2011. augusztus 31., szerda

Padlizsánkrém



Hozzávalók: padlizsán, só, bors, hagyma, majonéz

Elkészítése:
A padlizsánokat sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, kötőtűvel pár helyen megszúrkodjuk. Sütőben megsütjük (én most ezeket sokáig sütöttem, kb. másfél óráig), majd a héját eltávolítjuk.
Ha jól átsültek, a belsejét könnyen ki tudjuk kaparni. Favillával összetörjük, pépesítjük. Fémmel lehetőleg ne érintkezzen, mert akkor megbarnul. Sózzuk, borsozzuk (én erősen szoktam borsozni), apróra vágott hagymát - lehet lila is - adunk hozzá, és a majonézzel jól elkeverjük. Pirítósra kenve fogyasztjuk.
 
Van aki zúzott fokhagymát is kever hozzá, én nem szoktam, mivel úgy nem szeretem. A hagyma felét kis olajon meg szoktam párolni, és csak a másik felét adom hozzá nyersen. 
A megsült, villával összetört, de még natúr, nem ízesített padlizsán nagyon jól alkalmas mélyhűtésre, így egész télen élvezhetjük a padlizsánkrém finom ízét. Kis mennyiségekben, szoktam lefagyasztani, annyit, amennyit egy alkalomra szánok. Ilyenkor, miután kiveszem a mélyhűtőből, azonnal egy zománcozott tésztaszűrőbe teszem, abban olvad fel, és közben a leve kicsurog. Elkészítése, ízesítése hasonló a frissen sütöttével.

A szüleim kertjéből való szép nyers padlizsánok a tepsiben

Sütés után

Favillával pépesítjük

Már a tányéron, a pirítóson



2011. augusztus 29., hétfő

Ételízesítő



És egy közelebbi felvétel, melyben kicsit több a zöldfűszer

Hozzávalók: fehérrépa, sárgarépa, vöröshagyma, zellergumó, paprika, paradicsom, petrezselyemzöldje, zellerzöldje, lestyán.

Elkészítése:
A zöldségeket, megmossuk, amelyiket kell meghámozzuk, a répákat, a paprikát és a hagymát vékony karikára felszeleteljük, a paradicsom magjait eltávolítjuk, feldaraboljuk, és aszalógépben mindegyiket megszárítjuk. A levélzöldeket is száríthatjuk géppel, vagy csak levegőn. Ha már mindegyik zöldség teljesen száraz, húsdarálón ledaráljuk.
Az  ételeknek szép színt ad, főleg levesekhez szoktam használni, vagy más ételek ízesítésére, amibe ételízesítőt, vagy vegetát tennék. Egy évig biztos, de még tovább is eláll. Az összetevők arányának változtatásával lehet pirosabb, zöldebb, vagy világosabb változatot készíteni. Teljesen tartósítószer mentes, vegyszer nélküli zöldségekből készül, melyek a szüleim kertjében teremnek.



2011. augusztus 24., szerda

Saslik



Hozzávalók: füstölt szalonna, kolbász, csirkemell, vöröshagyma, lila hagyma, vastag húsú paprika (még jobb, ha színes), cukkini.

Elkészítése:
A hozzávalókat feldaraboljuk, szeleteljük. A hagymát lehet kicsit vastagabb karikákra vágni, hogy ne essen le azonnal a nyársról. A húsdarabokat  1-2 órával sütés előtt bepácoljuk, olaj és szárnyasokhoz való fűszer keverékébe, ízlés szerint, ami lehet kakukkfű, rozmaring, bors, majoránna, kevés borsikafű és zsálya.
Ezeken a nyersanyagokon kívül tűzhetünk a nyársra padlizsánt, gombát, vagy más zöldségfélét, valamint többféle szalonnát, esetleg virslit. A csirkemell azért a legjobb, mert az hamar megpuhul, és így egyszerre sül meg a zöldségekkel. 
 
