Nagyon szeretjük a sztrapacskát, főleg a juhtúrósat. Ha módunk van rá, mindig Torockószentgyörgyről hozzuk a juhtúrót, amit itthon lefagyasztunk, és megvan egy évre való. Mert nagyon jól lehet fagyasztani, és akár egy évnél is tovább eláll így.
Ezt a sztrapacskát még június végén készítettem, amihez a juhtúrót szintén Torockószentgyörgyről hoztuk, de még tavaly nyáron.
Most épp aktuális ezt közzétennem, mert tegnap jöttünk haza egy 10 napos erdélyi nyaralásról, Zetelakáról és Torockóról. Egy összefoglalót fogok majd készíteni - pár nap múlva -, ahol beszámolok képekkel az ott töltött szép napokról.
Van már a blogomon egy juh- és tehéntúró keverékével megszórt sztrapacska, ami szintén összesütve készült. Kedves ismerőseinknél ettük egyszer régen így, az annyira ízlett, hogy azóta mindig így készítem.

És van a blogomon egy Pálháza módra elkészült sztrapacska, amilyet ott ettünk egy étteremben, az hagyományos, sütés nélküli.
Aztán készítettem már káposztásat is, de a legjobban a juhtúrós ízlik.
Ezt most csak juhtúróval készítettem, 20 % zsíros tejföllel, sok sajttal a tetején, sütőben összesütve, tálaláskor pedig bőségesen megszórva szalonnapörccel. És ha ez lenne elég, még egy kis kisült zsírral is meglocsolhatjuk, ami a szalonnából kisült.
Nagyon finom, de nem fogyókúrázóknak való, és nem is diétázóknak 😂.
Ennek az alábbi galuskamennyiségnek a feléhez szoktam hozzáadni a többi felsorolt hozzávalót.
A galuska másik felét mélyhűtőbe teszem el, és ezt máskor készítem el, ugyanennyi tetejére valóval. És ezt a fél adagot is ketten két nap ebédre esszük meg. 😁
Elkészítése:
A krumplit apró lyukú reszelőn nyersen lereszeltem, kis vizet öntöttem alá, hogy a krumpli ne barnuljon meg. Sóztam, hozzáadtam a tojást és a lisztet, majd kikevertem, hogy galuska sűrűségű tésztát kapjak .(Ha túl sűrű, önthetünk hozzá még kevés vizet, ha híg lenne, liszttel korrigáljuk. Ez függhet a liszt minőségétől, a tojás méretéről és a krumpli fajtájától.)
Ezután forrásban lévő sós vízbe galuskaszaggatón beleszaggattam és kifőztem. (A főzővízhez kevés olajat is szoktam hozzáadni.) Utána leöblítettem, lecsepegtettem.
Egy tűzálló tálba öntöttem, rámorzsoltam a juhtúrót, meglocsoltam tejföllel, villával átkevertem, hogy a galuskát mindenhol érje a túró és a tejföl is. Tetejére reszeltem bőségesen sajtot, és sütőben szép pirosra sütöttem.
Közben a szalonnát kis kockákra vágtam, kisütöttem, és a kész sztrapacska tetejére szórtam.

Hozzávalók a galuskákhoz: 45-50 dkg nyers krumpli, 1 tojás, só, 25-30 dkg liszt, 1 tojás, só, 1-2 dl víz (esetleg több, ha szükséges),
a tetejére: a fenti galuska feléhez 20 dkg juhtúró, kb. 2 dl tejföl, reszelt sajt,
a tálalásnál: 10 dkg szalonna- vagy ízléstől függően több, kevesebb.
Elkészítése:
A krumplit apró lyukú reszelőn nyersen lereszeltem, kis vizet öntöttem alá, hogy a krumpli ne barnuljon meg. Sóztam, hozzáadtam a tojást és a lisztet, majd kikevertem, hogy galuska sűrűségű tésztát kapjak .(Ha túl sűrű, önthetünk hozzá még kevés vizet, ha híg lenne, liszttel korrigáljuk. Ez függhet a liszt minőségétől, a tojás méretéről és a krumpli fajtájától.)
Ezután forrásban lévő sós vízbe galuskaszaggatón beleszaggattam és kifőztem. (A főzővízhez kevés olajat is szoktam hozzáadni.) Utána leöblítettem, lecsepegtettem.
Egy tűzálló tálba öntöttem, rámorzsoltam a juhtúrót, meglocsoltam tejföllel, villával átkevertem, hogy a galuskát mindenhol érje a túró és a tejföl is. Tetejére reszeltem bőségesen sajtot, és sütőben szép pirosra sütöttem.
Közben a szalonnát kis kockákra vágtam, kisütöttem, és a kész sztrapacska tetejére szórtam.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése