2020. február 5., szerda

Fűszeres hal nizzai salátával






Egy újabb finom hal és mellé saláta, vagy megfordítva, egy finom saláta és mellé hal. Úgyhogy azt a címet is adhattam volna neki, hogy nizzai saláta fűszeres hallal, mert most inkább a saláta volt a főszereplő... 😋

Hozzávalók a fűszeres halhoz: fagyasztott alaszkai tőkehalfilé, só, citromlé, kukoricaliszt,
a fűszerek hozzá: szárított bazsalikom, majoránna, és kapormag, koriander, színes bors, erős paprika (csili) - ezek keverékként, morzsolva, illetve darálva,
a sütéshez: kevés olaj vagy vaj,

a nizzai salátához: fejes saláta, vagy mint nálam most salátakeverék, 2-3 főtt tojás, 10-15 dkg ementáli sajt, 2 friss gomba, 8-10 ecetes gyöngyhagyma és 1-2 ecetes minikukorica, 5-6 gerezd ecetes vagy marinált pirospaprika, só, olívaolaj, citromlé, őrölt bors, lehet beletenni pár szem kapribogyót vagy olívabogyót, nekem nem volt, ez most nincs benne.

Elkészítése:
A halat szobahőmérsékleten hagytam kiolvadni, majd sóztam, meglocsoltam citromlével, és 15-20 percig állni hagytam. Ezután kevés kukoricalisztet összekevertem az előzőleg elkészített fűszerkeverékkel, és bedörzsöltem vele a halat. Kevés olajon, teflonserpenyőben mindkét oldalát megsütöttem, míg a fűszeres réteg ropogós nem lett.

A nizzai salátához a salátalevelekkel kibéleltem egy üvegtálat, majd az összes többi felszeletelt illetve darabolt hozzávalót elrendeztem rajta. Ízlés szerint sóztam, borsoztam, meglocsoltam az olívaolajjal és a citromlével, s már lehetett is tálalni.
Citromgerezdeket kínáltam mellé, és egy pohár sört, mert ugye a hal úszni szeret 😊 🐋

A kisült halat fel is darabolhatjuk, és hidegen a salátához keverve tálalhatjuk, akkor egy finom halsalátát kapunk....

A fűszerek, balról: szárított majoránna, koriander, színes bors, kapormag,
szárított bazsalikom, középen erős paprika - és ezek darálva,
morzsolva keverékként....

...és a fentiek összekeverve kevés kukoricaliszttel,
bedörzsölve vele a halszeletek



10 megjegyzés:

  1. Csodás a látvány és nagyon finom lehetett!

    VálaszTörlés
  2. Most végre rászánom magam, hogy saját fűszerkeveréket őröljek, mert mindezek megtalálhatóak itthon, és jó ötletet adtál, hogy a szuper serpenyőmben vígan süthetek ilyen panírozott halat, minimális zsírral.
    A salátában miért nyers a gomba? Így még sosem ettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kincse! Szeretem a saját összeállítás fűszerkeverékeket, mert ezekben biztos nincs semmilyen adalék...😊
      Régebben mi sem hallottunk róla, hogy a gombát nyersen is lehet enni. Erdélyben kóstoltuk így, és ízlett. Meglepően nagyon finom, főleg így, hogy kicsit meg van sózva és meglocsolva citromlével 😊

      Törlés
  3. Szép színes látvány és ízkavalkád, amitől nagyon finom lehetett. Én sem ettem még nyers gombát, nem is tudom elképzelni sem, hogy milyen lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! Kóstold meg egyszer a nyers gombát, mert finom, főleg így ízesítve citrommal, olívaolajjal...

      Törlés
  4. Nagyon impozáns és szemet gyönyörködtető fogás. A képeidet látva lassan kezdem megkedvelni a halakat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea! Ez is volt a célom, hogy minél többen kedveljék, szeressék megy a halat 😊, nekünk mostanában sűrűbben kerül az asztalunkra belőle...

      Törlés
  5. Nagyon kívánatos! Szeretem a halat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, finom is egy jól elkészített hal 😊

      Törlés