2018. február 26., hétfő

Bólé



Bár elmúlt már a karácsony és a Szilveszter is, de egy finom bólét eszegetni-iszogatni sosem rossz. Akár vendégeket várunk, vagy csak a hideg napokon este egy kis "lélekmelegítő" édességet kívánunk meg, jó választás.....
Kedves barátnőmtől kaptam ennek a bólénak a receptjét, amit itt is köszönök neki. Vodka hozzáadásával készült, ezért úgy elegáns ez a bólé, hogy a hozzáadott gyümölcsök is "fehérek" legyenek. Nálam most őszibarackból, körtéből, birsből és banánból készült. Szerettem volna konzerv ananászt is beletenni, de sajnos nem volt itthon.
De így is nagyon-nagyon finom lett 😋....

A bólé leve is finom, ami egy cukrozott szélű pohárban felszolgálva
nagyon mutatós tud lenni

Hozzávalók nálam: őszibarack- és körtebefőtt, banán, vodkából igény szerinti mennyiség, birsalma megfőzve kompótnak, hozzá ízlés szerint cukor, pár szem szegfűszeg, egy darabka fahéj, egy csillagánizs és citromlé.

Elkészítése:
Először a meghámozott, kockára vágott birsalmát főzzük meg enyhén cukros vízben, szegfűszeggel, fahéjjal, csillagánizzsal és citromlével. Hagyjuk hűlni.
Ezután keverjük össze a befőttekkel, mindegyiknek a levéből is bőségesen öntsünk hozzá. Adjuk hozzá a vodkát, akinél inkább a gyümölcs legyen a "főszereplő" az kevesebbet, aki erősebbre szeretné, az többet.
A banánt, mielőtt hozzáadjuk a többihez, forgassuk citromos lébe, hogy kevésbé barnuljon, vagy csak nem sokkal fogyasztás előtt tegyük bele.
Tálalás előtt egy nappal meg lehet már keverni, hogy az ízek összeérjenek, aztán jól behűtve kínáljuk majd!

Készíthetünk cukrozott szélű poharakat is, amiben a vodkás befőtt- és kompótlét tálalhatjuk, ami ha nagyon édes, hígíthatjuk egy kis vízzel, de önthetünk még egy kis vodkát is hozzá.
A pohár felső részét először citromlébe mártsuk, majd mindjárt kristálycukorba, és hagyjuk megszáradni. Nagyon mutatós lesz, amire tálaláskor egy szelet citromot vagy mandarint is tehetünk.




2018. február 23., péntek

Narancsos túrótorta








Nagyon szeretjük a túrótortát, s hogy ne legyen mindig egyforma, szoktam újítani rajta. Most, így télvíz idején úgy gondoltam, hogy naranccsal fogom ízesíteni. Nagyon finom és mutatós lett...

Hozzávalók, egy 18 cm átmérőjű tortához, a tésztájához: 3 tojás, 3 evőkanál cukor, 3 púpozott evőkanál liszt, egy fél citrom és egy negyed narancs reszelt héja,
a töltelékhez: 25 dkg túró, ízlés szerint porcukor, 1 nagy doboz natúr joghurt, 2 dl Hulala felverve (csak kb. a háromnegyed része, a többi tálaláskor használható fel), 1 citrom reszelt héja, 2 narancs, és ismét egy negyed narancs reszelt héja, 1 zacskó zselatin (20 gramm) + 1 kiskanálnyi, és 1,5 dl narancslé,
a torta bevonásához: egy fél tasak Gála vanília ízű krémpuding és kb. 2 dl narancslé (nem több, hogy sűrűbb legyen)
a díszítéséhez: csokoládéforgács és kandírozott narancshéj.

Elkészítése:
A tésztához a tojásfehérjék habját felvertem, majd hozzáadtam a sárgájákat, a cukrot, a lisztet és a citrushéjakat. Kivajazott, lisztezett csatos formában megsütöttem.
A túrót kikevertem az ízlés szerinti porcukorral, hozzáadtam a joghurtot, a citrushéjakat, valamint a felvert tejszín kb. kétharmad-háromnegyed részét. Az egyik narancsot kis darabokra vágtam, azt is hozzákevertem.
A zselatint 1,5 dl narancslével elkevertem, majd megfőztem. Mikor kicsit hűlt, hozzáöntöttem az előbb megkevert túrókrémhez. 
A tészta köré visszatettem a forma oldalát, keveset öntöttem a túrókrémből, és kiraktam a másik naranccsal, amit kétfelé választottam, és keresztbe felszeleteltem. Ahogy a képen látszik.
Végül ráöntöttem a maradék krémet, amivel teljesen megtelt a forma. Hűtőszekrénybe tettem.
Mikor a túrókrém megszilárdult, levettem a forma oldalát. Narancslével elkészítettem a főzés nélküli Gála krémpudingot (a zacskón olvasható leírás szerint), és ráöntöttem a tortára.
Tetejét csokiforgáccsal és kandírozott narancshéjjal díszítettem ki.

