2014. január 31., péntek

Székelygulyás



Ez a receptem már régóta megvan, a kézzel írt receptes füzetemben, de eddig még soha nem készítettem el. Nagyon szeretem a káposztát, és cserépedényben is szeretek sütni, főleg így télen. Most az eredeti receptemhez képest egy kisebb adagot el is készítettem.
Már szerepel a blogomon egy hasonló étel, Székelykáposzta néven, de azt lábosban főztem.

Egy kis érdekesség a Wikipédiáról: "A székelykáposzta vagy székelygulyás a magyar konyha sajátos étele. Nevével ellentétben nem székely eredetű, a hagyományos erdélyi konyha nem ismeri. Az étel receptje Székely József vármegyei főlevéltáros (1825–1895) nevéhez fűződik, aki Petőfi Sándor kortársa és barátja volt. 1846-ban mindketten a Gránátos utcai Komló-kertben ebédeltek, de mire beértek, már kifogyóban voltak az ételek. A kocsmáros Székely kívánságára a maradék savanyúkáposzta-főzeléket és sertéspörköltet összekeverve szolgálta fel. Petőfi legközelebb ugyanezt rendelte, és „Székely-káposzta” néven hivatkozott az ételre."

Az eredeti recept hozzávalói: 60 dkg sertéscomb, 5 dkg füstölt szalonna, 5 dkg zsír, 2 nagyobb hagyma, 3 paradicsom, 3 zöldpaprika (ezek nálam most fagyasztottak voltak), 1 kg savanyú káposzta, 1-2 babérlevél,  2-3 gerezd fokhagyma, só, bors, piros paprika, 3 dl tejföl.

Elkészítése:
Az apróra vágott hagymát a zsíron megdinszteltem, hozzáadtam a kockára vágott húst, átforgattam a hagymás zsírban, sóval, borssal, piros paprikával és zúzott fokhagymával ízesítettem. Felöntöttem vízzel és egyet forraltam rajta.
Az előzőleg hideg vízbe áztatott cserépedény alját kiraktam a vékony szalonnaszeletekkel, rátettem a káposzta egyharmadát, a paprika és paradicsom és a hús felét, majd meglocsoltam tejföllel. Ezután következett a káposzta másik harmada, és a többi hozzávaló másik fele, ugyanúgy mint az előbb. A tetejére káposzta került. Meglocsoltam tejföllel és ráöntöttem a hús pörköltszerű szaftját. Rátettem az edény tetejét, és hideg sütőben elkezdtem sütni. Kb 2 óra alatt készült el.

A cserépedényben alul a szalonna szeletek, majd a káposzta

A káposztán a paprika és paradicsom szeletek....

...rajta a hús....

....végül meglocsolva tejföllel

Felöntve a hús levével, szaftjával

Készre sütve


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nálunk is leesett az első idei hó - január 29-én -, gyorsan készítettem is jó pár képet a közelünkben, és elsétálva a környékünkön, egészen a Szentlélek térig.
Összegyűjtöttem a régebbi havas képekkel együtt egy sorozatot, itt lehet megnézni, akit érdekel, összesen 90 képet.

Kedvcsinálónak néhány....

Egy narancssárga bogyós bokor a házunk előtt, mely nagyon szépet mutatott így behavazva

Szintén a házunk előtt, ahol nagy volt a lakmározás

A Városháza Óbudán, a III. kerületben

...és a jégpálya

A "Várakozók szobra"  a Városháza szomszédságában.
Egy-két szobor közelebbről - a vakuval készített képen jól látszanak a hulló hópelyhek.



7 megjegyzés:

  1. De jó kis összeállítás a nem székely székelygulyás :) Milyen szép a havas város!

    VálaszTörlés
  2. Katalin, nagyon tetszett olvasni a Székelygulyás-Székelykáposzta történetéröl, hát bizony nagyon régi Magyar recept ez. Én nagyon régen készitettem, és most igyekszem késziteni ujra miután megláttam a tiédet. Nagyon guszta, és finom, az biztos!

    A téli táj képeid csodásake, köszi hogy megosztottad velünk...végig is fogom nézni a többieket!

    VálaszTörlés
  3. Nem semmi, jöhetne holnap ebédre :D

    VálaszTörlés
  4. Milyen finom, tartalmas étel! :) Szépek a "havas" képeid, különösen a bokor tetszik! :)

    VálaszTörlés
  5. Köszi szépen mindnyájatoknak!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jók a téli képek Szia:Ági

    VálaszTörlés