráig pihentessük hideg helyen, hogy az ízek jól összeérjenek.

Ha friss idénysalátát készítünk hozzá, akkor azt csak rövid idővel a tálalás előtt keverjük össze, hogy a zöldségek, saláták friss, ropogósak maradjanak. Ízesíthetjük citromlével, esetleg pár csipet cukorral, olívaolajjal, sóval, borssal, oregánóval, bazsalikommal, stb.... 

Alaszkai tőkehal vegyes zöldsalátával



2019. január 25., péntek

Almás nudli vanília öntettel


Tálalva - vanília öntettel, fahéjjal és almaszeletekkel

Még fahéj nélkül, közelebbről

Végül ribizlivel tálalva

A szokásos nudlireceptemet kicsit kiegészítettem és gazdagítottam egy almával, egy finom vanília öntettel és fahéjjal....

Hozzávalók a tésztához: 25 dkg jó puhára főtt, áttört krumpli, kb. 15-20 dkg liszt, 1 nagy alma lereszelve, 1 tojás sárgája, 1 tojás fehérje felverve, csipet só, 3 evőkanál cukor, 3 dkg lágy vaj vagy margarin,
a morzsához: zsemlemorzsa, vaj vagy olaj, cukor, 
a vanília öntethez: fél csomag vanília pudingpor, 2-3 evőkanál cukor, 3-3,5 dl tej, fahéj.

Elkészítése:
A tészta hozzávalóit összegyúrtam - ha nagyon lágy lenne adjunk hozzá még lisztet.
Kb. 1 cm vastagra kisodortam, és ujjnyi széles csíkokra vágtam. Kézzel kicsit megsodortam őket, hogy ne legyenek nagyon szögletesek, majd 4-5 cm hosszúra feldaraboltam. 
Bő, forrásban lévő, enyhén sós vízben kifőztem.
Közben elkészítettem a prézlit. Margarinon cukor hozzáadásával megpirítottam a zsemlemorzsát.
A kifőtt nudlikat szűrőlapáttal kiszedtem a vízből, és a prézlibe forgattam.

A vaníliapudingot elkészítettem a tasak utasítása szerint, csak több tejjel, hogy folyósabb öntetet kapjak. Tálaláskor a nudlikat megszórtam cukorral, mellé kínáltam az öntetet, majd a végén meghintettük még fahéjjal is. 
De tálalhatjuk lekvárral vagy más idény-, illetve mirelit gyümölccsel is. 

Mindenképpen nagyon finom!

Elől a megkevert tészta, az áttört krumplival és a reszelt almával,
mögött még a liszt és a tojásfehérje felvert habja

A kisodort és csíkokra vágott tészta

A nudlik feldarabolása, mehetnek a forrásban lévő vízbe

A kifőtt és zsemlemorzsába forgatott nudlik, már a serpenyőben




2019. január 21., hétfő

Mángold főzelék



Szép nagy mángold leveleket kaptam még a nyáron. Akkor csak megfőztem, aprítottam és a mélyhűtőbe tettem, amiről aztán el is feledkeztem, és csak nemrég készítettem el főzeléknek.

Hozzávalók: mángold levelek, zöldhagyma, fokhagyma, só, olaj, liszt, pirospaprika, tej.

Elkészítése:
levelek vastag szárát eltávolítottam, majd zöldhagymával és néhány fokhagyma gerezddel sós vízben megfőztem. Leszűrtem, a hagyma zsengébb részeivel és a fokhagymával együtt összeaprítottam, de csak annyira, hogy kicsit darabos maradjon (nem szeretjük ha nagyon pépes, ahogy a spenótnál sem).
Olajból és lisztből elkészítettem a rántást, megszórtam néhány késhegynyi pirospaprikával - szeretek kevéske pirospaprikát is beletenni, ebbe is, és a spenótba is, amihez egyébként nagyon hasonlít a mángold íze -, és tejjel berántottam.
Mellé tojást és virslit sütöttem.

A friss levelek

Főzés közben



2019. január 18., péntek

Falafel - magyarul csicseriborsó fasírt


A golyók zsemlemorzsába forgatott változata, friss salátával és "dark" sörrel tálalva....