Süthetjük szabadban és grillsütőben egyaránt, kinek milyen lehetősége van, de ami a lényeg, mindenhogyan nagyon finom. Ez a saslik a szüleimnél, vidéken készült, grillsütőben.

A nyársról levéve, a tányéron

Egy újabb saslik sütés, most cukkini is van rajta - sütés előtt

És sütés után



2011. augusztus 22., hétfő

Kígyórétes


Meggyes-diós és meggyes-mákos rétesek

Hozzávalók 2 db 35 cm hosszú rétes tésztájához: 25 dkg liszt, 1 tojás, fél dl tej, másfél-két dkg élesztő, 10 dkg margarin, 2 evőkanál cukor,
a tetejére a kenéshez: 1 tojás,
a töltelék lehet: alma, túró, dió, mák, meggy, hasonlóan a hagyományos rétesekéhez.
 
Elkészítése:
A hozzávalókból tésztát gyúrunk, de nem kell keleszteni, legfeljebb addig, míg a tölteléket elkészítjük. A tésztát két részre osztjuk, egyenként 35x25 cm-re kinyújtjuk, és a képen láthatóan a két hosszabbik oldalán, 1/3 részen kicsit ferdén, kb. két ujjnyi széles csíkokra bevagdossuk. Középre tesszük a tölteléket, felváltva ráhajtjuk a csíkokat, tepsibe tesszük, megkenjük tojással, és előmelegített sütőben megsütjük.

A tészta a töltelékkel

Ráhajtjuk a csíkokat

Tepsibe tesszük

A kisült rétesek



2011. augusztus 20., szombat

Néhány szép kenyér augusztus 20-ra - 2011


Augusztus 20-a a kenyér ünnepe is. Ezzel a néhány friss, illatos és ropogós, ízletes kenyérrel kívánok minden kedves látogatómnak szép ünnepet.
 

Bárándi kenyér, amit idén július végén ajándékba vittünk Torockóra - háttérben a Székelykő

A kenyér alatt szépen hímzett torockói terítő

Bárándon még napjainkban is hagyományos, kovásszal készült kenyeret sütnek. Ismert is lett Kárpát-medence szerte.

Zetelakán, kemencében sütött házi kenyér

Egy kontyos kenyér a budai Kolosy pékségből

Kenyerek a komáromi a Monostori erődben, a Kenyérmúzeumban, ahol igazi alapanyagból sütött kenyerek és nagyon sok másfajta péksütemény tekinthető meg

És végül egy felvágott kenyér az általunk sütött első kenyérből, még 2005-ből



2011. augusztus 19., péntek

Szilvalekvár fűszeresen



Hozzávalók: szilva, cukor, őrölt vagy egész szegfűszeg és fahéj, szalicil.

Elkészítése:
A szilvát megmossuk, kimagozzuk, 3-4 felé vágjuk. Minden kg megtisztított szilvához ízlés szerint kb. 15-20 dkg cukrot adunk, valamint néhány szem egész szegfűszeget vagy egy-két késhegynyi őröltet, valamint egy csapott mokkáskanálnyi őrölt fahéjat.
Az egészet nagy lábosba tesszük, és készre főzzük a lekvárt. Még forrón üvegekbe töltjük, tetejére késhegynyi szalicilt teszünk, az üvegeket jól lezárjuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.



2011. augusztus 17., szerda

Karalábéleves



Hozzávalók: 1 karalábé, 1-2 fehér- és sárgarépa, hagyma, fokhagyma, egy darabka zellergumó, zellerzöld, petrezselyemzöld,  1-2 lestyán levél, esetleg szárított és darált zöldségőrlemény.

Elkészítése:
A karalábét kockára, a répákat karikára vágjuk. Kevés olajon fedő nélkül rövid ideig pároljuk, megszórjuk kevés liszttel, és még együtt kis ideig pirítjuk, majd felengedjük vízzel. Sózzuk, hozzáadjuk a hagymát és a fokhagymát, valamint az apróra vágott levélfűszereket, és készre főzzük. 
Én az ilyen, és ehhez hasonló zöldséglevesekhez egy kiskanál házilag szárított és darált zöldségőrleményt is szoktam hozzáadni, amitől a levesnek szép színe és jó zamata lesz.

