2024. május 9., csütörtök

Bodza és bodza-akácvirág szörpök mentával, és akácvirág ivólé


A három üveg: bal oldalt a bodza-akácvirág szörp, középen a bodza szörp,
ennek van a legerősebb színe, jobb oldalt pedig az akácvirág ivólé,
ez lett a legvilágosabb.




Pohárban, citrom szeletekkel és mentalevelekkel


A múlt hétvégén Pomázon jártunk a Majdánpolán, és ott szedtük a virágokat. Sütöttem velük minipalacsintát is, de a nagy részéből szörp készült.

Fontos hogy a virágokat olyan helyen szedjük ami útvonaltól messze van, ahol tiszta a levegő. Itt mindkettő adott volt. Azt is figyeljük, hogy bogarak, tetvek ne legyenek a virágokon, és beáztatás előtt semmi esetre se mossuk meg, mert akkor sok értékes virágport eltávolítanánk róluk.

Hozzávalók: bodzavirág, akácvirág, cukor, citrom, mentalevelek, citromsav, borkősav, cukor, víz, szalicil.

Elkészítése a bodza szörpnek:
A szépen kinyílt, egészséges virágokat nagyobb tálba, nagy üvegbe tettem, közéje tettem pár szelet citromot és mentalevelet. Ráöntöttem hideg, de előzőleg felforralt csapvizet. Csak annyit, hogy jól ellepje a virágokat.
Hozzákevertem a citromsavat, 3-4 liter vízhez kb. 2 kiskanállal. Hűvös helyen tároltam 2-3 napig, amit időnként megkevertem. Ekkor leszűrtem, és a virágokat is kinyomkodtam. 
Hozzáadtam a cukrot, 1 liter leszűrt léhez 50 dkg-ot (ízlés szerint lehet több és kevesebb is).
Elkezdtem főzni, majd forrás után még kb. 5 percig. Ekkor belekevertem a borkősavat, minden 1 liter léhez és 50 dkg cukorhoz 1 kiskanál borkősavat, és így együtt még pár percig főztem, kis lángon. Forrón fémkupakos üvegekbe töltöttem, tetejére késhegynyi szalicilt tettem, és száraz dunsztban hagytam kihűlni.

Elkészítése a bodza-akácvirág szörpnek:
Ugyanúgy csináltam mindent mint a bodza szörpnél, de itt a kétféle virágot vegyesen használtam.

Nagyon finom szörpök, szódával vagy ásványvízzel hígítva, citromkarikákkal és mentalevelekkel ízletes üdítőitalok, nyáron pedig még egy-két jégkockával.
 
Elkészítése az akácvirág ivólének: 
Ennél is ugyanúgy áztattam be a virágokat, mint az előző kettőnél, de ezt nem szörpként tettem el, hanem inkább csak ivólének. Egy részét frissen ittuk, isszuk, kevés hígítással, másik részét majd pár hónap múlva, az üvegek tetején kevés szalicillal eltéve. Csak annyi cukrot, citromlét tettem bele, amennyi kellemes kevés szódavízzel, ásványvízzel, vagy csak csapvízzel hígítva.


Az akác- és a bodzavirágok...


A vízbe beáztatott virágok. Bal oldalt az akác, jobb oldalt a bodza, középen
a kisebb üvegben és előtte a vájlingban a vegyes bodza- és akácvirágok.

A bodza közelebbről

Három nap múlva, leszűrés előtt



És ahol a virágokat szedtük....
 
Háttérben a Csikóvár-hegyek

Egy szépen nyíló bodza

Akácvirágok

Árpád vezér szobra

Kilátóterasz kilátással Pomázra, a szobor közelében - én is ott állok, csak kicsi vagyok.... 😊

.....és közelebbről mindketten, már a "szüret" után 😊




12 megjegyzés:

  1. Akácvirágból már régen készítettem, pedig láttam, idén rengeteg volt..Nagyon finomak ezek a szörpök és az ember legalább biztosan tudja, miből készültek....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mari, igen, nagyon finomak, és tudjuk hogy mit iszunk meg. És ha még ilyen szép, tiszta környezetben tudjuk szedni, az a legnagyobb öröm.

      Törlés
  2. Nagyon finom szörpöket készítettél, egyik finomabb mint a másik. Én csak bodzából szoktam, de azt nagyon szeretjük. Csodaszép helyen szedtétek a virágokat, ott aztán biztosan nem érte semmi szennyeződés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen Éva, mindkét szörp finom lett, a bodzát mi is szeretjük régóta. Nagyon szép ez a fennsík, egyik kedvenc kirándulóhelyünk, de ennek nagy részét is már eladták.

      Törlés
  3. Nagyon szépek színre is de az íze is finom lehet! Szép tiszta levegőjű helyről szedtétek, váljon egészségetekre!

    VálaszTörlés
  4. Már annyiszor készültem az akácszörpre, aztán mindig elmarad. Lehetne diétásan is, de a közelben nincs is fa. Mi meg nem vagyunk kirándulósok. Ha autóval megyünk, akkor mindig sietünk. Nagyon szépek a képek ismét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Ani, egyszer talán összejön neked is az akácszörp!

      Törlés
  5. A bodzaszörp nálam is épp most érlelődik a hűtőben, jégkockával, mentával nagyon szeretem a nagy melegben. Akácból még nem készítettem, de ha találok valahol a közelben akácfát, azt is ki fogom próbálni. Már a fotókat nézegetve is rákívánkozik az ember.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Nea, nagyon finomak ezek a szörpök, neked is jó befőzést!

      Törlés
  6. Csodás költemények! Én csak bodzaszörpöt készítettem, nagyon szeretjük. :-)

    VálaszTörlés