2021. március 12., péntek

Tortellini


Tálalva

Közelebbről a tányérban...

....és a többi a serpenyőben

Jó étvágyat hozzá!

Régóta szerettem volna tortellinit készíteni, most végre rászántam magam. Húsos, füstölt sajtos raguval töltöttem, majd tejszínes-sajtos mártásba forgattam be. A formázásuk elég pepecselős munka volt, és mivel siettem már vele, így csak egy részét formáztam tortellini formára, vagyis a kész félkör alakú töltelékek két csücskét már nem csíptem össze az összesnél. De az ízén ez nem változtatott, mindegyik egyformán finom volt.
Tálalásnál bőségesen megszórhatjuk reszelt sajttal, itt a fenti képeken csak azért van ilyen kevés rajta, hogy látszódjon milyenek is lettek a a tortellinik 😋.
A saját vetésű bazsalikom is már szép nagy lett, végre lehetett enni is belőle, nagyon finom volt hozzá.

Hozzávalók, a tésztájához: 20 dkg liszt, 2 tojás, só, 
a töltelékhez: 20 dkg finomra darált hús, 1-2 kanál olaj, 1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál fűszerpaprika, 1-2 evőkanál házi spagettiszósz, só, őrölt bors, szárított-morzsolt oregánó és bazsalikom ízlés szerint, 4 dkg reszelt füstölt sajt, 1 felvert tojás fele, 
a tejszínes mártáshoz: 2 dkg vaj, 2 dl főzőtejszín, só, őrölt bors, 1-2 csipet szerecsendió, 20 dkg reszelt sajt egy része, 
a tálalásnál: a sajt megmaradt része és friss bazsalikom levelek.

Elkészítése:
Először a tésztát gyúrtam meg, majd miközben pihent, elkészítettem a tölteléket.
Az olajon megdinszteltem az apróra vágott hagymát, rátettem a húst, fehéredésig pirítottam. Ezután a sajt kivételével hozzáadtam az összes hozzávalót, és készre pároltam. A végén belekevertem a reszelt sajtot és a tojást. Kicsit hagytam hűlni, közben visszatértem a tésztához.
Géppel egész vékonyra kisodortam, majd 5-5,5 cm átmérőjű korongokat vágtam ki belőle. A képeken látható kis derelye készítő formába tettem egy-egy tésztakorongot, körben bekentem tojással, közepébe egy kiskanál tölteléket, és a formát összezártam. Az elkészült kis tortellinik két csücskét szintén tojással bekenten, és összecsíptem. 
Mikor kész lettem velük, forrásban lévő vízben kifőztem.
A vajat egy serpenyőben felolvasztottam, beletettem a kifőtt tortelliniket, és kicsit átsütöttem. Ezután ráöntöttem a tejszínt és a reszelt sajt egy részét, gyorsan kiforraltam, és tálaltam a megmaradt reszelt sajttal és friss bazsalikom levelekkel.

A töltelék készítése

Készülnek a kis tortellinik, a kis derelye készítő formával....


A tortellinik kifőzése



10 megjegyzés:

  1. Katalin, olyan ügyes vagy! Ínycsilandozóan finom lehetett. Kedvelem a kissé füstös ízvilágot, nekem is biztosan nagyon ízlene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Nea! Finom volt, a füstölt sajtot mi is nagyon szeretjük, minden ételnek csak a javára lehet 😋.

      Törlés
  2. Nagyon finom lehetett a tortellinid és guszta is. Én sem készítettem még soha ilyen ételt, de terveztem már sokszor. Talán azért nem készítettem, mert eléggé pepecs munka ezzel foglalkozni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Lívia! Eléggé pepecs munka volt, rá is ment a fél délelőttöm 😀.

      Törlés
  3. Nagyon guszta és finom lehetett! Jó régen készítettem:) Nagyon szép a bazsalikom a cserépben!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Éva, finom volt. Szépen növekszik a bazsalikomom, már többször ettünk belőle. Jól érzi magát a meleg szobában 😀.

      Törlés
  4. Ez nálam is évek óta terv-szinten szerepel, nagyon ügyes és türelmes voltál. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Zsuzsa, ha több időm lett volna még ebédig, akkor mindet szépen megformáztam volna. De így is gyorsan elfogyott. 😀

      Törlés
  5. Megint ügyes voltál. És a képek! Gratulálok.

    VálaszTörlés