2021. június 3., csütörtök

Rakott karalábé






Szeretjük a karalábét, de általában csak leves szokott készülni belőle. Gondoltam, ha finom a rakott kel, zöldbab, padlizsán, stb..... akkor karalábéból is jó lehet. Pláne most, amikor még friss, zsenge darabokat lehet kapni. Egy kisebb tűzállótálban készítettem, ami nekünk kettőnknek két napra elég volt. Nagyon finom lett!

Hozzávalók: egy nagyobb karalábé (héjával 60 dkg), 16 dkg darált hús, 2 evőkanál szójagranulátum, 1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 dkg húsos füstölt szalonna, kevés olaj, só, töltelékekhez, darált húsokhoz való fűszerkeverék (őrölt bors, őrölt köménymag, majoránna, bazsalikom... stb), törött paprika ízlés szerint, 1 dl rizs, 1 tojás, kb. 2 dl tejföl, pár csipet szerecsendió, 10 dkg reszelt sajt.

Elkészítése:
A kis kockákra vágott szalonnát kiolvasztottam, hozzáadtam a feldarabolt hagymát és tovább dinszteltem. Belekevertem a fokhagymát, a meleg vízben megáztatott szójagranulátumot, és a darált húst. Fehéredésig pirítottam. Sóztam, megszórtam borssal és pirospaprikával, felöntöttem kevés vízzel, és fedő nélkül készre pároltam.
Közben elkészítettem a rizst, hagyományosan mint egy párolt rizst.
Amikor elkészült a húsos ragu és a rizs is, összekevertem.
A karalábét meghámoztam, felszeleteltem (lehetett volna vékonyabb szeletekre is), és sós vízben félpuhára főztem. Kb. 15 percig.
Kiolajozott jénai alját kiraktam egy sor karalábéval, ráhalmoztam a hús-rizs keveréket, tetejére pedig a megmaradt karalábét.
A tejfölt sóztam, elkevertem benne a tojást, és ráöntöttem a karalábé tetejére. Elsimítottam rajta egyenletesen, és megszórtam szerecsendióval. Ráreszeltem a sajtot, és előmelegített sütőbe tettem. Kb. fél óra alatt elkészült, ekkorra a sajt már szépen megpirult rajta.

A szalonnás, hagymás darált hús párolása

A készre párolt hús megszórva paprikával, és a karalábé

Az előfőzött karalábé a jénai alján....

...rajta a hús és a második sor karalábé. Vághattam volna vékonyabb szeleteket,
akkor mindenhol betakarta volna a húst.

Rajta a tejföl, majd jött rá a reszelt sajt is - amiről a fotó sajnos lemaradt



10 megjegyzés:

  1. Guszta nagyon finom lehetett. Ilyen formában még én sem készítettem de szívesen kipróbálnám:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, próbáld ki, ameddig zsenge karalábét lehet kapni. Biztos ízlik majd 😊.

      Törlés
  2. Mi is szeretjük a rakott ételeket. Nagyon jól néz ki a rakott karalábés ételed és biztos finom is volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, finom könnyű ebéd volt.

      Törlés
  3. Nagyszerű ötlet, megvárom hozzá a saját karalábét. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Zsuzsa, finom volt, de sajátból biztos még finomabb lesz 😊.

      Törlés
  4. Istenien néz ki. Én töltöttnek szoktam készíteni, mikor még zsenge, de elmentem ezt a receptet is, nagyon szeretem a rakottas ételeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Nea! Tölteni is szoktam, de csak ritkán, már évek óta nem volt. Most kicsit más formában akartam elkészíteni, amiből könnyű finom ebéd lett 😊. De öreg karalábéból ezt sem tudnám elképzelni...

      Törlés
  5. Nagyon guszta!! Eszembe nem jutott eddig hogy rakott karalábé készüljön, pedig a karalábét nagyon szeretjük. Köszi az ötletet, és a receptet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, nekünk ízlett. Próbált ki, gondolom nektek is ízlene ha szeretitek a karalábét.

      Törlés