2021. május 30., vasárnap

Banános spiráltorta - szülinapomra 🌸








Pár napja, május végén eljött az én születésnapom is, ismét öregebb lettem egy évvel... 😂 
Ennek örömére megleptük magamat/magunkat egy újabb spiráltortával, amit a férjemmel együtt állítottunk össze, és aminek az elméletet is ő dolgozta ki 😀.
Az előző tortához hasonlóan ez is saját ötletből született, és ennek is túrós-joghurtos-tejszínes lett a krémje. De most sem a spiráltorták megszokott módján tekertük fel, mivel ezzel a sok habos, lágy töltelékkel azt nem lehet. A lényeg, hogy most is sok töltelék kerüljön a tortába, mert a hagyományos spiráltortában nagyon kevés a krém - úgy persze könnyű feltekerni. Ez is nagyon finomra sikerült, sok töltelékkel, tetején fehércsoki öntettel, amit most sárgára festettem....

Hozzávalók a piskótához: 4 tojás, 4-4 púpozott evőkanál cukor és liszt, 
a töltelékhez: 25 dkg krémes túró, 1 banán, 1 nagy doboz banános joghurt, két kis doboz vaníliás joghurt, fél citrom leve, ízlés szerint porcukor, 3 dl habtejszín vagy 2 dl Hulala vagy Meggle cukrászhab, 1 tasak (15 gramm) zselatin, 
a tetejére: 7-8 dkg fehér csoki, sárga ételfesték, pár csepp olaj és kevéske tej,  
a díszítéshez: banánkarikák és menta- vagy citromfű levélkék.

Elkészítése:
Először a piskótát sütöttem meg, egy 27x37  cm nagyságú, vajjal megkent sütőpapírral bélelt tepsiben.
Közben már elkezdtem készíteni a krémet. Összekevertem a túrót, a leturmixolt és citromlével meglocsolt banánt, a joghurtokat, a porcukrot és a felvert hab nagy részét (annyit hagytam belőle, amennyi majd a torta oldalának bekenéséhez kell).
A zselatint megáztattam fél dl vízben, forrásig melegítettem, majd ezt is hozzákevertem a habos krémhez.
A kisült piskótát körbe vágtuk, majd hosszában három felé. Ez már a férjemmel közös munka volt.
Most jött a nehezebb feladat. Egy 18 cm átmérőjű tortaformába spirál alakban beleállítottuk a piskótacsíkokat - ahogy az alábbi képen látszik is - és közéjük beleöntöttük a lágy krémet. A piskótát néhol fogvájóval "távtartottuk", hogy ne dülöngéljen a tészta. De több helyen így is elmozdultak a tésztacsíkok, elferdültek, megrogytak, de ez a kis külalaki hiba nem zavart minket, a finom ízeken nem változtatott.
A majdnem kész torta hűtőbe ment pihenni, majd mikor már jól megdermedt levettem róla a tortaforma oldalát, és körben bevontam a maradék tejszínhabbal.
A fehércsokit a tejjel és az olajjal felolvasztottam, pár csepp sárga festéket kevertem hozzá, és ráöntöttem a torta tetejére.
Ismét hűtőben való várakozás következett. Ekkor már csak pár szelet banánnal és mentalevéllel kapott egy szerény díszítést, és elérkezett a várva várt pillanat, fel lehetett vágni a tortát, és megkóstolni. 
Ja, bocsánat, előbb fotózni.... 😄😆

A megsült és feldarabolt piskóta

Spirál alakban a tortaformában

A piskóta már megtöltve a banános krémmel



14 megjegyzés:

  1. Isten éltessen nagyon sokáig erőben egészségben🌹. Nagyon szép és finom tortával leptem meg magadat:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Éva, nagyon finom lett ez is, még van egy kevés belőle, de fogy 😊.

      Törlés
  2. Először is Isten éltessen sokáig erőben, egészségben! Boldog születésnapot! :)
    Másodsorban, gratulálok a tortához! Ötletesen oldottátok meg, a végeredmény pedig nagyon szép lett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Iza, igen, az egészség a legfontosabb!
      Az ötlet a tortához nagyon jó volt, de a piskóta csíkok néhol így is részegesen állnak. De ettől lett egyedi 😄.

      Törlés
  3. Nagyon boldog születésnapot kívánok, isten éltessen még sokáig erőben, egészségben. Nagyon szép a szülinapi torta, váljék egészségetekre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Éva, remélem még sok szülinapi tortát tudok majd sütni 😄. Nagyon finom lett, szeretjük az ilyen gyümölcsös joghurtos tortákat 😊.

      Törlés
  4. Gyönyörű! Csodás látvány!

    VálaszTörlés
  5. Boldog születésnapot kívánok kedves Katalin, isten éltessen sokáig erőben és egészségben. A tortád nagyon szép lett és finom is lehetett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Lívia, nagyon finom lett a torta. Egyik kedvenc gyümölcsöm a banán, és nem is nagyon készült még vele torta, most épp itt volt az ideje 😊.

      Törlés
  6. Isten eltessen sokaig egeszsegben Katalin draga!
    Hm, hm nagyon finom tortat keszitettetek. Egeszsegetekre! Egy szeletet efogadtam volna en is...olyan csabito...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen kedves Juci! Szívesen megkínálnálak vele, csak nagyon messze lakunk egymástól 😊.

      Törlés
  7. Isten éltessen sokáig születésnapod alkalmából,
    hogy még sok szép fotódban gyönyörködhessünk!
    A torta nagyon guszta,biztosan finom is volt!
    Sok puszi:ÁGI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Ági, a torta nagyon finom volt. Remélem még sok szülinapi tortát tudok majd sütni 😀. Én is puszillak!

      Törlés