2023. november 16., csütörtök

Kapusznyik - káposztás kalács







Ahogy beköszönt az ősz, sűrűbben került kelt tészta az asztalunkra. S mivel egy ideje már terveztem, hogy megsütöm ezt a kapusznyikot, amit az Ízőrzők műsor Domoszlói részében láttam, most el is készült. Én jóval kisebb adagot sütöttem, csak egy rudat.
 
Ez egy finom sós sütemény, aki szereti a káposztás tésztát vagy a káposztás rétest, annak biztos ez is ízlene. 
Az egy rúdhoz az eredeti hozzávalókat harmadoltam, de a tésztához azért hozzáadtam 1 egész tojást. 
A káposztát bevallom nem mértem, mivel káposztás tésztát főztem előző nap, így több káposztát dinszteltem meg, hogy a kalácshoz is maradjon. 
Talán tehettem volna bele több tölteléket, de végül is elég volt, és finom lett így is.
 
Mivel legjobban frissen szeretjük kelt tésztákat, még ebből egy az egy rúdból is fagyasztottam le pár szeletet, mert nagy lett a kalács. 
Finom bor- vagy sörkorcsolyaként is, akár már langyosan, de mi másnap reggelire is ettünk belőle, egy bögre kakaóval, finom volt akkor is.

Az eredeti hozzávalók és az elkészítése:

Hozzávalók 3 rúd kapusznyik tésztájához: 1 kg liszt, 3 evőkanál cukor, fél liter tej, 5 dkg élesztő, 20 dkg zsír, 3 teáskanál só, 2 egész tojás. 
a káposztás töltelékhez: 2 kg káposzta, ízlés szerint só, 1 fakanálnyi sertészsír, 1 teáskanálnyi őrölt fekete bors, 2 evőkanál cukor, 
a kalács lekenéséhez: 1 tojás..

Elkészítése:
A lisztet átszitáljuk. A tejet meglangyosítjuk a kristálycukorral, és belemorzsoljuk az élesztőt. Félretesszük, hogy megkeljen.
A lisztbe belekanalazzuk a zsírt, összemorzsoljuk, sóval megszórjuk, és hozzáöntjük az élesztős tejet. Összeállítjuk a tésztát. Ha szükséges, langyos tejjel, vagy vízzel lazíthatjuk a masszát. Két egész tojást hozzádagasztunk, ezzel is jól kidolgozzuk. A tetejét liszttel megszórjuk, konyharuhával letakarjuk, és meleg helyen pihentetjük, míg megkel.
Közben a káposztát lereszeljük. Enyhén megsózzuk, és egy kicsit állni hagyjuk. Ezután a vizet kinyomjuk belőle, majd zsírban megpároljuk. Őrölt borssal, és cukorral ízesítjük. Amikor elkészült, hűlni hagyjuk.
A megkelt tésztát lisztezett gyúródeszkára borítjuk, három cipót készítünk belőle. Ezeket egyenként téglalap alakúra kisodorjuk, bőségesen megrakjuk dinsztelt káposztával, feltekerjük, és kikent, vagy sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük.
Egy tojást felverünk, és ezzel megkenjük a kalácsok tetejét.
Előmelegített sütőben szép pirosra megsütjük. Hagyjuk kihűlni, csak utána szeleteljük.








10 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett ! Ezt régebben én is megsütöttem nagyon finom. Valóban eljött a kelt tészta ideje, bár én szívesen sütök akár nyáron is .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, megkerestem a tiédet, nagyon szép volt az is.

      Törlés
  2. Mi mindketten a férjem és én is nagyon szeretjük a káposztás tésztát. Igy az általad készitett kelt káposztás tésztát is szerettük volna. Nagyon kuszta szép kelt tészta. ílóban eljött az ideje a kelt tészák készitésének.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, ha szeretitek, próbáld ki Te is, biztosan ízlene.

      Törlés
  3. Én is káposztás-tészta kedvelő vagyok, de valami okból ezt a formát nem nagyon tudom elképzelni. A fejemben lehet a baj - mert ott csak mákos, diós, kakaós kalácsok, tehát édes tészták vannak - de még soha nem ettem, sőt nem is hallottam káposztás kalácsról. Hogy mik vannak....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Mari, finom volt. Persze nem olyan mint egy diós kalács, de nagyon jó, mi még langyosan ettük, aznap ez volt a vacsoránk.

      Törlés
  4. Gyönyörű szép lett a kalácsod, és csakis finom lehet. A káposztás tésztát nagyon szeretjük, így biztosan a kedvünkre való lenne ez a kalács is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, próbáld ki, biztos ízlene nektek is 😋.

      Törlés
  5. A kapusznyikának Szarvas és környékén nagy hagyománya van, csak itt nem egyben hanem darabonként készítik. Nagyjából akkor tésztát, mint egy lángos, ezt töltenek be és hajtanak ketté. Zsírral megkenve sütik készre. Én is nagyon szeretem. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zsuzsa, ezek szerint több változata is van. A lényeg, hogy mindegyik finom 😋.

      Törlés