2024. január 14., vasárnap

Sütőtök befőtt




Újévkor kóstoltuk Apukám legújabb befőttjét - a görögdinnye mellett - a finom ropogós sütőtököt. A kertjéből való, saját termés volt, és saját elgondolásból született meg. Ugyanúgy készítette, mint az akármelyik másik gyümölcsből lévőt.

Hozzávalók: sütőtök, kristálycukor, vaníliás cukor, szegfűszeg, fahéj, 
a tetejére: késhegynyi szalicil.

Elkészítése:
A sütőtököt lehámozzuk, majd ízlés szerint kisebb, nagyobb darabokra vágjuk.
Egy 8 dl-es befőttes üveget megtöltünk a sütőtök darabokkal. Közte beleszórunk pár szem szegfűszeget és egy-két darabka fahéjat és 6 evőkanál cukrot (lehet több vagy kevesebb), és egy kevés vaníliás cukrot, majd megtöltjük vízzel. (tehetünk bele egy-két karika citromos is, ez most nálunk elmaradt)
Tetejére késhegynyi szalicilt teszünk, és lezárjuk a fémkupakkal.
Egy nagyobb fazékba tesszük az üvegeket, melynek aljára rácsot helyezünk, vagy kb. egy ujjnyi újságpapírral béleljük ki, hogy az üvegek ne érjenek le közvetlenül a fazék aljára. Felöntjük annyi vízzel, hogy a csavaros tető alatt kb. két ujjnyi legyen csak szabadon, és kidunsztoljuk.
Forrás után már csak egész kis lángon dunsztoljuk, épp hogy gyöngyözzön a víz, kb. 12 percig. A vízben hagyjuk kihűlni az üvegeket, és csak másnap tesszük el őket végleges helyükre.





Itt ragadom meg az alkalmat, hogy elmondjam, Mözsön, a szülőfalumban is tartottak megemlékezést január 12-én, a doni áttörés 81. évfordulója emlékére. 1943. január 12-ével kezdődően a Don-kanyarban a vörös hadsereg támadása folytán a 2. Magyar Hadsereg nagy része szinte napok alatt megsemmisült.

Az Emlékparkban 2014. óta minden évben megemlékezést tartanak ezen a napon, a doni áttörés és a 82 mözsi hősi halott tiszteletére, akik a II. világháborúban életüket adták a hazáért.

Az első megemlékezést Édesapám, Laszlovszky Imre kezdeményezte, és nagyrészt ő is szervezte, még 2014-bnen. Azóta is évről érve aktívan részt vesz az emlékünnepségeken, az idei megemlékezésnek is ő volt a főszervezője, megemlékező beszédet írt, elmondta, és énekelt a Mözsi Nyugdíjas Klub Énekkarával.

S egy szűk hete volt, hogy a 92. születésnapját ünnepelte, ünnepeltük..... innen is kívánok újra jó egészséget és még nagyon sok megemlékezés megszervezését! 🌺

Akit érdekel, megnézheti a "Mözsi séta" blogomon a megemlékezésen készült fotókat és egy rövid videót.
Ezekből két kép.....


Édesapám elmondja a beszédét...

.....és énekel az énekkarral




8 megjegyzés:

  1. Ez a tök-befőtt finom lehet, mindenesetre gusztusosan néz ki. Nem figyeltem mostanában van-e még a piacon sütőtök, de megnézem, mert egy kis üveg erejéig kipróbálnám...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finom roppanós volt, próbáld ki, remélem neked is ízlik majd!

      Törlés
  2. Katikám először is szeretnék Édesapádnak nagyon boldog születésnapot, és jó egészséget kívánni. Kívánom hogy még nagyon sokáig szervezhessen hasonló programokat, és gondozza gyönyörű kertjét, a mi örömünkre is.
    A görögdinnye befőtt is egy finom újdonság volt számomra, na de hogy drága Édesapád még a sütőtökből is befőttet készít..... gratulálok a remek ötlethez, Neked pedig köszönöm hogy megosztottad velünk is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva, köszönjük szépen, Apukám nevében is, a gratulációkat és a jókívánságokat!

      Törlés
  3. Édesapád egy örök ifjú energiájával rendelkezik akinek szívből kívánok még nagyon sok boldog éveket és jó egészséget! Aktív különlegességeket süt-főz, kertészkedik, szervez és még szerepel is Gratulálok !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva, köszönjük szépen a jókívánságokat, a kedves szavakat, a gratulációt, Apukám nevében is!

      Törlés
  4. Kedves Katalin!
    Csak most olvasom a bejegyzésed.
    Édesapádnak hosszú életet, jó egészséget kívánok!
    Gyönyörűek a virágjai, csodálatos ember lehet, ismeretlenül is nagyon kedves, szimpatikus ember. Éljen sokáig!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönjük, Édesapám nevében is!

      Törlés