2019. március 11., hétfő

"Tropicál" poharas desszert




Már lassan huszonöt éve - még a lányunk is kicsi volt - hogy először Velencében kóstoltuk a kókuszdiót, így frissen. Az utcán árulták, szökőkút szerű nagy emeletes tálakon voltak kitéve a kisebb-nagyobb kókuszdarabok, állandóan folyt rájuk a friss hideg víz. Nagyon gusztán nézett ki. Vettünk belőle, kóstolgattuk, hogy mi lehet ez. Csak nehezen jöttünk rá, hogy kókusz lehet .🌴

Mostanában is szoktunk néha venni, most láttam szépet, így megkívántam. Nagy részét csak úgy magában elrágcsáltuk, vékony szeletekre feldarabolva.
Gondoltam egy keveset felhasználok egy könnyű desszertbe - de ha bele nem is, legalább a díszítésére. Saját ötletből született, belekerült minden, amit itthon találtam...🍹

Hozzávalók 4 pohárhoz, alulról felfelé a rétegek: 16 db győri édes keksz, 8-10 dkg fehér csoki, 1-2 kanál tej, 1 narancs, 1,25 dl narancslé, 1 kiskanál zselatin, 2 dl Meggle cukrászhabalap, 7-8 dkg kókuszreszelék, kb. 5 dkg cukor (vagy ízlés szerint), 2 csapott kiskanál étkezési keményítő, kb. fél dl tej,
a díszítéséhez a tetejére: friss kókusz és narancs szeletek, darabkák.

Elkészítése:
A kekszet beletördeltem a poharak aljába. Ráöntöttem a tejjel felolvasztott fehér csokit.
Erre kerültek a narancsdarabkák, majd leöntöttem a megfőzött zselatinnal elkevert narancslével.
Ezután következett a kókuszos hab. Ehhez a kókuszreszeléket pár percig főztem a tejjel, az étkezési keményítővel és cukorral, majd belekevertem a felvert habba - amiből előzőleg egy keveset "megmentettem", hogy majd tálaláskor a tetejére kanalazzak.
Végül narancsdarabkákkal és friss kókusz szeletkékkel díszítettem ki.




8 megjegyzés:

  1. Kérnék egy pohárkával, de gondolom már nincs belőle! Nagyon guszta és finom lehetett:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Éva, valóban elfogyott, még aznap este :-)

      Törlés
  2. Elfogadnék én is most egy nagy pohárral....

    VálaszTörlés
  3. Nagyon finom lehetett és jól is néz ki.Imádom a kókuszt, amiben az van, jöhet minden mennyiségben, de a többi hozzávalód is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia! A kókuszos édességek nekünk is kedvencek :-)

      Törlés
  4. Egy pohárkát én is szívesen kikanalaznék! :)

    VálaszTörlés