2021. november 29., hétfő

Túrós-fahéjas hajtogatós - Advent első vasárnapjára


Meggyújtottuk a koszorún az első gyertyát



A süti alatt az Anyukám által hímzett terítő, amit nagyon szeretek, minden télen 2-3 hónapig díszíti az asztalunkat


Elérkezett Advent első vasárnapja, amikor meggyújtottuk a saját készítésű koszorúnkon az első gyertyát. Már évek óta Advent minden vasárnapjára készítek egy-egy süteményt. Idén ezzel a finom túrós-fahéjas-citromos szárazsütivel - ami egyébjént omlós - kezdtem a készülődét. Fémdobozban remélem sokáig eláll, persze ha addig nem esszük meg...

Hozzávalók, a tésztához: 25 dkg krémes túró, 10 dkg vaj, 25 dkg liszt, 1,5 teáskanál sütőpor, 10 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja és 1-2 kanál citromlé, 
a töltelékhez: vaj a tészta megkenéséhez és fahéjas barnacukor a megszórásához.

Elkészítése:
A túrót elkevertem a lágy vajjal, majd hozzáadtam a kétféle cukrot, a sütőporral elkevert lisztet, a citrom héját és levét. Összegyúrtam, kellemes tapintású, közepesen lágy tésztát kaptam.
10 percig pihentettem, majd 3-4 mm vastagságúra kisodortam, és egy 8 cm átmérőjű bögrével köröket szaggattam belőle.
Ezután olvasztott vajjal megkentem a kiszaggatott tésztalapocskákat, megszórtam fahéjas barnacukorral, és ketté hajtottam, ahogy az alábbi képen is látszik. a félköröket újra megkentem vajjal és megszórtam a fahéjas cukorral. Az így kapott összehajtogatott negyed köröket tepsibe sorakoztattam, tetejüket megkentem ismét az olvasztott vajjal, és megszórtam kristálycukorral.
Előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütütem. 25 db lett belőle.

A kisodort tészta, a kiszaggatott körökkel.
Jobb szélén a vajjal megkent és fahéjas cukorral megszórt lapocska, mellette
kettéhajtva, amit ismét meg kell vajazni és megszórni cukorral,
majd újra kettéhajtva.

Már a tepsiben, sütés előtt


A recept innen származik, kisebb módosításokkal.


6 megjegyzés:

  1. Nagyon finom süteményt készítettél, igazi Ádventre való, és nagyon finom lehetett. Mi is meggyújtottuk Ádvent első vasárnapján az általam készített koszorún a gyertyát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, finom a süti, jól érezni rajta a citromot és a fahéjat. Nálunk is mindig mi készítjük a koszorút, és ha nem is olyan díszes mint a virágboltokban kaphatók, de egyedi és saját. A tiéd is biztos nagyon szép lett.

      Törlés
  2. Nagyon finom lehet ha fahéjas akkor különösen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, finom volt. A fahéjat mi is nagyon szeretjük. 😊

      Törlés
  3. Szinte idáig érzem a finom fahéjas illatot. Nagyon helyes a süti formázása is. Szép és hangulatos lett a koszorúd, a saját készítésű mindig becsesebb, mint a bolti, mert sok-sok szeretet van az elkészítésében.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea! Finom a süti, egy-két darab még van belőle, fémdobozban, de az állaga még mindig nagyon jó.
      A koszorú egyszerű, csak néhány dísszel, de több úgysem fért volna rá. Örülök, hogy neked is tetszik.

      Törlés