Még november elején sütöttem ezeket a combokat, miután szép spenótot kaptam, egy rokonlátogatás alkalmával. A spenótleveleket én szedtem, és másnap már a lábosban voltak.
Készült belőle főzeléknek való, amit mélyhűtőbe tettem, sütöttem vele ezeket a combokat, és még spenótos sült tésztát is csináltam, de ez utóbbit majd csak később fogom hozni....
Eddig csak főzeléket főztem spenótból, azt nagyon szeretjük, de most megpróbálkoztam más újdonságokat is készíteni belőle. Mindegyik nagyon ízlett 😋.
Hozzávalók: 2 csirkecomb, só,
a töltelékhez: 15 dkg spenót, 2 gerezd fokhagyma, őrölt bors, 2 evőkanál olaj, 1 tojás, 2 evőkanál prézli, 5-6 dkg reszelt sajt (lehet füstölt is), só,
a combok tetejére: szárnyasokhoz való fűszerkeverék, 1-2 kanál sertészsír.
Elkészítése:
A combokat sóztam, majd a bőrét óvatosan fellazítottam.
A combokat sóztam, majd a bőrét óvatosan fellazítottam.
A spenótot megmostam, és serpenyőben kevés olajon az apróra vágott fokhagymával pár perc alatt - míg össze nem esett -, megpároltam (ha szükséges, adunk hozzá egy kevés vizet).
Hagytam hűlni, közben kicsit feldaraboltam. Ezután hozzáadtam a tojást, a reszelt sajtot és a prézlit.
Ízlés szerint még fűszereztem, és megtöltöttem vele a combokat.
Egy fedeles jénai tálat kizsíroztam, belefektettem a megtöltött combokat, tetejüket megszórtam szárnyasokhoz való fűszerkeverékkel, és kis zsírdarabkákat tettem rá. Vizet öntöttem alá, és fedővel sütőbe tettem. Mikor megpuhult a hús, a fedőt levettem, és szép piros-barnára sütöttem.
Mellé krumplipürét és gyöngyhagymás uborkasalátát tálaltam.
Ötlet: innen
![]() |
| A szép, friss spenót |
![]() |
| A spenót párolása a fokhagymával |
![]() |
| A megtöltött csirkecombok |
![]() |
| A jénai tálban, sütésre készen |































