2014. január 5., vasárnap

Hekk édesköménnyel és korianderrel



Már jó néhány hete, hogy egy cserépbe vetettem koriandert, kíváncsi voltam rá, hogy a zöldjének milyen az íze. Hát elég érdekes, intenzív, nem kell sok belőle. Hozzá kerestem receptet, ekkor találtam rá erre az érdekes fűszerezésű halra, amit itt-ott egy kis változtatással készítettem el....

Hozzávalók a saját változatomhoz: 2 db közepes méretű hekk, só, bors, őrölt koriander, citrom, néhány szál zöld koriander, pritamin vagy kápia paprika, egy nagyobb édeskömény gumó fele, olaj.

Elkészítése:
A halakat megmostam, sóztam, borsoztam, megszórtam kevés őrölt korianderrel, és kicsit állni hagytam. Sütés előtt egy tűzálló tálat kiolajoztam, belefektettem a halakat, hasukba két fél citromkarikát és zöld koriandert tettem, a tetejüket is kicsit meglocsoltam citromlével, és alufóliával lefedve a sütőben elkezdtem sütni őket.
Közben elkészítettem a köretet. A paprikát és az édesköményt feldaraboltam, sóztam, és kevés olajon félig-egyharmadig puhára pároltam. Ekkor kivettem a sütőből félkész halat, és a megpárolt zöldségeket mellé tettem, majd már fólia nélkül sütöttem készre. Mellé még hasábkrumplit is sütöttem, amit az édeskömény apróra vágott leveleivel szórtam meg.

A korianderrel csínján kell bánni, meg elég intenzív az íze, úgy mint az édeskömény zöldjének is.

A halak előkészítése a sütésre. Háttérben a zöld koriander

A hozzávaló zöldségek, a paprika és az édeskömény

Félig készre sütve

A kész étel



9 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a koriandered, szép zöld és dús! :) A koriandernek eddig csak a magját ismertem és használtam, a zöldjét még nem. Ezek szerint erős, intenzív az íze, gondolom, a halhúshoz jól passzolt, nagyon guszta lett a kész étel! :)

    VálaszTörlés
  2. De jól néz ki. Egy jó adag koriandert szívesen látnék :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Katalin, elnézést hogy nem jöttem hozzád kivánni Új Év kivánságot! Teljesen össze futottak a napok az ünnepek óta, azt sem tudtam melyik nap van! Boldog Új Évet kivánok neked, és családodnak, egészségben, és sok szerencsében, és áldásban!

    A koriandert itt nálunk Floridában rengeteg terem egész évben, sokszor össze lehet itt téveszteni az olasz petrezsejemmel, de a koriandernek van egy különös intenziv illata. Inkább a Spanyolos, és a Mexikói ételekben használják. Az édes kömény is nagyon finom, az is intenziv izü és illatu...az meg kimondottan egy olasz zöldség, és nagyon egészséges. Nagyon jó találat halban izesiteni...guszta és finom!

    Na meg a bon-bonjaid után csorog a nyálam...nem valami! Imádom a bon-bonokat, egy egész tucattal megenném egy ülésben. Nagyon ügyes és szorgalmas vagy, az biztos! A krumplis nudlid is nagyon, de nagyon finom...sok munka van az ilyen házilag készitéssel! Szeretettel gonolok rád, és örvendek hozzád benézni a legujabb finomságokat!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon különleges:) Szeretném:)

    VálaszTörlés
  5. Igazán jól néz ki! A halat szeretjük, koriandert viszont még nem használtam.

    VálaszTörlés
  6. Köszi lányok mindenkinek :-)

    VálaszTörlés
  7. A koriander eddig csak szárított formában használtam. Remekül párosítottad a hallal...finom lehetett.

    VálaszTörlés
  8. Ezt így ilyen formában nagyon megenném.

    VálaszTörlés