2016. november 26., szombat

Gesztenyés-habos kosárkák - Advent első vasárnapjára



Más években is szoktam Advent vasárnapjaira egy-egy sütit elkészíteni és feltölteni a blogomra.
E hagyományomhoz híven idén is fogok mind a négy vasárnapra sütni, mégpedig valami nagyon egyszerűeket, olyan úgymond "én találtam ki a receptet", ami gyorsan elkészíthető, a karácsonyi forgatag időhiányához igazodva.
Ezért úgy gondoltam, hogy a kedvenc mirelit leveles tésztámból (bolti, lila zacskós, "Nowaco" elnevezésű) fogok négyfélét sütni a négy hétvégére, csak kis adagokat, ami "együltünkben" elfogyasztható.
Nagyon szeretem ezt a fajta tésztát, mert három kis lap van benne, és ha csak kevés kell, egyet is fel lehet használni, és ezenkívül még nagyon finom is. Elkészítésének számtalan variációja van, édeshez és sóshoz egyaránt. Íme az első.....


Teljesen saját ötlet alapján sütöttem, gyorsan elkészülnek, finomak és mutatósak! Ha valaki még szebbet szeretne alkotni, akkor a tejszínhabot habzsákból nyomja ki, biztos látványosabbak lesznek. Én nem akartam vele bíbelődni, így is hamar elfogytak...


Ég az első gyertya

Hozzávalók 12 db-hoz: a 40 dkg-os mirelit leveles tészta három lapjából kettő, 
a tészta megkenéséhez: fél tojás,
a töltelékhez: egy 20 vagy 25 dkg-os fagyasztott gesztenyemassza, kevés tej, 2 dl tejszín,
a díszítéshez: cukorkadrazsé, kevés csokoládé és tej.

Elkészítése:
A tésztát szobahőmérsékleten hagytam kiolvadni, vékonyra kisodortam és derelyevágóval 12 négyzetre vágtam. Egy muffinsütő mélyedéseibe nyomkodtam, megkentem tojással, és előmelegített sütőben megsütöttem. Figyelni kell, mert nagyon hamar megsülnek.
Hagytam kihűlni, majd a kevés tejjel átkevert gesztenyemasszát krumplinyomón átnyomtam, mindjárt bele a kosárkákba. Tetejére halmoztam egy-egy kanál felvert tejszínhabot, majd kis tejjel felhígított csokoládét csurgattam rá, és a színes cukorkadrazséval megszórtam a tetejét.

A tészta sütés előtt....

...és sütés után



7 megjegyzés:

  1. Nagyon remek édesség ha gyorsan akarunk valami édeset enni. Jó, hogy leírtad a leveles tészta nevét, mert még nem találkoztam ezzel itt nálunk a II. kerületben. Valószínű, hogy csak a Ti környéketek boltjaiban kapható.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! A tésztát Spar és Interspar üzletekben lehet kapni.

      Törlés
  2. Pont most jelezte a család, hogy gesztenyés valami kéne.... Megnézem gyorsan a fagyasztó tartalmát, mert esélyes.... :) Köszönöm az ötletet!!!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon csábítóak. :) Tényleg gyorsan elkészülnek.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó ötlet, a gesztenye. Nálam is hasonló készült advent első vasárnapjára, milyen véletlen. Rétes lapból,és levelesből is készült(LIDL-esek) Alján kevés mascarpone, rajta karamelles alma,cseresznye lekvárral, tetején szeletelt mandula.Örülök, hogy ide találtam, Anny (korsócska) blogjából tévedtem hozzád. Üdv, Olgis,http://bloggeranyo.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy idetaláltál, üdvözöllek! Ani blogját én is szeretem.
      A Te finomságod is nagyon fincsi lehetett :-)

      Törlés