Nagy öröm volt számomra, amikor megtudtam, hogy Mözsre fog látogatni és ott forgatni az "Ízőrzők". Kedves ismerősöm, Lovas Ferencné Éva meghívására érkeztek Mözsre, s engem is ő hívott meg, hogy ez időre utazzak haza. Így részt vehettem a fogatáson és végig fényképezhettem is. E lelkiismeretes, nagy munkájáért hálás köszönettel tartozom Évának, én is, és persze egész Mözs is.
Kedvenc sorozatunk készítőiben, Róka Ildikó, szerkesztő-forgatókönyvíró
és Móczár István operatőr-rendező személyében nagyon kedves,
rokonszenves és közvetlen embereket ismertünk meg.
A Lovas család régi, tájjellegű, szépen felújított és berendezett házában szállásolta el Éva a Móczár házaspárt, mely férjének, Lovas Ferencnek a szülőháza.
Mindkét nap sokat beszélgettünk, nevettünk, együtt ebédeltünk,
vacsoráztunk, és ettük meg a sok-sok finomságot, amiket a szorgalmas
mözsi asszonyok főztek és sütöttek.
Nagy élmény volt számomra ez a két nap, amikor itt tartózkodott Ildikó és István. Az a megtiszteltetés ért, hogy én kalauzolhattam őket a faluban, mikor a látványosságokat felkerestük, s utána is egész nap együtt lehettem velük, sőt még Édesapám is, és végig fényképezhettem mellettük. Ezért hálás köszönet nekik, mert volt amikor "útban voltam", véletlenül belevillantottam a felvételbe, vagy várni kellett, míg én is lefényképezek valamit, de ők mindig nagy türelemmel viseltettek irántam.
Először Verseghy Ferenc, fazekas, népi iparművész otthonába látogattunk el, aki a habán cserépedények talán legismertebb hazai mestere. Utána Merczel György gyönyörű, hatalmas tavaszi kertjében sétálhattunk, ami szinte olyan mint egy arborétum. Itt adott a műsorhoz interjút Tolna-Mözs polgármester asszonya, Appelshoffer Ágnes. Ezt követően megnéztük a katolikus templomot, a művelődési házat, az általános iskolát, a Szentháromság szobrot, az Emlékparkot, és a tájházat, a szépen berendezett sváb és székely szobájával.
Ezután kezdődhetett a főszereplő téma, a sütés-főzés. Lovasné Éva egy sváb finomságot, gőzgombócot készített aszalt szilvás szósszal, amit még a dédnagymamájától tanult. Tusa Zsuzsa - aki a falu művelődés-szervezője, a mözsi művelődési ház vezetője - bukovinai székely konyhából hozott ételeket sütött-főzött. Sült paprikát fokhagymás buzsdéval és pirítóssal, valamint töltött tyúkot, ecetes pityókával. Este Éva szépen megterített korondi étkészlettel, és nála vacsoráztunk mindannyian, amit ő és Zsuzsa főzött, sütött a délután folyamán. Elfogyasztottuk a finom tyúkhúslevest, a töltött tyúkot, a sült paprikát és a gőzgombócot.
Másnap délelőtt először még Tusa Zsuzsa megfőzte a saláta levest, amiben kislánya, Regina is lelkesen segédkezett.
Ezután átmentünk a másik helyszínre. Koleszár Ferencné Évi és Szegedi Józsefné Bözsi főztek és sütöttek, Koleszárék családi házának konyhájában. Ekkor régi sváb ételek kerültek az asztalra, családi receptek alapján. A főétel csirkelevesben főtt hús volt, petrezselymes- és torma szósszal, desszertként pedig egy finom kitolófánk, ami egy nagyon érdekes, régi konyhai eszközzel készült.
A család kedves invitálására az egész "stáb" együtt el is fogyasztotta a finomságokat, majd búcsút vettünk egymástól, mindannyian remélve, hogy lesz még viszontlátás.....
A felvételek 2018. április 23-24-én készültek.
