2022. március 1., kedd

Mogyorós csók







Olyan mogyorós csókot szerettem volna sütni, mint amit gyerekkoromban lehetett kapni, és amit én nagyon szerettem. Aki már elég rég született, biztos tudja, hogy mire gondolok, mert abban az időben nem volt olyan nagy választék az üzletekben, mint ma😊. Hát nem lett olyan, kinézetre sem, szépségversenyt sem nyerne 😄, de ez is nagyon finom volt, annyira, hogy még aznap estére mind el is fogyott......

Hozzávalók: 3 tojásfehérje, 15 dkg darált földimogyoró, 10 dkg cukor (vagy ízlés szerint), 1 kiskanál citromlé, fél citrom reszelt héja, 2 evőkanál liszt, 1 csipet só.

Elkészítése:
Először a mogyorót pucoltam meg, ledaráltam, és elkevertem benne a lisztet. Ezután csipet sóval gőz fölött felvertem a tojásfehérjét, a cukrot apránként hozzáadva. Óvatos mozdulatokkal belekevertem a darált mogyorót, a citromlét és a a lereszelt héját.
Sütőpapírral bélelt tepsibe kanállal kis halmokat sorakoztattam, 27 db lett belőle. Próbáltam habzsákkal is, úgysem sikerült jobban, így maradt a kanalas módszer. Előmelegített sütőbe tettem, majd kis lángon kb. 15 percig sütöttem, a végén már kitámasztottam a sütő ajtaját, hogy inkább száradjon mint süljön.

A mogyorót megdaráljuk

A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük

Belekeverjük a darált mogyorót

Kis halmokat sorakoztatunk a tepsibe



16 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki én biztos nem reklamálnék a külalakért sem ha itt lenne előttem, bár igen mohók voltatok nem jutott nekem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, ebből sajnos már senkinek sem jut 😄, pedig szívesen megkínáltalak volna. Valóban kicsi mohók voltunk, de annyira hagyta magát enni 😋.

      Törlés
  2. Nagyon kis helyesek. Én dióval készítettem hasonlót. A mogyoró jó ötlet. http://korsocska.blogspot.com/2016/05/nubpub-nuszpusz.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani, megnéztem a diós puszedlidet, az is nagyon finom lehetett! Tényleg hasonló, csak az enyémben kis liszt is van 😄.

      Törlés
  3. Nekem igazán tetszenek,kivéve az,hogy nekem nem jutott... 😉 😀

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, de sajnos már nekünk sem jut belőle... 😄😄

      Törlés
  4. Nekem is tetszenek, és kár, hogy nem jutott már belőle nekem sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, pedig szívesen megkínáltalak volna 😄

      Törlés
  5. Nekem is tetszenek! Biztos, hogy én is elpusztítottam volna őket hamar. 😀

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Vanilin, nem volt nehéz elpusztítani, mert nem volt sok 😄

      Törlés
  6. Képzeld! A lányommal vásároltunk Budán, és a Sparban megláttam, és vettem neked egy zacskó mogyorós csókot. Majd eljuttatom valahogy. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy! Ez most egy nagyon kellemes meglepetés volt 😊. Én már száz éve nem láttam sehol.
      Még egyszer köszönöm!

      Törlés
  7. Én is emlékszem arra a finom mogyorós csókra.... többször próbáltam megsütni, finom is lett mint a Tied, de mégsem olyan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Éva, ha nem is lett olyan mint a régmúlt ízei, de ez is finom volt 😃.

      Törlés
  8. Én is emlékszem a régi idők mogyorós csók ízére, tényleg isteni volt, de a te válozatod is biztos ízletes lehetett, ha már el is fogyott. Nekem tetszenek a rusztikus formák.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, ha nem is olyan mint a régiek, de így is hamar elfogyott 😃.

      Törlés