2020. május 24., vasárnap

Zebrapalacsinta és kakaóspalacsinta


A zebrapalacsinták

Eddig mindig a férjem sütötte a palacsintát, engem soha nem vonzott ez a művelet, és el is határoztam, hogy én ezt nem tudom, ami be is igazolódott. Persze enni mindig szívesen megeszem. 

Nemrég láttam egy élelmiszer üzletlánc reklámfüzetében zebrapalacsintát, receptjével együtt (mentes és speciális, az üzletben kapható hozzávalókkal, amiket én normálokra cseréltem), és ez nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Így kedvet kaptam hozzá, és most megsütöttem életem második palacsintáját. Az elsőt pár héttel ezelőtt, az egy normál palacsinta volt, de siralmas lett. Ez most már kicsit jobban sikerült, de mire harmadszor fogok palacsintát sütni, biztos egész jól fog menni, legalábbis úgy érzem. 😋

Hozzávalók a tésztához, nálam: 25 dkg liszt, 2 tojás, csipet só, 4 dkg cukor, 2 evőkanál olaj, 4 dl tej, + annyi víz, amennyi szükséges még,  1-2 kiskanál cukrozatlan kakaó,
a töltelékhez: 25 dkg túró, 1 tojás sárgája, ízlés szerint cukor vagy édesítő, 1 kisebb citrom reszelt héja, áfonyalekvár, eper és bogyós gyümölcsök.

Elkészítése:
A kakaó kivételével a tészta hozzávalóiból kikevertem a palacsintatésztát, és amikor még sűrűbb volt kivettem belőle, kb. 1/3-át, amibe elkevertem a kakaóport. A többi tésztát még vízzel hígítottam palacsintatészta sűrűségűre. Kicsit hagytam pihenni, és akkor olajjal kikent palacsintasütőben elkezdtem sütni.
A zebrapalacsintát úgy kell csinálni, hogy először beletesszük a világos tésztát, mint normál esetben, aztán köröket "rajzolunk" a kakaós tésztából. Na nekem már ez nem sikerült szépre. Úgyhogy sokat nem is csináltam belőle.
Pár egyszínű világos még sütöttem, és a kakaós tésztából is sütöttem egy-két darabot, amennyi a massza volt még, azok már egész szépre sikerültek. 😊.

A túrót megszínesítettem egy kevés áfonyalekvárral, megkevertem a cukorral, a tojássárgájával és a reszelt citromhéjjal. A palacsintákat ezzel a túrótöltelékkel, áfonyalekvárral és gyümölcsökkel megtöltve fogyasztottuk. Nagyon finomak voltak, még a kisebb malőrökkel együtt is.....

Ha van kedvetek, próbálkozzatok meg a zebrapalacsintával, mert a kis reklámfüzetben nagyon szépek voltak.

A világos és a kakaós tésztából sütött palacsintáim...




10 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta azokkal a finom kiegészítőkkel:-)) Valahol már láttam de még nem kaptam ihletet az elkészítéséhez lehet hogy most kedvet csináltál és teszek majd egy próbát:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Próbáld ki, kíváncsian várom majd a tieidet, biztos szépek és finomak lesznek 😊

      Törlés
  2. Szerintem tökéletesek lettek a palacsinták, nincs velük semmi baj. Ízre nagyon finomak lehettek a túróval és a sok friss gyümölccsel. Biztos vagyok benne, hogy mind elfogyott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Nea! Ízre nagyon finomak voltak, és gyorsan el is fogytak. A túró és az áfonyalekvár nagyon jó volt együtt, eddig nem is párosítottam őket össze, pedig milyen jó ötlet 😊. És a kakaós tésztából sütöttek is finomak, ilyet sem ettünk eddig még 😊

      Törlés
  3. Érdekes palacsinta változatok, sok finomsággal megtöltve. Nagyon guszták lettek. Nem gondoltam, hogy a férjed süti a palacsintákat, és téged nem vonz ez a konyhai művelet. Olyan sok szép sütit készítesz úgy egyébként és pont a palacsinta fog ki rajtad. Nekem soha nem volt gondom a palacsinta sütésével, engem meg a sütemények készítése nem annyira vonz, persze azért igyekszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! Igen, a férjem süti a palacsintát - ez a művelet engem soha nem vonzott - én csak azokat a kicsit zabpalacsintákat szoktam megcsinálni. De a lángost is a férjem süti, és pogácsát is szokott elég sűrűn, mind nagy finom szokott lenni 😊.

      Törlés
  4. Csodásan néz ki! Nagyon ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól néznek ki. Alig hiszem, hogy gondod van a palacsinta sütéssel. Micsoda finomságokat készítesz!

    VálaszTörlés