2025. november 14., péntek

Náplonka


A kisült náplonkák.....


A saláta


"Mátrai gasztro-élmények Visontán és környékén" volt a címe a "Hazahúzó" nevű magazinműsor egyik epizódjának, ahol náplonkát sütöttek. Ez a naponta közvetítő sorozat a hazai üdülési és szabadidős lehetőségeket mutatja be.

Ebben a részben a Mátrában, Gyöngyös környékén jártak, egy gasztro-fesztiválon, és ahol többek között náplonkát is készítettek. Már egyszer régebben, egy másik műsorban is felfigyeltem erre a szikkadt kenyér alapú fasírt szerűségre, de az elkészítése váratott magára. Most végre úgy döntöttem, hogy megpróbálkozok vele, mert már nagyon kíváncsi voltam rá.

A náplonka receptjét innen vettem, az internetről, annyi különbséggel, hogy én még reszelt sajttal gazdagítottam. Túl sűrűn nem fogom elkészíteni, de egyszer jó volt, finomnak is mondható, friss salátával ettük. Az íze nagyon hasonlított a hagyományos fasírtra. Mindet nem sütöttem ki egyszerre, a maradékot másnap sütőbe tettem, mert nem akart még egyszer az olajos sütéssel vackolni, de így is finom volt...

Hozzávalók, nálam: 15 dkg száraz kenyér (ha csak szikkadt, akkor biztos többet nyom ugyanennyi szelet), 1 nagyobb hagyma, 5 dkg füstölt szalonna, kb. 5 dkg trappista (sajnos nem mértem, lehet hogy több is volt), 1 kisebb tojás, só, 1 evőkanál őrölt paprika, 1-2 kiskanál füstölt őrölt paprika, 1-1 kis csokor apróra vágott snidling és petrezselyemzöld, ízlés szerint még: őrölt fehér bors, töltelékekbe való fűszerkeverék, füstölt grill fűszerkeverék, 
a bundázáshoz: zsemlemorzsa, 
a kisütéséhez: olaj vagy zsír.

Elkészítése:
A kenyeret beáztattam meleg vízbe, majd jók kinyomkodtam. A szalonnát kis kockákra vágtam, és kisütöttem. Ezután a kinyomkodott kenyérbe belekevertem az összes hozzávalót és fűszert.
A megkevert masszából kisebb adagokat vettem ki, kissé hosszúkás golyókat formáztam belőle, meghempergettem zsemlemorzsába és olajban kisütöttem.
 
Mellé csak friss salátát kínáltam (salátakeverék, kápiapaprika, paradicsom, gyöngyhagyma, lila hagyma, uborka, sárgarépa volt benne), amit sóval, citromlével, porcukorral ízesítettem.
Nagyon jól illett a náplonkához!


A szikkadt, száraz kenyér.....

....és az áztatása után

A szalonna kisütése

A fűszerek és a többi hozzávalók, az áztatott és jól kinyomkodott kenyéren: középen
 a kisült szalonna, a tojás, felette a fehérbors, tőle órajárás irányában füstölt paprika,
 petrezselyemzöld, fűszerkeverékek, snidling, törött paprika.

Hozzáadjuk a sajtot is

A megkevert massza, amiből lehet kisebb golyókat formázni,
 zsemlemorzsába forgatni és olajban kisütni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése