2022. november 20., vasárnap

Teakeverék házilag


A teakeverék tányéron....




...és belőle a tea...


Szeretjük a teákat, főleg a gyümölcsteákat. Sokat iszunk belőle, naponta-kétnaponta egy-másfél litert szoktunk főzni, és napközben azt isszuk. Nyáron a hűtőben tárolva hidegen, de ilyenkor ősszel-télen szobahőmérsékleten.

A különböző gyümölcsteákhoz, vagy gyümölcsízű teákhoz ilyen, és ehhez hasonló saját keveréket szoktam még hozzáadni - fokozni az ízeket -, amiben sok a hecsedli (csipkebogyó), ami természetesen csak saját szedésű lehet. A citromfű és menta is saját termés, és a citrushéjak, gyömbér darabkákat is én szárítom hozzá. A bodzavirág szedése idén elmaradt, így az vett, úgy ahogy a többi hozzávaló is.

A hozzávalók arányát ízlés szerint állíthatjuk össze, és kihagyhatjuk belőle amit nem szeretünk, vagy éppen még más ízesítővel gazdagíthatjuk. De a hibiszkuszvirágot semmiképpen ne hagyjunk ki belőle, mert attól kap szép színt.
 
A csipkebogyókat teának teljesen megtisztítva teszem el minden évben. A szemeket megmosom, konyharuhával leitatom, két végét levágom, aztán kettévágom a szemeket, és a belsejét - a magokat és a szőrös belsejét - teljesen eltávolítom. Így szárítom meg. Tudom, ez eléggé munka- és időigényes, de így lesznek csak esztétikusak a száradványok. 
De teán kívül idén már főztem szörpöt is és ebből a szedésből lekvár is készült.

A teához való csipkebogyókat most a Majdápolán szedtük, ami Pomázon egy füves-sziklás fennsíkszerű terület. Nagyon szeretünk idejárni kirándulni. 
A többi most itt készült kép a Pilisjárók blogomon tekinthető meg, ahol már több képsorozat is fent van....

Hozzávalók a teakeverékhez (minden szárított): csipkebogyó, citromfű, mentalevél, málnalevél, citrom- és narancshéj, bodzavirág, gyömbér, hibiszkuszvirág, roiboos tea, de tehetünk bele egy-két szem szegfűszeget és kis darabka fahéjat is.

Elkészítése:
Ugyanúgy készíthetjük mint bármelyik gyümölcsteát. A teakeveréket leforrázzuk, 5-10 percig hagyjuk ázni, majd leszűrjük. Ízlés szerint édesítjük és egy-két citromkarikát kínálunk mellé.
2 dl vízhez 1-2 kiskanál keveréket szoktam hozzáadni.


A Majdánpola, ahol "szüreteltük" a csipkebogyót - háttérben Pomáz városa látszik

Itt én állok

A csipkebogyók még a bokron....

...és már otthon, a vájlingban

Megtisztítva, szárításra készen, az utolsó még szép mentalevelekkel...

...és közelebbről

Már megszáradva az első idei adag



21 megjegyzés:

  1. De jó ötlet teakeveréket készíteni! Én csak megszárítom a "gazokat", s vegyesen főzök teát belőlük, kedvem szerint dobálva az edénybe ezt-azt. A csipkebogyó kimagozásához biztos, hogy nem lenne türelmem- le a kalappal előtted! Mi idén nem szedtünk- pedig csak ki kéne sétálni a faluból érte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Melinda! Én szeretek vele pepecselni, olyan szépek lesznek, mikor megszáradnak 😅.
      Szerintem még nem késő szedni a bogyókat, úgyis azt szokták mondani, hogy meg kell csípnie a dérnek 😊.

