2012. február 2., csütörtök

Puncsos virágtorta




Hozzávalók egy 22-23 cm átmérőjű tortához, a világos piskótához: 4 tojás, 4 evőkanál cukor, 4 púpozott evőkanál liszt, egy mokkáskanál sütőpor, 
a rózsaszín piskótához: 2 tojás, 2-3 evőkanál cukor, egy zacskó puncspudingpor, kevéske sütőpor,
a töltelékhez: 15 dkg babapiskóta (kb. 18 db), 15 dkg cukor, vagy ízlés szerint, 1 dl rum, vagy lehet kicsit több is, 10 dkg darált dió, 5 dkg mazsola, 1 citromleve, 5 dkg csokoládé, esetleg még 1-2 kiskanál kakaópor,
a tortalapok megkenéséhez: rum és sárgabaracklekvár,
a torta bevonáshoz: egy-másfél zacskó puncspudingpor, ettől függően 4,5 vagy 6,5-7 dl tej, ízlés szerint cukor, 4-6 kiskanál zselatinpor, 2 dl tejszín, 
a virágokhoz: házi készítésű marcipán, mely azonos mennyiségű mandulából és porcukorból készül, egy-két kanál narancslé vagy víz, ételfesték, cukorkadrazsé.

Elkészítése:
Először a piskótát sütöttem meg. A tojásfehérjéből kemény habot vertem, hozzáadtam a sárgájákat, a lisztet, cukrot, sütőport, és kivajazott lisztezett csatos formában megsütöttem, amikor kihűlt kettévágtam. A rózsaszín piskótalapot is így készítettem, csak a liszt helyett pudingport tettem bele.
Ezután elkészítettem a tölteléket. A csokoládét felolvasztottam, a cukorból kevés vízzel szirupot főztem, és leöntöttem velük a babapiskótát. Hozzáadtam a citromlevet, a rumot, a mazsolát, a darált diót, és még egy kis kakaóport, ha sötétebb legyen a töltelék. 
Az egyik világos piskótalapot megkentem sárgabaracklekvárral, erre kerül a töltelék fele, majd rátettem a rózsaszín piskótát, ezt meglocsoltam egy kis rummal. Erre kentem a maradék tölteléket. A  felső piskótalap alját is megkentem lekvárral, és beborítottam vele a tortát. 
A tortára visszaszereltem a forma oldalát, és megfőztem a pudingot. Én másfél zacskóból készítettem, féltem hogy egy kevés lesz, másfél viszont egy kicsit sok lett. A tasak leírása szerint főztem meg a pudingot, csak kicsit kevesebb tejjel, hogy sűrűbb legyen. A tejszínt felvertem, belekevertem a kész pudingba, majd a zselatint is megfőztem, ezt is hozzákevertem, és ráöntöttem a tortára, az oldalára is, - hogy töltse ki jól a torta és a forma közti hézagot -, és a tetejére annyit, ameddig a forma oldala ért. Ezután hűtőbe tettem.
Aztán elkészítettem a marcipánvirágokat, amiket ételfestékkel színeztem. 15 dkg mandulából készítettem a marcipánt (de mindet nem használtam fel a virágokhoz), bővebben itt olvasható, hogy hogy lehet házilag csinálni. Mivel csak kék ételfestékem volt itthon, a fehér virágokat nem színeztem, csak a kékeket. A barnás virágokat szebb színűre terveztem, de ilyen lett, ehhez meggylevet kevertem a marcipánba, a levelekhez pedig úgy kaptam zöld színt, hogy egy késhegynyi kurkumát kevertem bele, ettől megzöldült :) .
A virágokat csak másnap, tálaláskor tettem rá, nehogy a festék beszívódjon a pudingba, és elkenődjön rajta. Ugyancsak tálaláskor tehetünk még tejszínhabot is a tortaszeletekre.
Nagyon finom volt, csak már rég elfogyott. A férjem névnapját ünnepeltük a múlt hétvégén, arra az alkalomra sütöttem. Valami újdonságot szerettem volna készíteni.....

A tortalapok és a töltelék

A torta megtöltése

A marcipánvirágok



9 megjegyzés:

  1. Csodaszép darab:)Nagyon látványosak a virágok, ügyes vagy:)

    VálaszTörlés
  2. Katalin, csodaszép ez a torta, biztos örvendett aki kapta:)

    VálaszTörlés
  3. Éva írta....

    Te jó ég! Nagyon finom volt és
    szép, de ezt nem gondoltam,hogy
    ilyen rengeteg munka és
    Fantasztikus türelem kellett hozzá!

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a sok szép dicséretet. A férjem névnapját ünnepeltük a múlt hétvégén, arra az alakalomra sütöttem a tortát. Valami különlegeset szerettem volna készíteni, amit eddig még nem.

    VálaszTörlés
  6. Szépséges lett! Boldog névnapot a férjednek! :)

    VálaszTörlés
  7. Köszi Petra, a férjem nevében is!

    VálaszTörlés
  8. Nem tudom, mért nem láttam én eddig ezt a tortádat?
    nagyon szép lett, és biztos nagyon finom is!
    Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  9. Talán mert már rég sütöttem :)

    VálaszTörlés