2018. augusztus 22., szerda

Őszibarackos túrógombóc - és cserháti kirándulás



A háromnapos ünnep egyikén ettük ezt a finom túrógombócot, amikor a Cserhát hegységben kirándultunk. Már előző nap elkészítettem - mikróban kiválóan meg lehet melegíteni -, s a kirándulás után egy finom gulyással ez volt a vacsoránk.



Már van egy túrógombóc és egy meggyes változat is a blogom, a mostaninak is ugyanaz az alapreceptje, csak ezt őszibarackkal és kókusszal gazdagítottam, amitől kicsit más lett mint az "elődei", de ugyanúgy nagyon finom....

Hozzávalók: 25 dkg túró, 2 egész tojás, 0,5 dl búzadara, 0,5 dl rétesliszt, 4-5 dkg cukor,
a morzsához: zsemlemorzsa, olaj vagy vaj, cukor,
a tetejére: kókuszreszelék, tejföl és porcukor.

Elkészítése:
A túrót a cukorral, a tojásokkal, a búzadarával és a rétesliszttel összekeverjük, legalább 1 órát pihentetjük. Ezután gombócokat formálunk belőle, mindegyik közepébe teszünk egy darab őszibarackot. Most 11 db lett belőle.
Forrásban lévő bő vízbe tegyünk kevés sót, és főzzük ki benne a gombócokat. Ha feljöttek a víz tetejére még főzzük 3-4 percig, majd szűrjük le, forgassuk bele a olajon megpirított zsemlemorzsába, amihez szintén adhatunk egy kevés cukrot.
Kókuszreszelékkel megszórva, tejföllel, porcukorral tálaljuk.





Néhány kép a cserháti kirándulásunkról. Mivel a közeli Pilisben rendszeresen sokat kirándulunk, most egy kicsit messzebbi tájakra kívánkoztunk, így esett a választásunk a Cserhátra. Az autópályán viszonylag hamar odaértünk, így egy nap alatt - a nagy meleg ellenére is - sokfelé eljutottunk a környéken.
A képeket részletesebben az Észak-Magyarország blogomra töltöm fel, ahol az első rész már látható is. Ha érdekel, gyertek látogassatok el oda is....

A Bujáki vár tetején

Sajnos nagyon benőtte már a gaz és a bozót, de a kilátás szép a környező hegyekre

A Sasbérci kilátó, mely szintén Bujákhoz tartozik. Az 1920-as években épült,
szépen felújított kilátóról gyönyörű a kilátás mind a négy égtáj felé.

A szembeni hegyen áll Szanda vára, ahova ezután szintén felmentünk

A körfolyosó, amin körbe lehet sétálni a kilátót

Szanda vára. A háttérben egy falmaradvány és egy andezit kúp

A várrom a Cserhát 529 méter magas vulkáni csúcsún áll - mi pedig a várrom tetején...


Geológiai érdekesség Bér közelében - a 18-19 millió évvel ezelőtti vulkáni működésnek köszönhető andezit oszlopok...




8 megjegyzés:

  1. Guszta nagyon a gombócod a nagy túra után gondolom elfogyott az egész :-)) Egészségetekre !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük kedves Éva! Nem fogyott el az egész, maradt belőle még egy kevés másnapra is, akkor is finom volt még :-)

      Törlés
  2. Remek ez a kókuszos, gyümölcsös változat. Mi is szeretjük a túrógombócot nagyon. A kirándulás képei megint csodásak lettek.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép helyeken jártatok megint, és mint mindig a fotók is szépek. A túrógombócot mi is szeretjük, de ebben a nagy melegben csak kívánjuk, de én még nem tudtam rászánni magam az elkészítésére. De most már a jövő héten jön a nagy változás az időjárást illetően, és akkor majd készítek én is.

    VálaszTörlés
  4. Csodás helyeken jártatok megint! :) A túrós dolgokat nagyon szeretem, a túrógombóc is nagy kedvencem. Ez az őszibarackos is ízlene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszünk újabb helyeket keresni, amerre még nem jártunk :-)
      A túrógombóc finom volt, biztos ízlene neked is :-)

      Törlés