2024. augusztus 11., vasárnap

Erdei szeder-túró fagyi


Tálalva

Ezek a gombócok még nincsenek meglocsolva a szeder sziruppal....

...ezek pedig már igen...



Újra itt vannak a meleg nyári napok, amiket egy finom házi fagyival próbálunk elviselhetőbbé tenni. Teljesen saját elgondolásból készítettem, és még az került bele, ami éppen itthon volt. Most egy főzött fagylalttal próbálkoztam meg....

Egy egy-két héttel ezelőtti pilisi kirándulásunk alkalmával szép erei szedrekkel teli úton gyalogoltunk, amikből először csak csipegettünk, eszegettünk, aztán gondoltuk, hogy haza is vihetnénk belőle. Így egész szép adagot sikerült szednünk belőle, s egy részéből mindjárt egy fagyi ízesítése jutott eszünkbe.
Hazaérve azonnal fagyasztóba tettem, amiből most ez a finom, ízletes, fagyi készült. Mert az erdei gyümölcsök mindig finomabbak, édesebbek és zamatosabbak, mint a kerti társaik, legyen az szamóca, áfonya, vagy éppen mint most, a szeder....

Hozzávalók: kb. 20 dkg erdei szeder + ízlés szerint cukor, 2 tojás sárgája, 5 dkg cukor, 2 dl tej, 10 dkg túró, 1 kis doboz joghurt (150 gramm), még 2 dkg porcukor, 1 tasak vaníliás cukor, fél citrom leve és reszelt héja, 2 dl Hulala vagy tejszín.

Elkészítése:
Először a szedret főztem meg, csak épp hogy, hogy át tudjam passzírozni. Az átpasszírozott sűrű szederhúst ízlés szerint cukroztam.
A sárgájákat kikevertem az 5 dkg cukorral, majd hozzáöntöttem 2 dl megmelegített tejhez, és pár percig takaréklángon főztem, hogy kicsit sűrűsödjön. Hagytam hűlni.
A túrót a joghurttal, a porcukorral, a vaníliával és a citromlével botmixerrel simára turmixoltam, utána hozzáadtam a citrom héját, és az előző főzött krémet. Végül belekevertem a felvert Hulalát is, és műanyag dobozba öntöttem.
Mélyhűtőbe tettem, majd óránként háromszor átkevertem. Az utolsó átkeverésnél belekevertem a szeder szirupból is - hogy szép márványos legyen - és ismét a fagyasztóba tetem. Csak másnap ettünk belőle először.
Tálaláskor a "kigombócolt" fagylaltot még meglocsoltam a maradék szeder sziruppal.

Nagyon finom lett, pikáns ízű fagylalt lett belőle!


A szedrek még az erdőben a bokron...


A szeder főzése

A tojássárgájás krém

Beletesszük a felvert Hulala habot is

A műanyag dobozban

Belekeverve a szeder szirup és kidíszítve szeder szemekkel - mehet a fagyasztóba




10 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki és finom lehetett! Kedvemre való fagylalt nagyon szeretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, szívesen küldenék belőle, de addigra biztos elolvadna 😄😄.

      Törlés
  2. Nagyon guszta, és ebben a melegben most rögtön megtudnám enni azt a tálkányit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva, téged is szívesen megkínálnálak vele, de nagyon fogyóban van már 😄.

      Törlés
  3. Kicsit "macerás" az elkészítése, de biztos finom. Szeretem a gyümölcs-fagyikat, de ilyent még nem ettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Mari, én már máskor is készítettem joghurttal fagyikat, finom volt. Nem volt annyira macerás megcsinálni, mint inkább leírni 😄.

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Köszi szépen Ani, szép színe lett és finom is volt!

      Törlés
  5. Milyen látványos jeges finomság. A túró újdonság nekem, mint fagyi alapanyag, de el biztosan nem rontotta, nagyon guszta az egész. Fantasztikus találmányaid vannak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Nea, nagyon finom volt, és mivel ilyet még nem készítettem, gondoltam most megpróbálom 😄. Jó ötlet volt...

      Törlés