A saláta közelebbről

A falafel hagyományosan csicseriborsóból készült golyó vagy fasírt. A Közel-Keletről ered, mely az arab világban az étkezés fontos része, de mára már az egész világon elterjedt.
Több receptleírást néztem végig, sőt olyat is találtam, ami kizárólag édeskrumplival készült. Így én most a kettő keverékéből csináltam.

Mivel nem vagyunk nagyétkűek, nekünk kettőnknek ez a mennyiség egyszerre sok lett volna, ezért a golyók felét - még sütés előtt - lefagyasztottam.
Először zsemlemorzsába forgatva sütöttem ki a golyókat és friss salátával tálaltam, a második alkalommal kukoricadara-kukoricaliszt keverékét használtam a panírozáshoz, és az előző bejegyzésemben szereplő krumplisalátát tálaltam fel hozzá.

Finom lett, így is, úgy is, próbáljátok ki, ha még nem ismeritek, mi is csak most ettünk először ilyet....

A kukoricadara-kukoricaliszt keverékével panírozott golyók, tojásos krumplisalátával tálalva...


Kettévágva...


Hozzávalók: 30 dkg csicseriborsó (szárazon mérve), 1 kisebb édeskrumpli (batáta), 1 kisebb tojás, só, 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 hagyma, 1 kiskanál őrölt római kömény, 1 mokkáskanál őrölt koriander, és őrölt fekete bors, majoránna, csili őrlemény ízlés szerint,
a panírozásához: zsemlemorzsa, vagy kukoricadara-kukoricaliszt keveréke.

Elkészítése:
A csicseriborsót egy napra beáztattam bő vízbe.
Másnap az édeskrumplit meghámoztam, majd kis kockákra vágva sós vízben megfőztem.
A lecsurgatott csicseriborsót és a főtt édeskrumplit aprítóban ledaráltam, majd az így kapott masszához hozzáadtam a tört fokhagymát, az apróra vágott hagymát, petrezselymet és a a fűszereket. Ezután még egyszer aprítóba tettem és még finomabbra pépesítettem. Fontos, hogy elég finomra daráljuk, különben a golyók hajlamosak szétesni. Nekem még így is nehezen akartak összeállni, ezért egy kisebb tojást is kevertem hozzá - bár ez az eredeti receptekben nem szerepel.
Nedves kézzel kis golyókat formáztam belőle, és a zsemlemorzsába, illetve a másik változathoz kukoricadara-kukoricaliszt keverékébe forgattam meg őket.
Ezután forró olajban 1-2 perc alatt szép világosbarnára sütöttem.

A falafel megkevert masszája

A megformázott golyók



2019. január 17., csütörtök

Krumplisaláta gazdagon



Gerdinél láttam meg még tavalyősszel ezt a finom krumplisalátát. Nagyon megtetszett, így főtt tojással gazdagítva, és a finom, főtt tojássárgájával dúsított, tartalmas majonézzel.
Nagyon ízlett, köszi szépen ezt a remek receptet!

Hozzávalók nálam, egy kisebb tálhoz: 50-70 dkg krumpli, 2 kisebb-közepes fej hagyma, 3 főtt tojás, só, bors,
a majonézhez: 1 főtt tojássárga, 1 nyers tojássárga, 2 dl olaj, 3 teáskanál mustár, 2-3 evőkanál tejföl. 

Elkészítése:
A krumplit héjában megfőztem, majd megpucoltam. A tojásokat 10 perc alatt keményre főztem, hideg vízben hűlni hagytam.
Mikor a krumpli kihűlt felszeleteltem, a hagymát szintén. Sóztam, borsoztam  Egy tojássárgáját félretettem a majonézhez, a többi főtt tojást felkarikáztam.
A főtt sárgáját villával összetörtem, majd jól elkevertem a nyerssel. Cseppenként öntöttem hozzá az olajat, közben kevertem, s időnként 1-1 teáskanál mustárt is kevertem hozzá - ez lágyítja és ízesíti is a majonézt. Mikor az összes olajat belekevertem, hozzákevertem a tejfölt is.
A krumplit, hagymát és a tojást rétegezve raktam a tálba, hozzáadtam a majonéz nagy részét, majd óvatosan elkevertem. A maradék majonézt a tetejére öntöttem, és tálalás előtt pár órára hűtőbbe tettem, hogy az ízek összeérjenek.





