2023. november 11., szombat

Pikáns kacsaszárny pecsenye Márton napra






Bár sem libacomb, sem libamelle, de még csak liba sem került a mai ebédünk asztalára, csak pár szegényes kacsaszárny, de nagyon finomak voltak, és öt darab nekünk elég volt. Nem szoktuk a Márton napi hagyományokat különösebben megtartani, de most valahogy megkívántam a kacsa- vagy libahúst. Sajnos nagyon drága mindegyik, de a szárny még megfizethető, és ezen is volt finom husi.
Ha nem is ettünk a mai napon libát, azért reméljük az elkövetkező évben sem fogunk éhezni 😋.

Finom, pikáns pácot kevertem ki hozzá, teljesen saját elgondolásból. Aztán készítettem mellé sült édesburgonyát, Apukám kertjéből valót, és egy vitamin bombának is beillő salátát is.

És ha már kacsa, illik hozzá egy kis narancs is. Abból tettem mellé egy-két szeletet, amit a lányunktól kaptunk, nemrég hozta Szicíliából. Akkor még szinte teljesen zöld volt, de a szobában szépen besárgult, és belül finom édes lett.

Nagyon ízletes, laktató ebéd volt így minden együtt!

Hozzávalók a pecsenyéhez: 5 db kacsaszárnytő, só, őrölt bors, őrölt köménymag, majoránna, a páchoz: 2 kiskanál mustár, 2 kiskanál szójaszósz, 1 kiskanál méz, 1-2 cm friss gyömbér lereszelve, kevés reszelt citromhéj, szintén lereszelve, frissen őrölt bors, 1 kiskanál olívaolaj, 
a sült édesburgonyához: édesburgonya, pár csepp olaj, 
a salátához: 2 cékla, 1 alma, 1 sárgarépa, citromlé, porcukor, 
tálaláskor: tányéronként 1-2 szelet narancs.

Elkészítése:
A szárnyakról levágtam a sütéshez felesleges hájrészt (kisütve pár darabka finom töpörtyű és zsír lesz belőle), sóztam, fűszereztem, majd összeállítottam a pácot, amit ecsettel vittem fel a húsokra.
Tepsibe tettem, bőségesen öntöttem vizet alá, és fóliával letakarva sütőben készre sütöttem. Közben egy-kétszer kivettem, megnéztem, a hiányzó vizet pótoltam, hogy ne égjen le.

Az édesburgonyát meghámoztam, hullámos vágóval felszeleteltem, és pár csepp olajjal megspricceltem. Ezt is sütőben sütöttem meg.

A salátához a céklát megfőztem, aztán meghámoztam és gyufaszáltól kicsit vastagabb csíkokra vágtam. A sárgarépát és az almát is meghámoztam, majd a sárgarépát apró lyukú, az almát nagy lyukú reszelőn lereszeltem. Mindent összekevertem, meglocsoltam citromlével, és megszórtam porcukorral, amikből kóstolással állapítottam meg, hogy mennyi kell hozzá.


A kacsaszárnyak

A pác hozzávalói

Már bepácolva, sütésre készen



14 megjegyzés:

  1. Nagyon finomnak néz ki, Mártonnak szerintem ez is tökéletesen megfelel. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zsuzsa, nekünk is megfelelt 😊, szerintem van annyira finom, mint egy comb, csak kevesebb a hús rajta.

      Törlés
  2. Nagyon finom ebédetek volt! Én is szeretem a kacsaszárnyat szoktam venni, és hús is van rajta elegendő. Ma ugyan egész kacsát sütöttem, de átneveztem libának. :) Gondolom éhezni mi sem fogunk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Éva, egy egész kacsa azért más, bőségesebb. Finomat ettetek ti is 😊, és éhezni biztos nem fogtok ti sem 😊!

      Törlés
  3. Nagyon guszta és finom lehetett !

    VálaszTörlés
  4. Én sem tartom a hagyományt, nem szeretjük sem a kacsát, sem a libát, de a tiéd annyira guszta, hogy ha most előttem lenne, biz Isten megkóstolnám. Nagyon ínycsiklandozó a tálalás. Váljék egészségetekre!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, én szeretem a libát is, és a kacsát is, a férjem nem annyira, de ez most neki is nagyon ízlett! 😊

      Törlés
  5. Bizony, én is csak aprólékot vettem, bár libát. Nagyon guszta lett a tied. Izgalmas ez a kicsit keleties szósz. Hiába! Mindig tudsz újat kitalálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani, akkor nem vagyok egyedül a vásárlással kapcsolatban 😊...
      Nagyon finom, pikáns volt rajta a szósz, igyekszem néha kicsit újítani.

      Törlés
  6. Bevallom, engem ezek a szokások túlzottan nem érdekelnek, viszont: a csibéből elsősorban a szárnyát szeretem...Tudom, lehetséges, hogy furcsa szokásaim vannak, de hát ez az igazság. Valószínű ízlene a liba, vagy kacsaszárny nekem is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mari, finom volt. Mi sem nagyon tartjuk nagyon ezeket a hagyományokat, de most jó ürügy volt egy kis kacsahusi sütésére 😊..

      Törlés
  7. Mi mevettük a libacombot 7000- Ft-ért De a tiéd is finom lehetett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, a libacomb biztos tartalmasabb volt, de sajnos az árát is jól megkérik...

      Törlés