2023. március 27., hétfő

Császárzsemle








Verusnál láttam meg a császárzsemléit - már jó pár hete -, olyan szépek voltak, hogy én is kedvet kaptam a megsütésükhöz. Csak aprót módosítottam rajta, és csak fele mennyiségből késztettem. Finomak lettek!

Hozzávalók nálam, 4 db tésztájához: 25 dkg liszt (fele kenyérliszt volt, de nem muszáj), 1 tasak száraz élesztő (7 gramm), 1 kiskanál só, 1 kiskanál cukor, 1 dl tej, 1 dl víz, 2,5 dkg vaj, 
a tetejük megkenéséhez: kevéske tojásfehérje és tej keveréke, 
a tetejükre: egész mákszemek és szezámmag.

Elkészítése:
A lisztet egy tálba szitáltam, majd belekevertem a sót, és hozzáadtam a  cukrot, az élesztőt, a tejet, a vizet és a puha vajat.
Géppel bedagasztottam, majd meleg helyen duplájára kelesztettem.
Miután megkelt a tészta lazán átgyúrtam és 4 egyenlő részre vágtam. Gombócokat formáztam és kb. 10 percig letakarva pihentettem.
A pihentetés után a gombócokból kb. 40-45 cm-es rudakat sodortam, majd megformáztam belőlük a zsemléket. Először egy laza csomót kötöttem a rúd közepére, majd az alul kilógó véget felülről átdugtam a tészta közepébe, a másik oldalán a felül lévő végét pedig alulról, a tészta közepébe. Így 5 bordát kell kapnunk! Ez sajnos nekem nem sikerült mindegyik zsemlénél, és több borda keletkezett, de az ízén szerencsére ez semmit sem változtatott. A közepükbe pedig egy kis gömbölyű tésztadarabkát nyomtam be.
Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam őket és kb. 30 percig konyharuhával lefedve még pihentettem. Ezután megkentem a tetejüket tojásfehérje és tej keverékével, és megszórtam mák-, illetve szezámmaggal.
Előmelegített sütőbe alulra egy kisebb tepsiben vizet raktam, majd kb. 20 perc alatt szép fényesre megsütöttem a zsemléket.


Először egy laza csomót kötünk....

...majd az alul kilógó véget felülről átdugjuk, a másik oldalán a felül lévő végét
pedig alulról, a tészta közepébe hajtjuk

Kettő már kész, kettő pedig még gombóc formájában vár

Egy tökéletesen hajtogatott, bujtatott zsemle

Tetejük már tojásfehérje és tej keverékével megkenve, és kettőt-kettőt mákkal,
illetve szezámmaggal beszórva.



13 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek akár egy kalács, finomak lehettek !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, finomak voltak, érdemes kipróbálni.

      Törlés
  2. De csodásak, látszik a tésztáján, hogy milyen foszlós. Jó kis házilekvárral is finom lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea! Lekvárral is biztos finom lehet reggelire, de sajttal, szalámival, paprikával jó kis vacsora volt 😊.

      Törlés
  3. Nagyon szép, és formás zsemléket sütöttél. Az a szendvics pedig olyan guszta hogy kedvem lenne megenni. Én is próbálkoztam már császárzsemlével, de olyan ügyetlen vagyok, hogy borzalmasan néztek ki. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Biztos nem néztek ki annyira borzalmasan 😊, de finomnak biztos finomak voltak...

      Törlés
  4. Én csak egyszer próbáltam, de valahogy nekem sem volt türelmem hozzá, emiatt aztán sikerem se - habár azért ehető volt. A "rendes" zsemle egyszerűbb, azt néha készítek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mari, nekem sem sikerült mind a négy tökéletesre, de finomak voltak 😊.

      Törlés
  5. Nagyon finomak lehettek ezek a császárzsemlék.Egyszer majd én is kipróbálom megsütni. De ahogy írtad te is eltévesztetted. Én is ügyetlen vagyok ilyen téren.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, egy kis gyakorlással hamar bele lehet jönni. De nem hiszem hogy ügyetlen lennél, mert aki olyan gyönyörű mézeskalács formákat tud készíteni, mint Te, az csakis ügyes lehet! 😊

      Törlés
  6. Én is megcsodáltam Verusnál, de még nem valósítottam meg. Nagyon ügyes vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Ani, készíts el egyszer Te is! 😊

      Törlés