2019. január 14., hétfő

Sajtos-kolbászos és sonkás-körözöttes sörkiflik


A közelmúltban kétszer is sütöttem sörkifliket, apró eltéréssel a tésztája és a tölteléke terén. A receptet részben olvastam, részben saját elképzelés szerint alakítottam, bővítettem. Mindkettő nagyon finom, kívül ropogós, belül lágy lett, próbáljátok ki....


A sajtos-kolbászos kiflik 
 

Kettévágva....


Hozzávalók 8 db-hoz, a tésztájához: 25 dkg liszt, só, 0,3 dl tej, 2 dkg élesztő, 1 kiskanál cukor, 3 evőkanál olaj, 1 kis doboz kefir (kicsit kevesebb mint az egész), 1 tojásnak kb. háromnegyede, a többi félretéve a teteje megkenéséhez,
a töltelékbe: a két tészta közé kb. 3 dkg olvasztott vaj vagy margarin és 7-8 dkg reszelt trappista, majd a második lapra kolbász karikák, füstölt sajt szeletek,
a tetejére: a tésztából kimaradt tojás, reszelt sajt és köménymag.

A lisztben elkevertem a sót, a meglangyosított cukros tejben felfuttattam az élesztőt. A többi tészta hozzávalóval bedagasztottam, annyi kefirrel, hogy lágy tésztát kapjak. Langyos helyen duplájára kelesztettem.
Ekkor kétfelé vágtam, mindegyiket kisodortam kb. 30 cm átmérőjűre. Az egyik lapot megkentem az olvasztott vajjal, megszórtam a trappistával, és befedtem a másik tésztalappal. Átlósan 8 cikkelyre vágtam, mindegyikbe tettem 3 szelet kolbászt és egy darab füstölt sajtot.
Feltekertem kifli formájúra, megkentem a maradék tojással, tetejét megszórtam reszelt sajttal és köménymaggal.
Újabb rövid pihentetés után előmelegített sütőben szép piros-barnára sütöttem. Frissen, melegen fogyasztottuk.

A kisodort tésztán az olvasztott vaj és a reszelt sajt...

...rajta a másik tésztalap, a kolbász és a füstölt sajt

Megkenve tojással, megszórva reszelt sajttal és köménnyel


A sonkás-körözöttes kiflik


Kettévágva a körözöttes kiflik...

...és a sonkásak

Ezeknek a kifliknek a tésztájába kefir helyett joghurt került, fele akkorára vágtam mint az előzőeket, és kipróbáltam hogy milyen lehet körözöttel gazdagítva, mivel volt egy kevéske maradék. Finomabbak lettek, mint a simán sonkásak, kár hogy nem volt több belőle...

Hozzávalók 16 db-hoz, a tésztájához: 25 dkg liszt, só, 0,3 dl tej, 2 dkg élesztő, 1 kiskanál cukor, 3 evőkanál olaj, 1 kis doboz joghurt (kicsit kevesebb mint az egész), 1 tojásnak kb. háromnegyede, a többi félretéve a teteje megkenéséhez,
a töltelékbe: kb. 3 dkg olvasztott vaj vagy margarin, valamilyen főtt-füstölt sonka, körözött,
a tetejére:a tésztából kimaradt tojás, reszelt sajt és köménymag.

Elkészítése:
A lisztben elkevertem a sót, a meglangyosított cukros tejben felfuttattam az élesztőt. A többi tészta hozzávalóval bedagasztottam, annyi joghurttal, hogy lágy tésztát kapjak. Langyos helyen duplájára kelesztettem.
Ekkor kétfelé vágtam, mindegyiket kisodortam kb. 30 cm átmérőjűre. Az egyik lapot megkentem az olvasztott vajjal (az előző kiflikkel ellentétben ide nem került reszelt sajt), majd befedtem a másik tésztalappal. Átlósan 16 cikkelyre vágtam, mindegyikre tettem az apróra vágott sonkából, és egy kiskanállal a körözöttből (sajnos kevés maradék volt, és csak három kiflibe jutott).
Feltekertem kifli formájúra, megkentem a maradék tojással, és tetejét megszórtam reszelt sajttal. (Most vettem észre, hogy sietettemben a köménymag lemaradt róla.)
Újabb rövid pihentetés után előmelegített sütőben szép piros-barnára sütöttem. Frissen, melegen fogyasztottuk.