"Csendélet" a hozzávalókkal



2011. augusztus 15., hétfő

Erdély ízei


A képek az idei, és a korábbi nyaralásaink során elfogyasztott reggeliket és vacsorákat tartalmazzák. Mostanra sok összegyűlt, így hát egy csokorba gyűjtöttem. Az ízeket sajnos nem tudom továbbadni, de a képek magukért beszélnek. A felvételek - egy kivételével - a torockói Bitai Panzióban és a zetelaki Küküllő Panzióban készültek.

Reggelinél ülünk Torockón, a Bitai panzióban

Szalonnás juhtúrós puliszka (Bitai Panzió)

Szalonna, kolbász és miccs (Küküllő Panzió)

(Bitai Panzió)

Hidegtál és bundás kenyér (Bitai Panzió)

(Küküllő Panzió)

Krumplis-szalonnás lángos, a tetején sajttal (Bitai Panzió)

(Küküllő Panzió)

(Bitai Panzió)

(Küküllő Panzió)

Rántotta (Bitai Panzió)

Padlizsán krém és hidegtál (Bitai Panzió)

A jobb oldali tálon "zetelaki rántotta", ami lecsó tükörtojással (Küküllő Panzió)

A hidegtálon többek között májas és véres hurka is volt (Bitai Panzió)

Juhtúrós puliszka (Bitai Panzió)

Sült kolbász (Bitai Panzió)

(Bitai Panzió)

Miccs mustárral, mögötte padlizsán krém (Küküllő Panzió)

(Bitai Panzió)

Tárkonyos pityókaleves (Bitai Panzió)

Húsleves grízgaluskával (Bitai Panzió)

Csorba (Küküllő Panzió)

Zöldpaszulyleves (Bitai Panzió)

Borsóleves (Bitai Panzió)

Zöldségleves (Küküllő Panzió)

Csorba (Bitai Panzió)

Babgulyás Szentegyházán, a Múzeum Szállóban

Sült csirkemell petrezselymes krumplival (Bitai Panzió)

Pörkölt kagylótésztával (Bitai Panzió)

Töltelékes káposzta (Bitai Panzió)

Sült csirke (Bitai Panzió)

Sült pisztráng (Küküllő Panzió)

Hagymás szelet (Bitai Panzió)

Tordai pecsenye (Bitai Panzió)

Sült csirkemáj rizzsel (Bitai Panzió)

Rántott szelet (Küküllő Panzió)

Töltött paprika (Bitai Panzió)

Pörkölt puliszkával (Bitai Panzió)

Ismét töltelékes káposzta (Bitai Panzió)

Sülnek a halak (Küküllő Panzió)

Tordai pecsenye (Bitai Panzió)

Sült kolbász párolt káposztával (Bitai Panzió)

Készül a házi kenyér a Küküllő Panzióban

A bedagasztott tészta (Küküllő Panzió)

A szépen kisült friss kenyerek (Küküllő Panzió)

Káposztás lepény - kenyértésztából (Küküllő Panzió)

Sülnek a kürtőskalácsok (Küküllő Panzió)

Már el is készült (Küküllő Panzió)

Lehet enni (Küküllő Panzió)

Kapros ordás tészta (Bitai Panzió)

Somodi kalács (Bitai Panzió)

Aranygaluska (Bitai Panzió)

Raháttal - gyümölcsízű zselészerű édesség - töltött kiflik (Bitai Panzió)

Kakaós csiga (Bitai Panzió)

Mákos kalács (Bitai Panzió)

Meggyes habos szelet (Bitai Panzió)

Diós csiga (Bitai Panzió)

Kakaós piskóta (Bitai Panzió)

Készül az áfonyalekvár a Küküllő Panzióban

Már az üvegekben (Küküllő Panzió)