2024. március 21., csütörtök

Meggyes-túrós rétes leveles tésztából






Szeretjük a mirelit leveles tésztából készült sütiket. Finomak, ropogósra sülnek, omlósak, és gyorsan elkészülnek. Nem kell a tésztával sokat dolgozni, csak hagyni hogy szoba hőmérsékletűre melegedjenek, kisodorni, és lehet belőlük sósat is, és édeset is sütni, mert semleges az íze.

A hűtőben árválkodott egy kevés túró, amit fel kellett már használni, ezért esett a választásom egy finom túrós rétesre. És hogy gazdagabb legyen a töltelék, meggybefőttel dúsítottam. Két kis rövid, vékony rétes lett belőle, ami nagyon finom lett. Úgy tűnt, hogy a rétes még finomabb ebből a tésztából, mint a bolti réteslapokból.

Hozzávalók: 25 dkg bolti leveles tészta, 
a töltelékhez: kb. 15 dkg termelői krémes túró, ízlés cukor, 1 kisebb tojás fele-háromnegyede, meggybefőtt, reszelt citromhéj, 
a teteje megkenéséhez: a maradék tojás.

Elkészítése:
A mirelit tésztát hagytam felmelegedni. Közben elkészítettem a tölteléket. Mivel nem akartam sokat bajlódni vele, a tojást csak villával felvertem, nagyobb részét a túróba kevertem, és cukroztam.
Mostanában olyan leveles tésztát szoktam venni, ami 50 dkg-os, és 4 db lap van benne. Ebből kettőt használtam fel. Vékonyra kisodortam, egyenként 25 cm hosszúra, megkentem mindkettőt a túrós krémmel, és megszórtam bőven a meggyel és a reszelt citromhéjjal.
Feltekertem és megkentem a maradék tojással. Előmelegített sütőben ropogósra sütöttem.





6 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta és finom ! Hasonlót már én is készítettem most is szívesen megenném!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, most én is szívesen ennék egy-két szeletet, de már nincs belőle 😊.

      Törlés
  2. jaj, de jól néz ki! Én is szeretem a leveles tésztát. Olyan hálás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani, finom volt, mi is nagyon szeretjük ezt a tésztát.

      Törlés
  3. Nagyon guszta és finom rétes! Én eddig csak réteslapból sütöttem, de sokszor elég macerás szétszedni a lapokat. Legközelebb kipróbálom leveles tésztával, melyet én is nagyon szeretek és mindig van itthon. Többfélét kipróbáltam már, de a Lidl-be kapható a legfinomabb, legropogósabb leveles tészta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, próbáld ki egyszer, sokkal kevesebb munka van vele, mint a réteslapokkal, és legalább annyira finomak. Mi ezt a tésztát a Pennyben vettünk, nagyon jó 😊.

      Törlés