2020. december 9., szerda

Szilvalekváros kőttes






A kőttes elnevezés a kelt tészták népies elnevezése, és sokszor főtt krumpli is került bele. Mostanában több helyen - tv-ben is - összetalálkoztam vele. A szilvalekváros kőttes hasonló a lekváros buktához, csak ebben főtt krumpli is van. 
Nagyon finom lett, a tésztája is nagyon jól sikerült, puha, ruganyos lett. Hogy másnapra milyen lenne nem tudom, mert aznap mindet megettük 😋, de gondolom még akkor is finom lenne.

Hozzávalók 8 darab kőttes tésztájához: 30 dkg liszt, 1 db közepes krumpli (kb. 12 dkg), 1,5 dl tej + ha kell még a dagasztáshoz, 2,2 dkg élesztő, 1 egész tojás két harmada (egy harmada félretéve a teteje megkenéséhez), és 1 sárgája, 5 dkg zsír, 3 evőkanál cukor,
a tölteléknek: sűrű szilvalekvár,
a teteje megkenéséhez: az eltett tojás maradék.

Elkészítése:
Először a krumplit főztem meg sós vízben, majd még melegen krumplitörővel áttörtem. Hozzáadtam a zsírt és a tojást, jól átkevertem.
Az egy-két kiskanál cukorral elkevert langyos tejben felfuttattam az élesztőt, majd a krumplis péppel és a liszttel lágy tésztát dagasztottam Meleg helyen kétszeresére kelesztettem.
Ekkor 8 felé osztottam, gombócokat formáztam belőlük, majd kézzel kicsit széthúzkodtam, mint a képen is látszik. Egy evőkanálnyi lekvárt tettem mindegyikbe, és összecsomagoltam mint egy szilvás gombocót. Zsírral kikent tepsibe tettem úgy, hogy majdnem összeérjenek, megkentem a maradék tojással, majd újra kelesztettem.
Előmelegített sütőben szép piros barnára sütöttem, kb. 25-30 perc alatt. Ha nagyon pirulnának, időközben alufóliával fedhetjük le. Porcukorral meghintve tálaljuk.
 
A bedagasztott tészta - kelesztés előtt...

...és után

A 8 kis gombóc

Egyesével lekvárral való megtöltésük

A tepsiben, sütés előtt



12 megjegyzés:

  1. Hát ez csoda finom lehetett, imádom a kötteseket. Nagyon guszta, de megettem volna én is. Valóban hasonlit a buktához, azt én is szoktam készíteni és szilvalekvárral, mert azt szeretem a legjobban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Lívia, nagyon finom volt! A buktát is szeretjük, szilvalekvárral és sárgabarackkal is.

      Törlés
  2. Nagyon csábítóan néz ki és biztos nagyon finom. Először azt hittem hogy bukta a szilvalekvárodat irigylem kicsikét mert látszik rajta hogy jó kemény. Nekem amit az idén eltettem nem lett valami kemény sajnos, pedig szívesen kipróbálnám. Krumplit szeretek én is kelt tésztába tenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, nagyon finom volt, jót tett neki a krumpli. A szilvalekvárom valóban jó sűrű, mert nem főzött lekvár, hanem sütőben sült 😀.

      Törlés
  3. Milyen szép mosolygósra sültek a kőttesek, már a látványától is megéhezik az ember. A nyáron eltett házi ekvárral pedig nincs is párja a kelt tésztáknak.

    VálaszTörlés
  4. Köszi szépen Nea! Nagyon szeretjük a szilvalekvárt, kelt tésztákba is szívesen teszem, főleg mióta sütőben sütjük jó sűrű lesz, és egyáltalán nem folyik ki a tésztákból 😀.

    VálaszTörlés
  5. Mifelénk is kőttesnek nevezték a kelt tésztát! Annyira szépek lettek a kőtteseid, hogy meg is kívántam, a héten sütnöm kell valami hasonlót...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Melinda, jó sütögetést Neked! 😁

      Törlés
  6. Nagyon jó. Én hagyományos buktát sütöttem ilyen labdaformában. Nagyon szerettük. Olyan guszták a kőtteseid, hogy lehet, ezt is kipróbálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ani, próbáld ki ezt a krumplis kelt tésztát is, nagyon finom!

      Törlés