2025. július 7., hétfő

Túrós-málnás habos jeges süti





Egy hűs, jeges rózsaszín álom, nem túl édes, kimondottan kánikulai napokra..... a tölteléke olyan mint egy parfé, a gyümölcsök és a tejszínhab pedig csak hab a tortán 😊
Már egy hete készült, és azóta el is fogyott gyorsan. 

Közben átvonult az országon egy front, viharos, orkán szerű széllel, esővel és lehűléssel, de lesz még melegünk a nyáron, az biztos, és akkor jól jönne egy-két szelet belőle.

Hozzávalók, a tésztához: 4 tojás, 1 kiskanál sütőpor, 2 kiskanál cukrozatlan kakaópor, 4 evőkanál liszt,  5 evőkanál cukor, 2-3 dkg vaj,
a túrós-málnás krémhez: 25 dkg krémes túró, 1 citrom reszelt héja, ízlés szerint porcukor, kb. 15 dkg málna, 1 kis doboz (2 dl) felvert Hulala fele,
tálaláskor: a Hulala másik fele a süti tetejére, málna, esetleg más bogyós gyümölcs, 
díszítéshez még: citromfű vagy menta levelek.

Elkészítése:
Először a kakaós piskótát készítettem el. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét kemény habbá vertem. Ezután óvatosan belekevertem a sárgájákat, az olvasztott vajat és a sütőporral, valamint a kakaóval elkevert lisztet.
Egy 20x24 cm-es kivajazott, lisztezett tepsiben megsütöttem. Miután megsült és kihűlt a tészta, keresztben ketté vágtam (nem lapjában), így két téglalap alakú piskóta darabot kaptam.
Közben elkészítettem a krémet, a hozzávalóiból, és megtöltöttem vele a piskótát.

Mivel zselatint nem tettem bele, elég lágy lett a krém, ezért a mélyhűtőbe tettem. Ami jó választás volt, mert így fagyottan nagyon szépen lehetett szeletelni, és finom hűs is lett, mint egy fagylalttorta. Csak ebben több a tészta, és nem tortaszelet formájúak a darabok 😄. De nagyon-nagyon finomak lettek 😋.
Tálaláskor tetejére halmozhatjuk a megmaradt habot, és díszíthetjük málnával vagy más bogyós gyümölcsökkel, esetleg citromfű vagy menta levelekkel.





12 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és finom lehetett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, finom volt, mindig csak annyit vettünk ki a mélyhűtőből, amennyit megettünk. Jól esett a hűs süti!

      Törlés
  2. Ránézve is csoda, de gondolom nagyon finom lett - csupa jó dolog van benne , és ráadásul hideg !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Mari, nagyon finom volt, csak kár hogy olyan gyorsan elfogyott!

      Törlés
  3. Ez a süti tényleg egy álom és nagyon mutatós is. Jó ötlet volt hidegre tenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, igen, így hidegen tálalni tényleg nagyon jó ötlet volt!

      Törlés
  4. Mindig olyan csodás ételeket, sütiket készítesz, köszönöm, Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm Ági, nézz be máskor is, igyekszem mindig valami újat kitalálni...

      Törlés
  5. Nagyon tetszik a recept és a képek is szépek.

    VálaszTörlés
  6. Kánikulában nincs is finomabb ennél a sütinél..... nagyon guszta, és finom lehetett. Mi éppen kifogtuk a rossz időt a nyaraláshoz. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, ilyen melegben nincs is jobb egy hűs nyalánkságnál.
      Nagyon sajnálom, hogy kifogtátok a rossz időt, nálunk is orkán szerű vihar volt héthőn, és utána pár napig még esős.

      Törlés