2018. január 26., péntek

Csörögefánk





Megsütöttem életem első csörögefánkját. Eddig kimaradt az életemből, mármint a sütése, mert ezt mindig a férjem szokta megsütni. Most én is megpróbálkoztam vele. Nagyon jól sikerültek, legalábbis nekünk nagyon ízlett, és nagyon gyorsan el is fogytak, sajnos... 😋

Hozzávalók a tésztájához: 25 dkg liszt, 3 dkg vaj, 3 tojás sárgája, 1 púpozott evőkanál porcukor, csipet só, kb. 1 kis doboz tejföl, 1-2 evőkanál rum,
a sütéshez: bő olaj,
a tetejére és a tálaláskor: vaníliás porcukor és sárgabaracklekvár.

Elkészítése:
A lisztben elmorzsoljuk a vajat, majd hozzáadjuk a tészta többi hozzávalóját. Jól gyúrható, de nem túl lágy tésztát gyúrunk, a szükséges mennyiségű tejföllel (amihez lehet, hogy nem kell teljesen az egész doboz).
Ezután 30-40 percig hűvös helyen, vagy hűtőszekrényben pihentetjük.
Utána vékonyra kisodorjuk, kb. 30x35-40 cm nagyságúra. Hosszában rádlival - vagyis derelyevágóval - három felé vágjuk, majd a 10 cm-es csíkokat keresztbe, kicsit ferdén feldaraboljuk, az alábbi képek szerint. Közepükön hosszában csíkot vágunk, és egyik sarkát áthúzzuk rajta.
Bő olajban kisütjük, majd papírtörlőre tesszük, hogy a felesleges zsiradékot magába szívja, és még melegen megszórjuk vaníliás porcukorral.
Tálaláskor sárgabaracklekvárt kínálhatunk hozzá.

Az tésztacsíkból megformázott csörögék

A többi tészta feldarabolása

Lehet kezdeni sütni



18 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lettek. Még én sem készítettem csörögét, de már tervben van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani! Jó étvágyat hozzá, ha megsütöd :-)

      Törlés
  2. Nagyon guszták, szeretjük mi is !

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ügyes vagy! Kívánatosak lettek a fánkocskák. Nekem a nagyim tudott nagyon finomat sütni, lehelet vékonyra nyújtotta és forró házi zsírban sütötte ki, sülés közben apró hólyagocskák keletkeztek a tésztán, ami istenien ropogott. Én hiába próbálom, nem tudom olyanra készíteni, pedig sokszor láttam gyerekkoromban, ahogy sütötte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Hát igen, régen minden más volt, a liszt is, a zsír is, és a nagymamák is... :-)

      Törlés
    2. Díjazom a válaszodat Kató!

      Törlés
  4. Én sem készítettem még csörögefánkot, de az anyukám, nagyikám és a nagynéném csodálatosan szépet és finomat készítettek. Nálam is tervbe van véve, már ideje lenne készíteni, de az a helyzet, hogy én nem annyira szeretem a zsirban vagy olajban sült édességeket felnőttként, de gyerekként szerettem.
    Nagyon szép lett a fánkocskád.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! Nyugodtan megsütheted, a csöröge nem olyan zsíros, mint a farsangi fánk :-)

      Törlés
  5. Hogy én ezt mennyire szeretem.... gyerekkoromban nagymamám és keresztanyám sütötte mindig, imádtam a lekvárrá martogatni... Nekem is neki kellene állni? 🙂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zsuzsa, jó étvágyat hozzá, ha sütsz :-)

      Törlés
  6. Nagyon szépen sikerültek, biztosan finomak is. Annyira felkeltetted az érdeklődésemet így vasárnap délelőtt, hogy lehet, hogy megsütöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megcsináltam, jól sikerült, a fele már el is fogyott. A legközelebb már a tapasztalatok alapján egy pár hibámat ki tudom javítani. köszi a receptet.

      Törlés
    2. Kedves Margó, nagyon örülök hogy megsütötted, és hogy jól sikerült, és ízlett is!

      Törlés
  7. Jó ötlet ! Rég sütöttem, van egy olyan érzésem, hogy akármekkora adagot készítenék, lenne a családomban akkora kereslet rá, hogy elfogyna :-)
    Lehet, a hét végén megsütöm nekik....(meg magamnak)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mari, jó sütést, és jó falatozást :-) Jó érzés is sok éhes szájnak sütni, és még jobb érzés, amikor minden elfogy :-)

      Törlés
  8. Eddig csak kelt csörögefánkot sütöttem, de teszik ez a változat is. Kifogom próbálni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Próbáld ki nyugodtan, biztos ízleni fog. Én meg a kelt változatot nem ismerem, de biztos az is finom :-)

      Törlés