Megkenve a tészta az olvasztott vajjal

Rajta a töltelék

Feltekerve

Megszórva bőven sajttal



2019. január 6., vasárnap

Ananászbundás csirkemell



Karácsony egyik napján ettük ezt a különleges és mutatós ebédet, amit nemrég Neánál láttam meg. Csupán a fűszerezésében tértem el egy kicsit az eredeti recepttől, és mi csak hasábkrumplival ettük, nem mandulás burgonyagolyókkal, ami valószínű nagyon finom lett volna hozzá - csak hát karácsonykor nem akartam ennyit időzni a konyhában...
Nagyon finom volt, köszönöm szépen kedves Nea ezt a remek receptet! 😋

Hozzávalók: 1 nagyobb csirkemellfilé, 1 közepes vöröshagyma, 20 dkg ananászkonzerv + a tálaláshoz, 1-1,5 dl tejföl, 2 tojássárgája, 1 csokor petrezselyem, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa és/vagy kukoricaliszt, 5 dkg vaj, 3 evőkanál olaj, só, bors, szárnyasokhoz való fűszerkeverék.

Elkészítése:
Az ananász levét öntsük le, majd nagyon apróra vágjuk össze. A petrezselymet is aprítsuk finomra.
A csirkemellet középen vágjuk ketté, bőrét vegyük le. Az így kapott két fél húsdarabot sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük.
A megolvasztott vajon fonnyasszuk meg a finomra vágott vöröshagymát, majd a tűzről  levéve adjuk hozzá az ananászt, a tejfölt és a tojássárgákat. Sózzuk, borsozzuk, keverjük hozzá a petrezselymet és annyi kukoricalisztet (vagy zsemlemorzsát), hogy lágy, de formálható masszát kapjunk. 
A csirkemelleket kevés olajon hirtelen süssük át, aztán fektessük olajjal kikent tepsibe vagy tűzálló tálba. Beborítsuk be az ananászos masszával, kicsit rá is nyomkodhatjuk.
Előmelegített 200°C-os sütőben kb 30-40 perc alatt süssük meg.
(Én jénaiban sütöttem, kezdetben lefedve, hogy puha porhanyós legyen a hús, majd fedő nélkül, hogy szépen megpiruljon a teteje. Légkeveréses vagy villanysütőben biztos nem kellenek ezek az óvintézkedések...)

Tálalásnál ananászkonzervet kínálhatunk még mellé, nagyon finom hozzá!




2019. január 4., péntek

Rozé pezsgős bólé és egyéb újévi finomságok


Elkezdődött 2019. 🎇

Ismét elmúlt egy év, és elérkezett egy új kezdete. Reméljük nem lesz rosszabb az előzőnél, bővelkedik majd szerencsében, jókedvben és ami a legfontosabb, egészségben.
Az ünnepek alatt a mi asztalunkon is terítéken voltak a klasszikus ünnepi ételek (volt egy újdonság is, de az majd csak a következő bejegyzésemben fog szerepelni), a halak, húsleves, halászlé, töltött káposzta, lencsefőzelék, sertés sültek, kocsonya, szendvicsek, virsli, bejglik, mézesek és egyéb sütemények, stb.... 

Idei első bejegyzésemben összegyűjtöttem a szilveszteri és újévi finomságainkat, amiket Édesapámnál fogyasztottunk el. Volt az ő általa sütött püspökkenyér, mézesek, csokigolyók, a mi bejglijeink és ostya-szalámink, valamint a közösen készített sajtos-köménymagos kockák és a rozé pezsgős bólé.

A rozé pezsgős bólé

A bóléhoz körte- rumos meggy- és őszibarack befőttet, birsalma kompótot és friss narancsot használtunk fel, a gyümölcsök levével, valamint némi vörös borral és rozé pezsgővel.

Lehet koccintani!

A sajtos-köménymagos kockák is egészen egyszerűen készültek, fagyasztott leveles tésztából, sajttal, nagy szemű sóval és köménymaggal megszórva, amire jól csúszott a pezsgő....

A sütik közelebbről

A sütik és a sajtos-köménymagos kockák