A piskóta tésztája

A cukorral kikevert túró a joghurttal és a citrushéjakkal

...majd a kisebb narancsdarabok és a felvert tejszín (Hulala) hozzáadása

Beleöntjük a zselatint

A formában, narancsszeletekkel kirakva....

...és ráöntve a többi túrós krém

A már megdermedt torta - a narancsléből készített pudingkrémmel való
beborítása. Jöhet a tetejének ízlés szerinti kidíszítése....



2018. február 20., kedd

Darált hússal rakott krumpli


A tányérban

Még a kerámia tálba...

...és közelebbről

Viszonylag kevés munkával készíthető el, egyszerű, de finom laktató egytálétel, ami nekem inkább télies hangulatú, úgyhogy most van itt az ideje...

Hozzávalók, egy kisebb, kb. 23x14 cm-es tálban sütve: kb. 60 dkg krumpli, 25 dkg darált hús, só, őrölt bors, olaj, 1 nagyobb hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, sűrített paradicsom vagy házi paradicsomlé, vagy házi spagettiszósz, törött pirospaprika, egy jó maroknyi reszelt sajt, 1,5-2 dl tejföl, (bele kevés olaj, víz, pirospaprika vagy csilipor).

Elkészítése:
Először a krumplit főztem meg, majd meghámoztam, felszeleteltem.
Közben míg főt, elkészítettem a darált húsos ragut. Olajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát, hozzáadtam a húst, együtt fehéredésig sütöttem. Sóztam, borsoztam, felengedtem kevés vízzel. Megszórtam piros paprikával, a paradicsomkrémmel és a tört fokhagymával ízesítettem, majd készre pároltam.
Ezután elkezdtem összeállítani. Alulra tettem a krumpli felét, sóztam, rá a húsos ragut, erre a reszelt sajtot, ami lehet füstölt is. Tetejére jött a maradék krumpli, amit tejföl, kis víz, olaj, és kevéske csili paprika keverékével leöntöttem.
Sütőbe tettem, és szép piros-barnára sütöttem.

Alul a krumpli fele, rajta a húsos ragu

A húson a reszelt sajt

Tetején a maradék krumpli

Végül a tejfölös keverékkel leöntve, s már süthető is



2018. február 17., szombat

Limoncello - az olasz citromlikőr




Egy finom, igazi nőies likőr, mely citrus héjak és fűszerek ízesítésével készül. Csak egy kisebb mennyiséget készítettem, és nem is tiszta szeszből, hanem vodkából, de az eredeti recepthez képest próbáltam a fűszerek arányait betartani. Finom ízletes lett, hagyja magát inni  😋...


Hozzávalók, az eredeti recept szerint: 5 dl tiszta szesz, 6-7 citrom, 1 narancs és 1 zöld citrom (nekem ez nem volt) héja nagyon vékonyan meghámozva (hogy ne legyen keserű), darabka gyömbér, 8-10 szem kardamom megtörve, 4-5 szegfűszeg, pici darab fahéj, nálam egy kicsi csillagánizs is,
a cukros sziruphoz: 4 dl víz, 30-40 dkg cukor.

Elkészítése:
A vékonyra meghámozott citrushéjakat felöntöttem a vodkával, beleszórtam a fűszereket, rátekertem az üveg tetejét, és sötét helyen állni hagytam 3 hétig. Az eredeti recept szerint 1 hónapig kellett volna, de nekem elég jól kezdett sötétedni a szesz, így csökkentettem az áztatás idejét.
Mivel a vodka kevésbé erős mint a tiszta szesz, ezért kevésbé hígítottam, amennyi a szesz volt, annak a fele mennyiségével számoltam a cukros szirup főzésénél.
Mikor kihűlt a szirup, hozzáöntöttem a citromos alkoholhoz, így hagytam egy napig, majd szitán átszűrtem, és hűtőszekrénybe tettem.

Minél jobban lehűtjük és minél tovább áll, annál finomabb lesz.

A citrushéjak áztatása



2018. február 14., szerda

Gombás tükörtojásos csirkecomb


Kimerve a tányérra

Még a tepsiben...

...és közelebbről
 
A gombás tükörtojásos tarja mintájára készítettem ezt a finom ebédet, kis változtatással, saját ötletekkel.  Az alapanyagok közül volt amit kihagytam, és volt amit hozzátettem...

Hozzávalók, egy kisebb tepsinyi adaghoz: 2 nagyobb egész csirkecomb, kevés zsír, só, őrölt bors, grill és/vagy szárnyasokhoz való fűszerkeverék, ami lehet készen vett vagy házi keverék,
a párolt gombához: 30 dkg gomba, 2 közepes-nagyobb hagyma, só, szárított-morzsolt oregánó és kakukkfű, kevés olaj,
a krumplis körethez: kb. 5 közepes krumpli, só, szárított-morzsolt bazsalikom és rozmaring,
a tetejére: 2 tojás, 4 kisebb szalonnaszelet, egy jó maroknyi reszelt sajt, ami lehet trappista és füstölt, fele-fele arányban.

