![]() |
A gesztenyés tekercsek sült krumplival.... |
![]() |
...és ketchuppal |
![]() |
Közelebbről.... |
A rántott fekkfiléhez hasonlóan ez is egy olyan ebéd, amelynek az "elődje" a karácsonyi ünnepi asztalra készült, de a fotók lemaradtak 😋.
Akkor kisebb tekercseket készítettem, egy-egy személyre valót, most egyben egy nagyobbat, amit miután kihűlt, szépen fel tudtam szeletelni, és a mikróban percek alatt megmelegíteni.
Akkor kisebb tekercseket készítettem, egy-egy személyre valót, most egyben egy nagyobbat, amit miután kihűlt, szépen fel tudtam szeletelni, és a mikróban percek alatt megmelegíteni.
Karácsonykor kicsit sok lett a töltelék - mert aszalt szilvával töltött tekercsek is sütöttem -, így eltettem a maradékot a fagyasztóba. Most jól jött egy vasárnapi ebédhez 😊.
Sajnos már nem tudom a töltelék hozzávalóinak a mennyiséget, mert a nagy sietségben akkor nem írtam fel, de szerintem így is könnyen el lehet készíteni, kóstolgatva, hagyatkozva saját ízlésünkre, és figyelembe venni, hogy mennyi szükséges.
Elkészítése:
Most ehhez a tekercshez a csirkemellnek csak az egyik felét használtam. Nyitott szeleteléssel egy háromszor akkora, vékony, szép nagy szeletet kaptam. Ezt úgy csináltam, hogy mintha lapjában le akarnék vágni belőle egy szeletet, bemetszettem majdnem a széléig, majd a kihajtottam ezt a kapott részt. Utána átfordítottam az egész húsdarabot, és a másik oldalán, ellenkező széléről szintén ugyanígy bemetszettem, és kihajtottam a bemetszett szeletet.

Hozzávalók: egy nagy csirkemell, só, bors, szárnyasokhoz való fűszerkeverék,
a töltelékhez: gesztenyepüré massza, darált hús, áztatott és jól kinyomkodott zsemle, tojás, só, bors, töltelékhez való fűszerkeverék, sajtszeletek,
a tekercs körbetekeréséhez: bacon szalonna,
a sütéshez: zsír.
Elkészítése:
Most ehhez a tekercshez a csirkemellnek csak az egyik felét használtam. Nyitott szeleteléssel egy háromszor akkora, vékony, szép nagy szeletet kaptam. Ezt úgy csináltam, hogy mintha lapjában le akarnék vágni belőle egy szeletet, bemetszettem majdnem a széléig, majd a kihajtottam ezt a kapott részt. Utána átfordítottam az egész húsdarabot, és a másik oldalán, ellenkező széléről szintén ugyanígy bemetszettem, és kihajtottam a bemetszett szeletet.
Remélem érthetően tudtam leírni, de biztos sokan ismerik is ezt a szeletelési módot. Nagyon egyszerű, csak leírni nehéz 😁.
Ezután sóztam, fűszereztem, és rákentem a gesztenyés tölteléket, amit a hozzávalóiból elkészítettem. Sajtszeleteket raktam még rá, és feltekertem, majd bacon szalonnával körbetekertem, hogy mindenhol jól befedje a húst.
Kizsírozott jénai tálba fektettem, kis vizet öntöttem alá, és sütőben, kezdetben fedő alatt, a vége felé pedig anélkül szép piros-barnára sütöttem.
Hasábkrumplival, mini savanyú uborkával, csalamádéval és csípős ketchuppal tálaltam.

Nagyon ügyes vagy, hogy így meg tudtad tölteni. Nagyon finom lehetett. Még sosem használtam sósan a gesztenyét. Ki kell próbálni!
VálaszTörlésKöszönöm Ani! Sikerült szépen feltekernem, és aztán szeletelni is. Finom lett. A gesztenyepüré édes változat volt, de nem nagyon lehetett kiérezni, inkább az egyéb fűszereket. 😊
TörlésÓ, kár az a finom gesztenyepüré ebbe a csirkébe - anélkül is jó lenne. Aztán utána jöhet a püré, jó sok tejszínhabbal.... :-)
VálaszTörlésKöszönöm Mari, ki akartam próbálni a gesztenyés tölteléket, ha már egyszer van csak karácsony egy évben 😊. De a gesztenyepürét is nagyon szeretjük, jó sok tejszínhabbal, ahogy írod!
TörlésNagyon guszta és finom lehet ezzel a különleges töltelékkel!
VálaszTörlésKöszi szépen Éva, finom volt 😊.
TörlésNagyon guszta és finom ebédet készítettél. Gyönyörű a szépen megsült hús, most jó nagyokat nyelek. Én is töltöttem már meg gesztenyés töltelékkel a csirkemellet, csak lapkasajtot tettem rá.
VálaszTörlésKöszönöm szépen Éva, én trappista sajtot tettem bele, kicsit folyt is ki belőle, de azért maradt is 😊, finom volt.
TörlésKitűnő ötlet volt, Katalin drága! Az eredmény magáért beszél ! Egészségetekre!
VálaszTörlésKöszönjük szépen kedves Juci, finom ebéd volt!
TörlésNagyon csábítóan néz ki! Én még soha nem "vetemedtem" arra, hogy gesztenyepürével töltsek husit, de talán egyszer azt is kipróbálom.
VálaszTörlésKöszönöm Melinda, próbáld ki egyszer. Én nem tettem bele túl sok gesztenyepürét, így nem is "kiabált" benne az íze, de nagyon finom volt.
TörlésHű, de étvágygerjesztő! Egy-két szeletkét biztosan megkóstolnék, ha virtuálisan lenne rá mód. Guszta és ötletes.
VálaszTörlésKöszönöm Nea, én pedig szívesen megkínálnálak vele 😊.
Törlés