2020. szeptember 15., kedd

Vajas pogácsa




Valami sósra vágytunk, ezért ami épp otthon volt, abból kreáltam egy kisebb tepsinyi pogácsát. A közelmúltban egy-kétszer sütöttem olyan pogácsát, amit nem langyos helyen kelesztettem, hanem hűtőben pihentettem, gondoltam most is beválik. Be is vált, nagyon finom lett, gyorsan el is fogyott....😋

Hozzávalók 24 db 4,5 cm átmérőjű pogácsához: 30 dkg liszt, 1,5 dkg élesztő, kb 0,5-1 dl tej, 2-3 kanál tejföl, 1 kisebb tojás, 2 kiskanál só, 20 dkg vaj vagy margarin,
tetejére: tojás, reszelt sajt és köménymag.

Elkészítése:
A lisztből elvettem 5 dekát, amit a vajjal összegyúrtam. Hűtőbe tettem, míg összeállítottam a tésztáját.
A megmaradt 25 dkg lisztben elkevertem a sót, belemorzsoltam az élesztőt, hozzáadtam a langyos tejet, a tojást, és annyi tejfölt, hogy jól gyúrható állagú tésztát kapjak.
Kisodortam, közepére tettem az előzőleg elkészített lisztes vajat, majd a tésztát mind a négy oldaláról ráhajtottam. Kisodortam, és hosszában is és szélességében is háromrét hajtottam.
Hűtőbe tettem pihenni, majd a kisodrását és hajtogatását 20 percenként még kétszer megismételtem.
Ezután már csak jó ujjnyi vastagra sodortam ki, pogácsaszaggatóval kiszaggattam, tepsibe sorakoztattam őket, megkentem tojással, és megszórtam sajttal, köménymaggal.
Előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütöttem.





12 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és guszták a vajas pogácsáid. Remek a recept kreáció is. Finom lehetett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen Lívia, finomak voltak, és szépen levelesedtek is 😀. Csak egy hibájuk volt, hogy egyre fogytak 😁😄

      Törlés
  2. Nagyon szép leveles lett a pogid nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma megsütöttem nagyon finom lett. Később teszem fel a blogra mert technikai problémám adódott sajnos :)

      Törlés
    2. Nagyon örülök hogy megsütötted, és hogy ízlik 😁. Várom majd hogy lássam, milyen lett 😄, kívánom hogy kielőbb megoldódjon a probléma...

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszi szépen Ani, nekünk is jöhetne belőle, de sajnos már rég elfogyott 😀.

      Törlés
  4. Azok a csodás levelek. Valamelyik nap ki kellene próbálnom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Nea, próbáld ki, remélem Nektek is ízlik majd 😀.

      Törlés
  5. Jaj de szépek ezek a pogácsák! Ilyet még nem sütöttem- beállítom a sorba! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Melinda, jó étvágyat majd hozzá, ha sorra kerül 😀.

      Törlés