Elkészítése:
A hagymát is és a gombát is nagyobb darabokra, szeletekre vágtam, sóztam, fűszereztem, és kevés olajon, fedő nélkül, egy serpenyőben roppanósra megpároltam, majd félre tettem.
A csirkecombokat kettévágtam, sóztam, fűszereztem, és zsírral vékonyan kikent tepsibe fektettem. 
Kevés vizet öntöttem alá, fóliával lefedtem, és sütőben félig puhára sütöttem-pároltam.
Ekkor hozzáadtam a negyedekbe vágott krumplit, sóztam, fűszereztem, és ismét lefedve visszatettem a sütőbe, amíg a krumpli nagyjából megpuhult.
Ezután a húsok közé öntöttem az előzőleg megpárolt gombát, megszórtam a reszelt sajttal, tetejére tettem a szalonnát, és ráütöttem 2 tojás. Ezután már fólia nélkül tettem vissza a sütőbe, de már csak annyi időre, míg megolvadt rajta a sajt, és megsült a tojás.

A félig megsült csirkecombok - belekerült a krumpli is...

...majd újabb sütés után hozzáadjuk a gombát...

...végül pedig a szalonnát, a reszelt sajtot és a nyers tojásokat.



2018. február 8., csütörtök

Petrezselyem hajtatása - a kéthetes zöld levelek


Két hét alatt ilyen szép "bokréta" növekedett ezen a pár centis répán...

Versennyel egybekötött játék van Aninál, "A parókia konyhájából" című blog háziasszonyánál.

Az első napon egy petrezselyem gyökeret kellett vízbe állítani, lefényképezni, közzétenni a blogon, és elküldeni Aninak. Pontosan két hét múlva - ami nálam ma jár le -, újabb képet kell készíteni, és közzétenni a blogon az első képpel együtt  - ahogy most tettem.
A leghosszabb levelet le kell mérni, és megírni Aninak, de ezt itt a bejegyzésben nem kell feltüntetni még.
Ani, köszi a játékot, és ezt a remek ötletet, jó volt nap mint nap figyelni, hogy növekednek a kis zöld levélkék. Nem is gondoltam, hogy ilyen szép csokor növekszik majd rajta. Most már téphetek majd belőle, de azt hiszem egy kicsit még hagyom őket fejlődni...

...és ilyen volt, a kezdetén



2018. február 2., péntek

Mandarinos-aszalt gyümölcsös csirkemájpástétom



... vagy nevezhetnénk kenőmájasnak, mert sikerült úgy eltalálnom a sűrűségét, hogy szépen lehetett szeletelni, de kenni is jól lehetett. Ajánlom mindenkinek, főleg annak, aki még nem készített házilag kenőmájast, mert nagyon finom.
Tartósítószer, adalékanyag, állományjavító, térfogatnövelő, színezék, ízfokozó nélkül...  na jó, adalékanyagként van benne finom füstölt szalonna, állományjavítóként egy-két kiskanál zselatin, színezékként szép bogyiszlói törött paprika, ízfokozóként pedig Apukám hazai bio fűszerei.... 😋
 


Hozzávalók: 25 dkg csirkemáj, 8-10 dkg csemege szalonna, 1 közepes hagyma, kevés olaj, só, ízlés szerint őrölt bors, törött paprika, szárított-morzsolt majoránna, -bazsalikom és -zsálya, kb. 5 dkg vaj, 1 dl tej, 2 kiskanál zselatin,
a tetejére a díszítéshez: 1 mandarin, néhány szem aszalt szilva és aszalt áfonya, vagy ha van, friss áfonya, fél csomag színtelen tortazselé, 1,25 dl víz, só.

Elkészítése:
A májat feldaraboltam, kevés olajon megsütöttem.
A hagymát és a szalonnát kis kockákra vágtam, együtt megpirítottam, majd kevés vizet adtam hozzá, és fedő alatt rövid ideig pároltam, míg el nem főtte a vizét.
Ezután hozzákevertem a megsült májat, hagytam kicsit hűlni, majd aprítógépbe tettem, és pépesítettem. Belekevertem a szoba hőmérsékletű vajat és a fűszereket (a majoránnából a legtöbbet, a többiből ízlés szerint, kóstolással eldöntve).
A tejben elkevertem a zselatint, megfőztem, kicsit hagytam hűlni, majd hozzáöntöttem a májas masszához. Egy fóliával bélelt, kb. 15 cm átmérőjű műanyagdobozba öntöttem, tetejét kiraktam a gyümölcsökkel, és hűtőbe tettem dermedni. 
Ezután elkészítettem a tortazselét, ráöntöttem a pástétomra, és újra hűtőbe tettem, majd a teljes dermedés után kivettem a dobozból, eltávolítottam a fóliát róla, és már tálalható is volt.

A készítésének menete nem túl fotogén, de a végeredmény
szép és finom lett - a máj sütése

A hagyma és a szalonna sütése

A pépesítés

A megkevert massza

Már a dobozkában, rajta a gyümölcsökkel,
várva hogy kicsit megdermedjen