2023. március 6., hétfő

Mandarinos gyömbérszörp


A három üveg, amennyi szörp lett....

...és egy kevés, amit mindjárt ásványvízzel megittunk....





Szeretjük a gyömbért, minden formájában, így szörpnek is. Még évekkel ezelőtt főztem először, azóta már többször is. Most pár darab mandarin levét is belecsempésztem, mert frissen enni kicsit savanyúak voltak, de szörpben pont ideális ízfokozók lettek.😀

Hozzávalók: 10 dkg friss gyömbérgumó (meghámozva mérve), 35-40 dkg mandarin (3-4 db), 75-80 dkg cukor, 2 citrom leve és az egyiknek reszelt héja, 1 csapott teáskanál borkősav, 1,5 l víz, 
tetejére: szalicil.

Elkészítése:
A gyömbért meghámoztam, finomra lereszeltem, elkevertem a vízben, és hozzáadtam a reszelt citromhéjat is. Elkezdtem főzni, majd forrás után kis lángon kb. 30 percig főztem még. Ekkor hozzáadtam a két citrom levét és a mandarinok kifacsart levét. Egy-két percig ezekkel is főztem még, majd mikor kicsit hűlt leszűrtem, és a reszelékeket is jól kinyomkodtam. 
Ezután hozzáadtam a cukrot, visszatettem a tűzre, és amikor már teljesen felolvadt, egy csapott kiskanál borkősavat is hozzákevertem. Hagytam hogy egy kicsit összeforrjon, majd üvegekbe töltöttem, és száraz dunsztban hagytam kihűlni.
Ha nem akarjuk azonnal elfogyasztani, akkor egy kevéske, késhegynyi szalicilt lehet az üvegek tetejére szórni. 
Nagyon finom, ásványvízzel vagy szódavízzel hígítva, már annak, aki szereti a gyömbér ízét.😋 De fogyasztásakor ízlés szerint pár csepp citromlével ízesíthetünk még, ha még pikánsabbá szeretnénk.


Főzés közben - hozzáadjuk a citrom- és mandarinlét

Tovább főzzük együtt

A kész szörp üvegekbe töltése



12 megjegyzés:

  1. Katalin, látom, már Te is nagyon várod tavaszt. Nagyon finom itókát készítettél, el is mentem a receptjét, mert nyáron a rekkenő hőségben milyen jó hűsítő lesz majd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea. Fnom szörp, és ha még egy kis citromlével is meglocsoljuk amikor isszuk, még pikánsabb lesz. Igen, a tavaszt már nagyon várjuk, reméljük nem késlekedik sokáig...

      Törlés
  2. Mennyi finomságot készítesz! Nálunk is lenne sikere ennek a szörpnek, biztos vagyok benne. Teaízesítőnek is remek lehet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Melinda, finom lett, és gyorsan fogy. A gyömbérszörp azért is jó választás, mert az év mindegyik szakában készíthető 😊.

      Törlés
  3. Nagyon finom, és ízletes szörpöt főztél. Sajnos a cukor miatt ki kell hogy hagyjam, pedig nagyon tudnám szeretni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Valamilyen már édesítővel próbáltál már szörpöt vagy befőttet eltenni? Kár, hogy ki kell hagynod, nagyon sajnálom!

      Törlés
  4. Micsoda ízkombó-ötlet, nagyon finom lehet! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zsuzsa, jól sikerült, a mandarin most hirtelen ötlet volt hozzá 😊.

      Törlés
  5. Nem ismertem, nem hallottam ilyen szörpről - nem tudom, kedvelném-e, mert a gyömbért nem nagyon....de talán a narancs-citrom hozzáadása javítana valami az ízén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem szereted a gyömbért lehet hogy nem ízlene 😊. Mi szeretjük....

      Törlés
  6. Én még soha semmit nem készítettem gyömbérből. De látványnak és ízre is finom lehetett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nekünk ízik, már többször készítettem gyömbérszörpöt, csak most először mandarinnal. Nagyon nem lehet kiérezni, de a színe szebb lett tőle 😊.

      Törlés