2023. március 10., péntek

Mocskos csík







Nem a kifőtt tészta, és nem is a tányérjaim mocskosak, csak a neve ez ennek a finom édes tésztaételnek, a mákra és a sötét szilvalekvárra utalva 😁.... Már egy ideje tervben volt az elkészítése. Természetesen csak saját készítésű tésztával tudtam elképzelni, amit amúgy is nagyon szeretek csinálni.

Több helyen láttam már mocskos tésztát, interneten is, tv-ben is, készítik mákkal, vagy dióval, különböző lekvárral. Én így képzeltem el, szilvalekvárral, mákkal, a tetején kis dióval, fahéjjal és barna cukorral, ami kicsit megkaramellizálódott a sütőben. A hozzávalókból a képeken látott mennyiség készült....

Hozzávalók, a tésztához: 15 dkg liszt, 1 tojás, kevés víz, só, 
a töltelékéhez: 8-10 dkg darált mák, ízlés szerint cukor, 3-4 evőkanál szilvalekvár, 
tetejére: kis marék dió, egy-két kanál barna cukor, 1 kiskanál fahéj.

Elkészítése:
A tészta meggyúrásával kezdtem, kicsit pihentettem, aztán kisodortam, és összemetéltem. Nem túl vékonyra és nem is túl vastagra sodortam, én keskenyebbre vágtam a szélesmetélttől, olyanra, mint ahogy a halászléhez szoktam.
Forrásban lévő sós vízben kifőztem, aztán következett az összeállítása. A tűzálló tálkát kiolajoztam. Először a tészta felét tettem csak bele, beleszórtam a cukrozott mák egy részét, összekevertem, majd a többi tésztát, még mákot, amennyit jónak láttam. A végén a szilvalekvárt is hozzákevertem. Tetejére szórtam a durvára vágott diót, a barna cukrot és a fahéjat. 
Sütőben összesütöttem és frissen tálaltam.


A kisodort tészta

Összemetélve

A kifőtt tészta

A tészta összeállítása a mákkal....

...és a szilvalekvárral

Sütésre készen...

....és ráközelítve



12 megjegyzés:

  1. Házi tésztával csakis finom lehet. Én nem szoktam mákos tésztát készíteni, de így, ennyi finomsággal megpakolva biztos szeretné a család.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Melinda, próbáld ki egyszer, így összesütve nagyon finom!

      Törlés
  2. Én ezt az ételt még nem ismertem. De az összetevőit illetően nagyon finom lehetett. Egyszer majd kipróbálom, mert szeretem a mákot is és a szilvalekvár a kedvencem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, finom volt. Neked is ajánlom, hogy próbáld ki, összesütve egészen más, mint hagyományos módon. Megéri 😊.

      Törlés
  3. Nagyon guszta!!! Mák, dió, szilvalekvár.... nagyon finom lehet a házi tésztával összesütve. A mákos és diós tésztát szeretjük, de így még nem készítettem. A tésztát én is magam gyúrom, sokkal finomabb mint a bolti, és az sem utolsó szempont, hogy jóval olcsóbb is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Én is amit lehet saját magam gyúrom meg, finomabb is, olcsóbb is, ahogy Te is írod. Csak a spagettit, a csavart és szarvacska féléket nem tudom házilag megcsinálni, sajnos....

      Törlés
  4. Bizarr név, nem kétséges.... az a szerencséje, hogy imádom a mákot! :-D
    A mákos tésztára a kedvenc elnevezésem az "angyali csík". <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zsuzsa, igen. kicsit bizarr 😊, nekem is furcsa volt, mikor először hallottam. Az "angyali csík" nagyon kedves elnevezés 😊.

      Törlés
  5. Nagyon guszta, mák és szilvalekvár csakis finom lehet !

    VálaszTörlés
  6. Tobzódnak az ízek ebben az ételben. A házi tészta biztosan sokkal finomabbá is tette. Remélem, egyszer sort tudok keríteni a kipróbálására.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, finom volt, szeretem a házi tésztát, csinálni is és enni is 😊. Próbáld ki egyszer...

      Törlés