2021. október 29., péntek

Sajtos-tejfölös karaj - Torockói módra


Kicsit viccesre sikerült ez a csalóka kép 😊, nem olyan nagy a sajt,
és nem olyan kicsi a fatányér, amilyenek látszik

A sajtos-tejfölös karaj sült édesburgonyával és vegyes savanyúsággal - közelebbről

Nyári torockói nyaralásunk alkalmán kaptunk ilyen ehhez hasonló finom sűlt húst a Bitai Panzióban, amit Magdi, a panzió ügyes háziasszonya készített. Annyira ízlett, hogy itthon is elkészítettem, Torockószentgyörgyről hozott sajttal, és az erkélyünkön babusgatott, szeretgetett két édesburgonya tő alatti terméssel. Sajnos ez nagyon kevés volt, még ki kellett pótolni két darab vásárolt batátával.

Elkészítése egyszerű, de annál finomabb. Azt hiszem konkrét hozzávaló mennyiségeket sem igényel.
A karajszeleteket kiklopfoltam, sóztam, szárnyas fűszerkeverékkel megszórtam, majd kizsírozott tepsibe tettem, kevés vizet aláöntve, fóliával lefedve sütőbe tettem, kb. 40 percre.
Ekkor megszórtam mozsárban frissen tört színes borssal, és megkentem tejföllel, amibe törött paprikát és egy-két kanál lisztet kevertem. Újra fóliával lefedve tettem vissza a sütőbe, kb. 20 percre. Ezután megszórtam reszelt sajttal, s most már fólia nélkül addig maradt a sütőben, míg a sajt szépen meg nem sült rajt.
Közben egy-kétszer meleg vizet hozzáöntve pótoltam az elpárolgott folyadékot, így a hús finom omlós, porhanyós lett.

Szintén tepsiben sült édesburgonyával és vegyes savanyúsággal tálaltam.

Az erkélyünkön termesztett két bokor édesburi

Csupán ennyi lett a termés 😓

A karaj szeletek egy 32x18 cm-es tepsiben, mögötte az édesburgonyák

Húsz perc fólia alatt való sülés-párolás után már "összementek"

Újabb negyed óra, amikor megszórtam színes borssal, és

....rákerült a tejfölös öntet

Újabb 20 perc sütés, és akkora már ilyen szép színesek lettek a szeletek

Most már rákerülhetett a sajt is, és már fólia nélkül addig maradt a tepsi a sütőben....

...mire ilyen szépre készre nem sült



14 megjegyzés:

  1. Nagyon guszták látványosak és finomak lehettek! Már külön recept gyűjteményed lehet a torockói receptekről :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, nagyon finom volt. Volt már egy-két recept, amit átvettem a sok finomságból, amit ott ettünk az évek során 😊.

      Törlés
  2. Csodásak az erkélyen tartott babusgatott batátáid. Nagyon finom ételt készítettél és finomak lehettek.

    VálaszTörlés
  3. Ízletes fogás és az édesburgonyát is megszerettük! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zsuzsa! Finom is az édesburgonya, mi is nagyon szeretjük 😊.

      Törlés
  4. Ó, sajtos husi, kedvemre való! :-) Az édesburgonyát is szeretem. Én is próbálkoztam vödörben termeszteni, de csak levele lett jó sok, a föld alatt meg vékonyka gyökerek. De jövőre újra próbálkozok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Melinda! Nekünk is nagyon ízlett, jó ebédünk volt! Ha van hely a kertetekben, jövőre a szabadföldbe ültesd. Apukámnak idén is szépen termett.

      Törlés
  5. Hát ez a recept hol bujkált eddig? Most vettem csak észre. Nagyon guszta lett. A felső kép tényleg érdekesre sikerült, de a sajtos része olyan szép, mint egy németalföldi csendélet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani, finom volt! Ha a felső kép egy németalföldi festmény lenne, én is szívesen elfogadnám, de csak egy műanyag konyhai alátét 😊. De nagyon tetszik, hangulatos.

      Törlés
  6. A "hazai"-ból mindig olyan jó érzés főzni, amit magunk nevelgettünk. Nagyon guszta a sajtos husi, jó sok pirult sajttal a tetején. Hű, de éhes lettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, finom volt. Már nagyon vártam, hogy mikor készíthetem el a saját termést 😊.

      Törlés
  7. Az édesburgonya nekem valamiért nem a kedvencem, viszont a hús-variáció nagyon tetszik. Biztos kipróbálom én is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az édesburgonyát mi nagyon szeretjük, de jól jön mellé egy kis husi is 😊.

      Törlés