Az itt forgatott epizód megtekinthető a youtu.be oldalán, ITT.
|
Első nap - Indulunk Lovasék házából, végig a Fő utcán.... |
|
Már Verseghy Ferenc fazekasmesternél tart a felvétel.... |
|
Egy gyors korongozást is végignézhettünk... |
|
S már kész is! |
|
Merczel György botanikus kertjében felüdülés volt a séta.... |
|
Balról jobbra: Róka Ildikó, Merczel György és én |
|
Jobb oldalt Apukám áll |
|
S itt már a polgármester asszony beszél |
|
Már tart a falunézés - a templom |
|
A Szentháromság szobor... |
|
Az emlékparkban |
|
Ezután mentünk a tájházba, ahol Koleszár Ferencné beszél a sváb szobában.... |
|
A szépen felöltöztetett babák, melyeket Rühl Gyuláné varrta.... |
|
Sváb népviseletben balra Koleszárné Évi, középen Koncz Jánosné Annuska, Rühl Gyulánéné lánya, jobb oldalt pedig Domokosné Márti |
|
Domokos Lőrincné Márti, a székely szobában.... |
|
Csoportkép, balról jobbra, akik állnak: Koleszárné Évi, Móczár István, Róka Ildikó, Domokosné Márti, Koncné Annuska, előttük ül Rühl Gyulánéné, Részi néni |
|
Visszaérkezünk a Lovas család házába... |
|
A ház hosszú, hangulatos tornáca.... |
|
Éva saját festésű köveiből egy szép darab |
|
Kezdődik a felvétel Évával, a Lovas ház egyik szobájában - a kameránál Móczár István |
|
A hangulatos konyha, mely a háziasszony, Éva ízlését dicséri.... |
|
Éva kezdi a főzést - készül a gőzgombóc (Damfknödel)... |
|
Fől az aszalt szilvás szósz |
|
A gőzgombóc készítésének menete - megkenve zsírral.... |
|
...és összetekerve.... |
|
Már a lábosban.... |
|
...és a tányéron |
|
Fénykép is készül róla |
|
Hű de finom! |
|
Tusa Zsuzsa készülődik a töltött tyúkhoz... |
|
A töltelék készítése.... |
|
Belekerül a sütőedénybe.... |
|
...és gyönyörű pirosra sülve... |
|
Hozzá a pityókasaláta... |
|
Készül a sült paprika fokhagymás buzsdéval.... |
|
Zsuzsa remekműveivel |
|
Balról jobbra: Lovasné Éva, Tusa Zsuzsa és Róka Ildikó |
|
Délután a tájházban - a Német Nemzetéségi Énekkar énekelt |
|
Este ismét Éváéknál, kezdődik a vacsora... |
|
Minden nagyon finom - mit is vegyek? |
|
Másnap reggel folytatódik a felvétel a Lovas házban. Balról jobbra: én, Éva, Ildikó, Zsuzsa és István |
|
A salátaleves hozzávalói... |
|
Zsuzsa kislánya, Regina is segédkezik |
|
Már fől a leves |
|
A legifjabb "szakácsnő" |
|
Anya és lánya... |
|
Balról jobbra: Éva, Regina, Zsuzsa és Éva férje, Lovas Ferenc |
|
Már Koleszárék szépen felszerelt konyhájában vagyunk... |
|
Koleszárné Évi hozzákezd a főzéshez.... |
|
Kezd készülni a tormaszósz (németül Kren, mözsiesen kiejtve Krépráj) |
|
Évi vágja a petrezselymet, a másik szószhoz... |
|
A petrezselymes szósz (Petresilie Sosse, mözsiesen kiejtve Péderszil prí) már a tűzhelyen |
|
Évi segítője Szegediné Bözsi - vágja a többi petrezselymet a szószhoz |
|
Kóstolások... |
|
....nagyon finom! |
|
Elkészül a tormaszósz is.... |
|
A tolófánkhoz (Spritz Krepl) szükséges eszköz |
|
Kezd készülni a fánk tésztája |
|
Ismét a formák - egy szép régi monogramos terítőn |
|
A lisztre ráöntik a forró tejet... |
|
A tészta keverése |
|
Apukám |
|
A forma megtöltése a fánk tésztájával |
|
A fánk "kitolása" a formából..... |
|
...s benne is vannak már a zsírban |
|
Szépen sülnek.... |
|
A fánkokat Évi porcukorba forgatja |
|
És a tálon.... |
|
....nagyon finomak lettek! |
|
Tálalás.... |
|
Balról jobbra: Évi, Ildikó és Bözsi |
|
Csoportkép a megterített asztal előtt - balról jobbra: Koleszárné Évi, Róka Ildikó, Móczár István, én,
és Szegediné Bözsi |
|
Gyorsan fogy a finom ebéd! - Kár, hogy vége lett az "Ízőrzők" forgatásának....... |