2023. december 10., vasárnap

Diós-meggyes puszedli - karácsonyi köntösben - Advent második vasárnapjára




Advent második vasárnapjára a Gizinél látott puszedlit szerettem volna megsütni, mert nagyon megtetszettek nála a sütemények, külalakra is, és a tészta receptje is.

Egy kicsit gazdagítottam, mindegyik közepébe egy szem meggybefőttet rejtettem el, és 21 db szép, nagyobb dió nagyságú golyókat formáztam belőle, majd tisztes távolságban elhelyeztem őket a tepsiben (csak sajnos elfelejtettem lefotózni). 

De épp hogy elkezdtek sülni, teljesen kiterültek, és összenőttek. Valószínű hogy a sima liszthez kevesebb szódabikarbónát kellett volna adnom, ezért a kiskanál helyett csak mokkáskanállal írtam a receptembe. Először kicsit elkeseredtem, mert köszönőviszonyban sem voltak Gizi szép puszedlijeihez, de nem estem kétségbe, rögtön jött a mentő ötletem, hogy hogyan menthetem meg a sütimet. Kiszaggattam a kisült tésztát, és csokival, valamint cukormázzal kentem be mindegyik tetejét, és még egy szolid díszítést is kaptak.

Nagyon finomak és ünnepélyesek lettek!








Hozzávalók, nálam: 15 dkg liszt, 5 dkg darált dió, 8 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 evőkanál mézes sütemény fűszerkeverék, 1 mokkáskanál szódabikarbóna, csipet só, 1 kisebb citrom reszelt héja, 7 dkg vaj, 2 tojás, mindegyik puszedlibe 1 szem meggybefőtt,
a tetejére: 10 dkg csokoládé, 1 evőkanál étolaj, valamint 1-2 kiskanál citromlé és amennyi porcukrot felvesz, és jó sűrű lesz.

Elkészítése:
Egy tálba tettem a lisztet, a csipet sót, a szódabikarbónát, a mézes fűszerkeveréket, a reszelt citromhéjat, és alaposan összekevertem.
A vajat felolvasztottam, majd hagytam visszahűlni.
Ezután hozzáadtam a tojásokat, a cukrot, a vaníliás cukrot, és simára kevertem.
Azután hozzáöntöttem a lisztes keverékhez, alaposan összekevertem, majd lefedve egy éjszakára a hűtőbe tettem. (Összekeverés után egy lágyabb masszát fogunk kapni, de mire a sütésre kerül a sor a hűtőben megdermed, és könnyen tudjuk majd formázni.)
Közvetlenül sütés előtt kivettem a tálat a hűtőből, majd nedves kézzel nagyobb diónyi golyókat formáztam a masszából, amikbe 1-1 szem meggybefőttet tettem. Egymástól elég távol helyeztem el őket a sütőpapírral bélelt tepsire.
Előmelegített sütőben, majd közepes hőmérsékleten kb. 15 perc alatt kisütöttem.
Mikor kicsit hűltek késsel szétválasztottam a puszedliket, egy részét kerek formával szaggattam ki, a másik részét pedig csillag formára.
A kerek sütemények tetejét gőz fölött, olajjal elkevert olvasztott csokoládéval kentem át, és egy fél szem mogyoróval díszítettem. A másik részét citromlével kikevert porcukorral vontam be, és dekor cukorhópihékkel díszítettem ki.
 
 
A kisült puszedlik...

...és kiszaggatásuk után



13 megjegyzés:

  1. Nagyon sajnálom hogy nem úgy sikerült a puszedli, mint ahogy elgondoltad.... így viszont született egy nagyon guszta, és finom sütemény. Nagyon ötletesen megoldottad, és szépen fel is díszítetted. Biztosan a szódabikarbóna az oka hogy elterültek, sok volt a liszthez. A teljes kiőrlésű liszt másképpen működik, tömörebb lesz vele a sütik állaga. Köszönöm hogy belinkelted a blogból a receptet! (Gizi voltam, csak nem enged belépni :( )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gizi, és köszi a receptet is! Igen, a szódabikarbóna volt sok, aztán gondoltam is, hogy a teljes kiőrlésű lisztekkel más a helyzet. De ízre nagyon finomak lettek, csokival is, és a citromos cukormázzal is.

      Törlés
    2. És még annyit, hogy a belépésekkel nekem is sok bajom van mostanában, sokáig kell próbálkoznom, nyomkodni a gombokat 😀, míg végre beenged.

      Törlés
  2. Finom lehet a dióval szépek lettek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, finom lett mindkét változat!

      Törlés
  3. Semmi nem vész kárba csak átalakul. Ízre így is biztos finomak voltak és végül még szép ünnepi köntöst is öltöttek a sütik. Nagyon kellemes karácsonyi hangulata van a képeidnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea! Jó az a mondás, hogy minden rosszban van valami jó 😀. Ízre finomak lettek, és a külalakjuk is nagyon tetszik most már. Bár már nincs sok belőle...

      Törlés
  4. Nagyon ügyesen megoldottad. Csodaszépek lettek. Áldott készülődést kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani, nekünk is nagy tetszettek, és már el is fogytak 😀.

      Törlés
  5. Nagyon ügyesen megoldottad a dolgot. Szépek lettek! :)

    VálaszTörlés
  6. Én is nagyon sajnálom, hogy nem úgy sikerűlt a puszelid ahogy te elképszelted nagyon sajnálomdm De a háttér nagyon szép

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, nem olyan lett amilyenre elképzeltem, de sikerül megmentenem, és most már tetszik, ünnepélyes 🙂.

      Törlés