      Törlés
  2. Nos, a csipkebogyó pucolás az valami kegyetlen munka - én azért nem teszek már el lekvárt, mert nincs türelmem a pucoláshoz.De ! Erre mifelénk nagyon hibásak, betegek mostanában a csipkebogyók - nem tudom, mi lehet a bajuk... A citrom és narancshájjal meg az a gondom, hogy ha nem "bio" - akkor permetezett és nem tudom, mosással azt el lehet- távolítani a héjról ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is csak a teának valókat tisztítom meg ennyire. Lekvárnak és szörpnek csak a két végét vágom le, aztán félbe, és lehet főzni. Utánna meg passzírozni. De ez is eléggé időigényes...
      A citromhéjak ha kezelve vannak, akkor egyszerű mosással biztos nem lehet eltávolítani. Sajnos ez van.... Biot nem szoktam venni, annál sem tudom, hogy mit eszek 😊.

      Törlés
  3. Gratulálok a türelmedhez. Micsoda nagyszerű teakeveréket készítettél! Gyönyörűek a képek is megint.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani! Igen, nagyon jó türelmem van hozzá, szeretem csinálni, és olyan szép lesz a végeredmény 😄. És a keverék is finom, legalább is nekünk ízlik.

      Törlés
  4. Csodás teakeverék és csodás képek! :) Csipkebogyót én is szedtem idén, isteni teát készítettem belőle. Én csak félbevágtam a bogyókat és kiszárítottam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vanilin, finom teát lehet főzni a csipkebogyóból, és sok benne a C-vitamin, már amennyi marad belőle a főzés után 😊.
      És a legjobb, amit mi magunk szedünk... 😃

      Törlés
  5. Csodás képek, csodás teakeverék. A Majlátot én is ismerem, tudod, hogy laktunk fiatal koromban Pomázon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, igen emlékeztem rá, hogy iskolás éveid alatt laktatok Pomázon. Szép évek lehettek....

      Törlés
    2. Szép évek voltak, mert akkor még 16 éves voltam.

      Törlés
    3. Igen, amikor az ember még csak 16 éves, akkor minden szép és jó. Bár a mai fiataloknál ez már nem biztos hogy így van. Mindenesetre én nem szeretnék a mai világban újra 16 lenni....

      Törlés
    4. Egyetértek veled, én sem szeretnék a mai világban 16 éves lenni.

      Törlés
    5. Elnézésed kérem, hogy eltévesztettem a Majdánpola nevét, hiszen nagyon régen jártam azon a helyen.

      Törlés
  6. Gyönyörű fotókat osztottál megint meg, öröm nézi.... a teakeverék remek ötlet, és a belőle készült tea színe csodaszép, ízre pedig biztosan nagyon finom. Ilyen nyirkos időben pedig szükség is van a sok C vitaminra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Éva, színes "ízkavalkád" lett belőle, de finom, aromás. És a C vitamin jól jön minden nap....

      Törlés
  7. Katika, hogy Te mennyi mindenhez értesz. Sokszor csak ámulok a jobbnál jobb ötleteiden, találékonyságodon. Ez a teakeverék is biztosan isteni, jó lesz elkortyolgatni a hideg téli estéken egy finom süti mellé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Nea a kedves soraidat! Azért annyira nem értek mindenhez, de igyekszem...😄

      Törlés
  8. Jaj, csodás lett a keveréked! Én is próbálkoztam: almahéjat (rusztikusan hámozva, hogy legyen kis gyümölcshús is rajta), mentát, citromfüvet, fügelevelet szárítottam. De külön-külön. És idén kaptam egy tálka galagonyát is. Az is fincsi. Viszont nekem nem lett teljesen zörgős minden. A gyümölcsöknél félek, hogy penészesedni fognak. Inkább gyorsan fogyasztom :) Irigyellek a türelmedért - csipkebogyóra még nem mertem vállalkozni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Marika, a te keveréked is nagyon finom lehet! Csipkebogyót már nagyon régóta szedünk, sok minden készíthető belőle. Nem egy könnyű dolog a feldolgozása, de szeretem csinálni....😄

      Törlés