2020. április 20., hétfő

Szuperropogós rántott csirke fűszeres bundában





A Retró Rádióban lettem rá figyelmes pár napja, ahol Mautner Zsófi hetente egy-kétszer recepteket ad közre. Nagyon finom lett, örülök hogy elkészítettem, így finom vasárnapi ebédünk lett belőle.
Az eredeti receptet itt találhatjátok.  Én csak egy kisebb adagot készítettem, ami kettőnknek egy ebédre elegendő. Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni benne, nagyon finom és gyorsan elkészül 😋

Hozzávalók nálam: 20-25 dkg csirkemell, só, bors, 6-8 dkg liszt, 1 kiskanál sütőpor, fűszerek a lisztbe keverve: bors, őrölt kömény, őrölt pirospaprika, szárított-morzsolt bazsalikom, oregánó, majoránna, és rozmaring, kb 1 dl kaukázusi kefir, 1 evőkanál szezámmag,
a sütéshez: olaj.

Elkészítése:
A csirkemellet kisebb szeletekre vágtam, majd sóztam, borsoztam.
Két tálat készítettem elő. Az egyikbe szórtam a lisztet, sóztam, majd hozzákevertem a sütőport és a fűszereket. A másikba a kefirt öntöttem. 
A megsózott csirkemelleket beleforgattam a lisztbe, majd áttettem a kefirbe, abba is beleforgattam, hogy mindenhol érje. Ezután visszatettem a megmaradt lisztbe, amibe beleszórtam a szezámmagot, és még egyszer megpergettem benne mindegyik szeletkét.
Közben felforrósítottam az olajat, és mindkét oldalukat pár percig sütöttem, amíg aranyszínűre, ropogósra sültek.

Mellé csak friss salátát tálaltam, ami fejes salátából, kígyóuborkából, lila hagymából, újhagymából és sárgarépából állt, és meglocsolva tökmagolajjal.

A hússzeletek a fűszeres lisztbe forgatása...

...aztán a kefirbe...

...végül ismét a lisztbe



10 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik guszta és finom lehetett. Ez a mennyiség nekünk is éppen elég:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, próbáld ki egyszer, nagyon finom!

      Törlés
  2. Hű, de jó találmány, én sem nagyon szeretek panírozni. Egy próbát mindenképpen megér. Guszta nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Nea! Panírozni én sem szeretek, ezért is tetszett meg mindjárt elsőre 😊 Nekünk nagyon ízlett!


      Törlés
  3. De finom lehet így is a rántott hús! Sose tudok eleget sütni belőle, nálunk a család kedvence.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is szeretjük a rántott husit, mégis ritkán szánom magam rá a panírozásra és az olajban való sütésre. De ez nagyon gyorsan ment, finom is lett, és még panírozni sem kellett 😊

      Törlés
  4. Nyamiii...imádom az ilyen ropogós, sült csirkecuccokat! :)

    VálaszTörlés
  5. Mi is hallgatjuk minden nap a Retró Rádiót és én is hallottam Mautner Zsófitól ezt a receptet és láttam a blogján is. Csak azt nem értem, hogy miért mondja ő is és ti is, hogy nem kell panírozni. Hát mi az, ha nem panírozás, amikor kétszer kell a lisztben forgatni, meg a kefírben is. De mindent egybevéve biztos, hogy finom, ropogós és nagyon látványos amit készítettél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, finom volt, nagyon ízlett!
      Hogy panírozás vagy sem a lisztbe és kefirbe való forgatást nem tudom, de mindenesetre semmi macera nincs vele, és nagyon gyorsan el lehet készülni 😊

      Törlés