2021. október 31., vasárnap

Aszalt füge délvidéki módra


A felfűzött gyümölcsök...



Leginkább annak ajánlom ennek a finomságnak az elkészítését, akinek a kertjében fügefa vagy bokor van. Ezt a finom aszalt fügét Apukám készítette, és a képeket is nála fényképeztem. A receptet egy falubeli ismerősétől kapta, akik horvátországi nyaralásuk alkalmával helybéliektől hallották, hogy az Adria vizével készítik.
Ez az autentikus aszalási mód hasonló aszalt fügét eredményez, mint amit gyerekkoromból emlékszem, amikor télen a Mikulás hozta nekem. A fiatalabbaknak biztos furcsa, de abban a korban ilyen aszalt déli gyümölcs még ritkaságnak számított és általában csak a téli ünnepek idején volt kapható.

Hozzávalók: érett füge, sós víz (a tengervíznek megfelelő koncentrátumú: 1 liter vízhez kb. 1 púpozott evőkanál só).

Elkészítése:
A fügéket forrásban lévő sós vízbe tegyük, és kb. 1-2 percig főzzük, majd vegyük ki, és tegyük napos helyre. Addig, ameddig meg nem aszalódnak, nyáron kb. 7-10 nap. Utána olyanra lehet lapítani, mint amilyenek a boltban kapható fügék is.


Még most, október utolsó napján is van sok érett füge a fán



28 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet, de szerettem régen bár most is szeretném:-)) Frisset én még nem is ettem csak aszaltat jó ötlet akinek van fája:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Éva! Nagyon finom, és fő hogy nincs semmi cukor hozzáadva 😊. De ilyet csak tényleg annak érdemes csinálni, akinek a kertjében megterem.

      Törlés
    2. Akinek ilyen ügyes Apukája van boldog lehet!

      Törlés
    3. Köszönöm szépen Éva, az vagyok 🌹!

      Törlés
  2. Nagyon csodás kertje van az apukádnak. Sajnos mi valóban nem tudunk ilyet készíteni, mert nincs fügefánk. Én sem ettem még friss fügét, csak bolti aszaltat. Amit az apukád készített az nagyon finom lehetett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen Lívia! Nagyon finom, cukor nélküli, mégis édes. Ezek az aszaltak még a nyár vége felé készültek, az akkor érő fügékből, melyek édessebbek és nagyobbak voltak, mint amik most vannak még a fán. De ezekből is ettünk még, frissen, máris ahogy leszedtük 😊.

      Törlés
  3. Gyönyörű az Édesapád fügefája, és az az aszalt füge füzér.... nagyon finom füge teremhet rajta. A fügefánk amit még anno Horvátországból hoztunk, sajnos egy vihar áldozata lett... azóta több fügefát is ültettünk már, de eddig egy sem maradt meg. :( Pedig a fáról szedett, friss füge nagyon finom, de szerencsés is vagy hogy kedvedre kóstolhatod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük kedves Éva! Idén is nagyon sok termett rajtuk, mert van még egy hasonló a kertben. Lett belőle lekvár, kandírozva, aszalva, sok frissen fogyasztva, ment a fagyasztóba, és még ismerősöknek ajándékozva is.
      Nagyon sajnálom, hogy ilyen szerencsétlenül járt a fátok. Azért még próbálkozzatok ültetéssel, mert ha van kertetek, ki kell használni....

      Törlés
  4. Az a fügefüzér... annyira csábító! Bár csak csábulok, nem fogok olyat készíteni, engem nem szeretnek a fügefák. Vagy inkább a vidékünket. Azt nem is gondoltam volna, hogy főzni is kell aszalás előtt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Melinda! Mi sem ismertük eddig ezt az aszalási eljárást, de nagyon jó, ezek szerint jót tesz neki a tengervíz. A tengerparton elő emberek biztos értenek hozzá, hisz ott sok a füge 😄. A főzés csak 1-2 perc. Volt már hogy apukám aszalt fügét, csak kitette a napra, de azok kemények lettek. De ez a módszer sokkal jobb 😊.

      Törlés
  5. Megint tanultam valami újat. Nekünk van egy kis fügefánk a telken, de nem érett be a második adag egyik fele. Nagyon kicsik is lettek. Apukád meg te is nagyon örülhettek, hogy ilyen jó adottságai vannak a kertnek. Meg persze apukád is nagyon ügyes és biztos sokat dolgozik vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Ani, nekünk is újdonság volt ez.
      Apukám valóban sokat dolgozott vele, egész nyáron minden nap öntözte, bőségesen, és úgy tűnik, hogy a fák szeretik a helyüket is. 😊

      Törlés
  6. Sajnos nálunk se maradt meg a fügefa, pedig azért ültettük, mert nagyon szeretjük a friss fügét, de már csak aranyárban lehet kapni, így idén is elmaradt a fügelekvár készítés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea! Nálunk nagyon szép nagy mind a két bokor, nagyon szépen terem, idén is rekord mennyiséget 😊.
      Sajnálom hogy idén elmaradt nálatok a lekvár, pedig milyen finom...

      Törlés
  7. De jó ötlet, ezt még nem hallottam. Nekem is van fügefám - idén sajnos már nem, de jövőre ezt az elkészítési módot ki fogom próbálni !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, eddig mi sem hallottunk róla, de nagyon jó ötlet!

      Törlés
  8. Éppen most szedtem le a fáról az utolsó terméseket,sajnos már nagyon kicsik és kemények. Nem hiszem, hogy ebből valamit lehetne készíteni.
    Majd jövőre,mert jó ötlet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Margó, nálunk is hasonló a helyzet, az utolsó szemek sajnos nem túl ízletesek, és kemények, ahogy te is írod. Ezek már nem alkalmasak semmire, majd jövőre 😊.

      Törlés
  9. Nagyon régóta keresem a füge aszalasi módját ,eddig aszaló gépben készítettem de szét kellett vágni mert egészbe nem fért bele.és napokig aszalt egy adogit.A mai napon szüreteltem 3,4 kg őt és már meg is forráztam dos vízben,talcara raktam és szaritom.Holnap szúnyoghálóból készítünk egy aszaló keretet és azon fogom a napon szárítani.Nagyo bizakodó vagyok abban ,hogy sikerülni fog .

    VálaszTörlés
  10. Mennyire legyen sós a víz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így nem tudom megmondani dekára, de hasonló legyen a tengervíz koncentrátumának. Sok sikert a készítéséhez!

      Törlés
  11. Mivel nem kóstoltunk még tenger vizet, ugyan mennyi só kell a vízhez

    VálaszTörlés
  12. Egy kérdésem lenne.Nem sok az egy kanál só?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem sok, mert a tengervíz só koncentrátuma is ennyi.

      Törlés