2019. január 21., hétfő

Mángold főzelék



Szép nagy mángold leveleket kaptam még a nyáron. Akkor csak megfőztem, aprítottam és a mélyhűtőbe tettem, amiről aztán el is feledkeztem, és csak nemrég készítettem el főzeléknek.

Hozzávalók: mángold levelek, zöldhagyma, fokhagyma, só, olaj, liszt, pirospaprika, tej.

Elkészítése:
levelek vastag szárát eltávolítottam, majd zöldhagymával és néhány fokhagyma gerezddel sós vízben megfőztem. Leszűrtem, a hagyma zsengébb részeivel és a fokhagymával együtt összeaprítottam, de csak annyira, hogy kicsit darabos maradjon (nem szeretjük ha nagyon pépes, ahogy a spenótnál sem).
Olajból és lisztből elkészítettem a rántást, megszórtam néhány késhegynyi pirospaprikával - szeretek kevéske pirospaprikát is beletenni, ebbe is, és a spenótba is, amihez egyébként nagyon hasonlít a mángold íze -, és tejjel berántottam.
Mellé tojást és virslit sütöttem.

A friss levelek

Főzés közben



8 megjegyzés:

  1. Guszta, de bocsi én még eddig nem találkoztam ezzel a zöldséggel ! Salátaféle?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Éva! Régebben én sem ismertem, csak rokonoknál láttam a kertjükben, abból kaptam még a nyár végén. A disznóparajfélék családjába tartozik, legközelebbi rokona a cékla. Nagy levelei vannak, amiket én kaptam, legalább 30 cm hosszúak voltak.

      Törlés
  2. A mángold mint név nagyon ismerős, láttam is már, de még nem készítettem belőle ételt. Ha olyan az íze, vagy hasonló a spenóthoz, akkor biztos, hogy szeretném, mert a spenótot nagyon szeretjük. Nagyon guszta lett a mángold főzeléked és biztos, hogy finom is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! Finom volt, mi is csak most ettünk először ilyet. Úgy készítettem el, mint a spenótot :-)

      Törlés
  3. A piacokon mindig megcsodálom a szép sudár leveleket, de még nem főztem semmit mángoldból. A főzelék nagyon guszta, egészen biztos finom is volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, ha majd lehet kapni, próbáld ki egyszer :-)

      Törlés
  4. Milyen jól tud esni télen is egy kis zöld! Hát még ilyen szépen tálalva!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Ani! Igen, nagyon jól esett ebben a télben ez a tavaszias főzelék :-)

      Törlés