2025. december 23., kedd

Aszalt fügés töltött szaloncukor


Békés, boldog, áldott karácsonyt kívánok minden kedves idelátogatómnak!











Volt még pár szem aszalt fügém, amit Apukám aszalt még a nyáron. Most ezek felhasználásával összedobtam egy finom szaloncukrot, amiben a fügéket előzetesen fügeborban áztattam. Hirtelen jött az ötlet, és gyorsan olyan hozzávalók kerültek még bele, amit otthon találtam 😀.

Hozzávalók: 5-6 szem aszalt füge, fügebor, cukor ízlés szerint, kis maréknyi háztartási keksz (nem mértem), 2-3 kiskanál Nutella, kb. 4 dkg Milka tejcsoki, 
a bevonatukhoz: 10 dkg tejcsokoládé.

Elkészítése:
A fügéket összevágtam egészen kis darabokra, majd beáztattam a fügeborba. A kekszet ledaráltam, egy-két kicsit nagyobb darabot is hagytam, a tejcsokit felolvasztottam.
Ezután az összes többi hozzávalóval mindent jól összekevertem, és szaloncukor formájú darabokat formáztam belőle. Nem lett belőle túl sok, csak 21 db.
Hűtőszekrénybe tettem, kicsit hűlni. Egy-két óra után megmártottam olvasztott tejcsokoládéban, majd  rácsra tettem megszikkadni.Mikor megdermedt rajtuk a csoki, üres, más bolti szaloncukrok papírjába csomagoltam.


Ilyenek voltak az aszalt fügék, de csak akkor jutott eszembe lefényképezni őket,
 mikor már csak ez az egy maradt 😂

Az összedarabolt aszalt füge, borban áztatva

Baloldalt 5 db még csokimáz nélkül, a többi már bevonva



1 megjegyzés:

  1. Meghitt, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Neked és kedves Családodnak! Édesapádnak is boldog ünnepeket kívánok! Nagyon szépek lettek a szaloncukraid, és biztosan nagyon finomak.

    VálaszTörlés