2011. február 10., csütörtök

Rakott kel



Hozzávalók: egy fej kelkáposzta, köménymag, kb. 30 dkg darált hús, 1-2 csipet  bazsalikom és kakukkfű, só, bors, őrölt kömény, egy kisebb csésze rizs (kb. másfél dl), olaj és tejföl.

Elkészítése:
A káposztát negyedbe vágjuk, sós vízben félig puhára főzzük, a főzőlébe szórhatunk egy kis köménymagot. 
A rizst hagyományos módon megpároljuk, vagyis olajon kicsit pirítjuk, majd (majdnem) kétszer annyi víz és só hozzáadásával fedő alatt készre főzzük. 
A húst olajon fehéredésig pirítjuk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a bazsalikomot és a kakukkfüvet, felöntjük egy kevés vízzel, és fedő alatt puhára pároljuk. 
Ha ezekkel készen vagyunk, a rizst és a húst összekeverhetjük, amit elkezdhetünk egy tűzállótálba rétegelni. Alulra mindig a rizses keverék kerüljön, aztán a káposzta levelek - amit még egy kis őrölt köménymaggal megszórhatunk - , amíg el nem fogynak a hozzávalók, a tetejét pedig káposztával fedjük be. Minden sor káposztát locsoljunk meg tejföllel, és a tetejére is az kerüljön. 
Ezután sütőbe tesszük, lefedni nem kell, és készre sütjük.

A főtt kelkáposzta és a rizses hús - a tálba alulra a rizses hús kerüljön

Utána a kelkáposzta - minden sor káposztát megkenünk tejföllel

A húst és a káposztát felváltva, rétegesen tesszük a tálba

A tetejére káposzta kerül

A tetejét jól meglocsoljuk a tejföllel

Már fogyott belőle



1 megjegyzés:

  1. En mar keszitettem rakot kelt nagyon finom lett,ez valoban egy nagyon be valt recepet.Ha lehetne kerini dietas receptet.
    Cukor beteg es koleszterinben szenvedok reszere.
    Koszonom.Katerin Canadabol

    VálaszTörlés