2021. április 27., kedd

Töltött édesburi


A fatálon, tálalva

Mindkét darab még a tepsiben....

....és már a fatálon

Közelebbről...

...és kettévágva

A batátát - amit nevezhetünk édesburgonyának, vagy csak egyszerűen, ahogy mi is, édesburinak -, nagyon szeretjük. Apukám kertjében tavaly nagyon szépen termett. Még mindig van belőle, és ezt a töltöttet szintén ebből a termésből sütöttem.
Nagyon finom lett, próbáljátok ki, ha szeretitek az édesburit nem csalódtok benne😊....

Hozzávalók 2 személyre: 1 db 40 dkg-os batáta (lehet kicsit nagyobb is), 1-1,5 evőkanál olívaolaj, 
a töltelékéhez: 20 dkg gomba, 15 dkg csirkemell, 1 nagyobb hagyma, 1 evőkanál olívaolaj, só, bors, szárított-morzsolt kakukkfű, bazsalikom és oregánó, csapott kiskanál füstölt paprika, 
a tetejére: 10 dkg mozzarella, tálaláskor: retek, uborka, snidling és friss bazsalikom.

Az édesburgonyát megmostam, hosszában kettévágtam, meglocsoltam az olajjal, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, és kb. 30 perc alatt megsütöttem. (Vagy csak annyi ideig süssük, hogy már puha legyen, de még nem plötty.) Ha szükséges a vége felé lefedhetjük fóliával, hogy ne égjen meg a teteje.
Közben elkészítettem a tölteléket. A feldarabolt hagymát elkezdtem dinsztelni az olajon. Hozzáadtam a csíkokra vágott húst, fehéredésig pirítottam, majd hozzákevertem a felszeletelt gombát. Sóztam, fűszereztem, a füstölt paprika kivételével. Így együtt készre-sütöttem pároltam, fedő nélkül. Szükséges volt, így kevéske vizet adtam hozzá - a végén zsírjára pirítottam, és belekevertem a füstölt paprikát.
Mikor megpuhult az édesburgonya kivettem a sütőből. Tetejére halmoztam a ragut - kicsit sok volt, azt kis kupacba mellé tettem -, rá a mozzarella szeleteket, és még egy 5-10 percre visszatettem a sütőbe, míg a sajt megpuhult és kicsit megpirult rajta.
Tálalásnál megszórtam vágott snidlinggel. Uborkával, retek szeletekkel, valamint friss bazsalikom levelekkel kínáltam.

Forrás: innen


A hozzávalók

Párolódik a ragu

Az édesburgonya sütés előtt...

...és sütés után, az egyiken már a töltelék....

....és mindkettőn a mozzarella, még pár perc sütés, és lehet tálalni



14 megjegyzés:

  1. Oh, ez nagyon ínyemre való. Minden hozzávalót szeretek, így együtt pedig nagyon finom lehet. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta és igen finom lehetett ezzel a töltelékkel!

    VálaszTörlés
  3. Ismerem az édesburgonyát, de még soha nem készítettem. Ideje lenne készíteni, mert nagyon látványos és finom lehetett ez az ételed.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, próbáld ki egyszer, ha még nem ettetek.

      Törlés
  4. Nagyon jól néz ki. A férjem nem szereti sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani! Sajnálom hogy a férjed nem szereti, pedig nagyon finom. De hát nem szerethet mindenki mindent... 😊

      Törlés
  5. Ez nagyon jó ötlet, imádom az edesburgonyát, kipróbálom! Legyen szép vasárnapod!🙂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Verus. Finom volt, ha szeretitek az édesburgonyát biztos ez is ízleni fog. Neked is szép vasárnapot! 😊

      Törlés
  6. Nagyon guszta és biztosan nagyon finom volt így az édesburgonya. Bevallom én még soha nem kóstoltam.... Katikám te viszont nagyon szerencsés vagy, hogy saját termésből készíthetted el. 🙂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Kóstold meg egyszer, ha még nem ettél édesburgonyát. Remélem idén is szépen fog teremni, a tavalyiból sajnos most fogynak el az utolsó darabok...

      Törlés
  7. Nagyon látványos és finom fogás. Első kóstolásra én sem szerettem, de ma már inkább az édesburit választom a hagyományos krumpli helyett. Ezt a receptet egyszer el kell majd készítenem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, készítsd el, szívből ajánlom 😊.

      Törlés