2022. február 24., csütörtök

Mákos-meggyes túrópite, liszt nélkül





Egy finom liszt nélküli süti, aminek fő alkotórésze krémes túró. Pillanatok alatt elkészül, és ugyanolyan gyorsan el is fogy. Itt találtam rá. Eredetileg torta a neve ennek a könnyű desszertnek. Én neveztem el pitének, mert olyan kis vékonyka, amit tortának kicsit túlzás lenne nevezni.
Több cukrot tettem bele, mint ahogy a receptben szerepel, mert nekünk kevés lett volt az 5 dkg eritrit, amit egyébként nem is használok 😀. Kevéske sütőport is csempésztem bele, de ízesítettem még citrommal, mert az jól harmonizál a mákkal is és a túróval is.

Hozzávalók: 25 dkg krémtúró (nálam Penny-s), 2 egész tojás, 1 kis doboz joghurt (150 g), kb. 10 dkg cukor, vagy ízlés szerint, 1 vaníliás cukor, 1 vaníliás pudingpor, 3 dkg darált mák, 1 mokkáskanál sütőpor, 1 kisebb citrom reszelt héja,
egy 23 cm átmérőjű kerámia forma, 
a kikenéséhez: margarin és zsemlemorzsa,
a pite tetejére: friss vagy befőtt meggy.

Elkészítése:
A túrót villával összetörtem, hozzáadtam a gyengén felvert tojásokat, a cukrokat, a joghurtot, a citrom héját és a pudingport.
Kétfelé választottam, ami mint később kiderült, nem sikerült fele-fele arányban, ahogy kellett volna. de nem baj, így több jutott a mákos részhez.
Tehát az egyik feléhez hozzákevertem a darált mákot és a sütőport. Ezt öntöttem bele a margarinnal jól kikent és zsemlemorzsával megszórt, kerámia formába.
A maradék masszát rácsorgattam a tetejére, aminek az egészet be kellett volna lepnie. Nekem néhol hiányos lett, ami ízében nem befolyásolta, küllemre sem rontott rajta, mondhatnám hogy így akartam...😊
Tetejét még kiraktam rumos meggybefőttel, majd előmelegített sütőben, a sütés vége felé alacsonyabb lángon kb. 25 perc alatt készre sütöttem.
Langyosan is, és hidegen is egyformán nagyon finom. Próbáljátok ki! 







18 megjegyzés:

  1. Nagyon finomnak hangzik ez a pite. :) Van még otthon fagyasztott meggyem, mák is van, már csak a túró hiányzik. Hamarosan elkészül nálunk is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Iza, nekünk nagyon ízlett. Sikeres sütést kívánok, váljon egészségetekre! 😊

      Törlés
    2. Ez tuti nagyon finom! Hasonlót csináltam már én is többször. :)

      Törlés
    3. Köszi szépen Vanilin, akkor te ismered... 😁

      Törlés
  2. Szép is, finom is -biztos vagyok benne-, egyszerű is. Már csak el kell készíteni! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Melinda! Valóban egyszerű volt elkészíteni, csak elég kicsike lett 😄. Frissen gyorsan elfogyott...

      Törlés
  3. Minden gyümölcsös sütit nagyon szeretünk, lehet az szilvás, meggyes, vagy almás stb. így ez is nagyon finom lehetett és jól is néz ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Lívia, finom kis nasi volt 😊.

      Törlés
  4. Nem lett "ragadós" a tésztája ? Nálunk is van lisztérzékeny, ki kellene próbálni, mert "szemre" igen jól néz ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon finom volt. Nem volt semmi gond a tésztájával, jó állaga volt. Nyugodtan kipróbálhatod 😊.

      Törlés
  5. Látom nálad is pite volt, nagyon guszta finom lehetett a mák és meggy!

    VálaszTörlés
  6. Ez igazán fantasztikus, főleg egy olyan mákimádónak, mint én! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zsuzsa, akkor ez pont egy neked való recept... 😊

      Törlés
  7. Látszik rajta hogy milyen könnyű, és szaftos a tésztája. Megint egy remek receptet osztottál meg velünk. Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, valóban finom könnyű süti volt, próbáld ki te is.

      Törlés
  8. Nagyon klassz kis süti, szinte alig kell hozzá valami és mégis milyen látványos, könnyed kis desszert kerekedett belőle.

    VálaszTörlés