2020. június 26., péntek

Májgaluska leves kacsamájból, és grízgaluska leves


A májgaluska leves



Májgombóc leves már van fent a blogomon, ITT és ITT, most csak annyi a különbség, hogy ebben nem áztatott zsemle van, hanem gríz. Ízre hasonlít is az előzőekhez. A régi fajtát szoktam fagyasztani is, ha többet csinálok belőle, és utána akkor főzöm ki és annyit, amennyit szeretnék, ezt pedig frissen készítem, és az egész adagot belefőzöm egy levesbe.
Nagyon szép kacsamájat kaptam, gondoltam ezt is kipróbálom. Ugyanolyan finom belőle, mint csirkemájból.

A májgaluskát és az alatta látható grízgaluskát is lehet kifőzni zöldség- csont- vagy húslevesbe egyaránt, mindegyikhez jó választás, ami ünnepi asztalokon is megállja a helyét.

Hozzávalók a májgaluska leveshez: 1 csirkemáj, vagy annak megfelelő súlyú kacsamáj, kb. egy fél tojás, só, 1-2 késhegynyi szódabikarbóna, kb. 8 kiskanál gríz, 1 kisebb hagyma, nagyon kevés olaj, majoránna, petrezselyemzöld, 1 mokkáskanál ételízesítő (szárított, por alakú).

Elkészítése:
A májat lekapartam, az inas részeket eltávolítottam belőle. A hagymát apróra vágtam, kevés olajon picit megsózva megdinszteltem. Az összes hozzávalóval összekevertem, és a forrásban lévő levesbe kiskanállal beleszaggattam. Aztán kb. 12 percig főztem, kis lángon, fedő alatt, de mielőtt kikapcsoltam volna a lángot alatta, megkóstoltam, hogy átfőtt-e belül is.

Ezek a galuskák is - mint a grízgaluskák  is - főzés közben megnőnek, megdagadnak, s könnyű galuskák lesznek.

A kacsamájak

A lekapart máj a grízzel és a dinsztelt hagymával

Megkeverve, főzésre készen

Már a levesben, főzése közben




A grízgaluska leves


Már van fent a blogomon egy grízgaluska leves, de mivel ezt is nemrég főztem, gondoltam legyen egymás mellett a májgaluska levessel, mert gríz mindkettőben van.... 😊
Mindkettő nagyon finom, a kedvencünk.... 😋

Hozzávalók a grízgaluska leveshez: 1 tojás, gríz amennyit felvesz, só, bors, késhegynyi szódabikarbóna.

Elkészítése:
A tojást felvertem, sóztam, enyhén borsoztam, elkevertem benne egy-két késhegynyi szódabikarbónát, és annyi grízt adtam hozzá, hogy ne legyen túl sűrű, de folyós sem.
Kicsit hagytam pihenni, majd mokkás vagy kiskanállal - attól függően, hogy mekkora galuskákat szeretnék -, forrásban lévő zöldséglevesbe szaggattam.
Néhány perc alatt készre főnek, és szépen megduzzadnak. Lágyak és könnyűek lesznek.

Egy tojásból elég sok lesz, én sokszor csak egy fél, vagy kis méretű tojásból szoktam készíteni.
A szódabikarbónától könnyű lesz, csak vigyázni kell vele, mert ha túl sokat teszünk bele, akkor könnyen szétesnek a galuskák, de ha többször készítjük el, hamar kitapasztalható, hogy mennyi az ideális mennyiség belőle. Nagyon finom.



10 megjegyzés:

  1. Guszták ! Mindkettő kedvenc nálunk is , bár a grízgaluska csak az én részemről kedvenc:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, nálunk mindkettő kedvenc 😊

      Törlés
  2. Nagyon guszta! Imádom a májat mindenféle módon! 🙂 Szép hétvégét Nektek!🙂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Verus, nektek is szép vasárnapot! 😊

      Törlés
  3. Mindkettő nagyon guszta, látványos és biztos nagyon finom levesek. Mi is szeretjük mindkettőt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, örülök, hogy ti is szeretitek mindkettőt 😊

      Törlés
  4. Mindkettő családi kedvenc nálunk is, bár a májgaluskát gyakrabban készítem. Kacsamájból is isteni lehet. Guszták.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea! Finom volt a kacsamájjal, bár ízre sok különbséget nem éreztem közte és a csirkemájjal készítettek között 😊

      Törlés
  5. Guszta! Ezer éve nem ettem májgaluska levest, de nagyon szeretem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vanilin, akkor épp itt az ideje, hogy újra főzz ilyen levest 😊😊

      Törlés