2020. május 29., péntek

Hagymás-sajtos kréker



A paprikás krékerek a jobb oldalt láthatóak


Gyakran szoktam krékert sütni az ehhez hasonló recept szerint, amit most egy kis hagymával bolondítottam meg. Nagyon finom lett, nekem így még jobban is ízlett. Próbáljátok ki, ha szeretitek ezt az ízesítést. Nagyon finom sör- vagy borkorcsolyaként is, de csak úgy magában elrágcsálni is nagyon jó.

Hozzávalók a tésztához: 15 dkg liszt (nálam 10 dkg sima és 5 dkg teljes kiőrlésű), 10 dkg reszelt sajt, 10 dkg margarin, 1 tojás, 1 evőkanál zsír, fél kiskanál só, 1 mokkáskanál piros törött paprika, egy újhagyma a zöld szárával együtt kis darabokra vágva, 1 közepes vöröshagyma és a megdinszteléséhez egy kiskanál zsír,
a tetejére magvak: kömény- szezám-és lenmag.

Elkészítése:
Először megdinszteltem aranysárgára a kiskanál zsíron az apróra vágott, enyhén sózott vöröshagymát.
Ezután az összes többi tészta hozzávalóval összekevertem, majd összegyúrtam. A paprikát csak a fele tésztához adtam hozzá, hogy legyen ilyen is, meg olyan is.
Egy órára hűtőbe tettem, aztán vékonyra kisodortam, megszórtam a magvakkal, és tetszőlegesen feldaraboltam.
Előmelegített sütőbe tettem, gyorsan megsülnek.

A hozzávalók a tálban

Az összegyúrt tészta

A tészta kisodorva, feldarabolva



16 megjegyzés:

  1. A hagymáért nem rajongok, de nagyon szépek ezek a krékerek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vanilin! Mi szeretjük a hagymát és a hagymás dolgokat, a kész kekszekből is a hagymás-tejfölös a kedvencünk 😊

      Törlés
  2. De jó ötlet hagymával ízesíteni a sós rágcsálnivalót! Nagyon jó néznek ki. Lassan én is rá kell szokjak ilyen kis adagok készítéséhez...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Valóban kis adag, de így is még két tepsibe sem fért bele 😊, de aztán gyorsan meg is lehetett enni 😊.
      Nagyon finom volt hagymával, azt hiszem máskor is így csinálom majd.

      Törlés
  3. Szeretjük a krékereket, de nem csinálom sűrün. Nagyon guszta és finom lehetett amit készítettél. Mi is szeretjük a hagymás ételeket, rágcsákat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, nagyon finom, gyorsan fogy, próbálkozzál meg vele te is egyszer 😊

      Törlés
  4. Nagyon guszták ezek a kis falatnyi ropogtatnivalók. A hagyma csak hozzátehetett az ízéhez, nálunk is biztos sikere lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea! Nagyon jó volt benne a hagyma, jó hogy tettem bele 😊

      Törlés
  5. Mi is szeretjük a hagymás dolgokat. A tegnap említettem a férjemnek, hogy megkellene próbaljuk a hagymás pogácsát. Ezek a krékerek is nagyon guszták, mindenképpen kipróbálandó. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Iza! A hagymás pogácsa is finom lehet, egyszer ki kéne azt is próbálni 😊

      Törlés
  6. Ezt ki fogom próbálni, meg soha nem sütöttem! A gyerekek biztos imádni fogják!🙂

    VálaszTörlés
  7. Ha jól láttam, az eredeti krékerbe került 1 tojás is, ebbe nem kell?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Verus! Próbáld ki, mert nagyon finom, biztos ízlene. De jó hogy szóltál, tényleg kimaradt a hozzávalók felsorolásából a tojás. Milyen jó, hogy valaki figyel is 😊.

      Törlés
  8. Csuda aranyosak. A férjemnek is biztos ízlene. Még krékert nem sütöttem soha. Ezzel a teljes kiőrlésű liszttel sokkal egészségesebb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani! Jó volt benne a teljes kiőrlésű liszt, nem lehetett érezni, hogy másmilyen lenne vele 😊 próbáld megsütni egyszer, nagyon finom 😊

      Törlés