2017. január 5., csütörtök

Halászlé bajai módra



A karácsonyi menünk ezzel a halászlével kezdődött. Nagy kedvencem a bajai módra készült, úgy is mondhatnám, hogy csak ezt szeretem 😊. Nem véletlen, hisz azon a környéken nőttem fel. Sok tésztával az igazi, most eredeti, baján készített gyufatésztával készült, és természetesen sok erős paprikával. És egy pohárka szekszárdi vörösborral, ami a szülővárosomban termett...

Hozzávalók: kétharmad és egyharmad arányban ponty és harcsa szeletek, lehet benne 1 ponty fej és ikra is, só, 1 kg halhoz kb. 1,2 dl víz, 2 nagyobb hagyma, szép piros színű törött paprika (bogyiszlói vagy kalocsai) kb. 3 evőkanállal, vagy annyi, hogy jó színe legyen, ízlés szerint erős paprika, 1-2 halászlékocka, 1 paradicsom.

Elkészítése:
A halat besózzuk, minimum fél órát állni hagyjuk. 
A hagymát apróra vágjuk, amit a hallal együtt hideg vízben felteszünk főni. Amikor elkezd forrni, beletesszük a törött paprikát, a halászlékockát és az erős paprikákat. Az ikrát kicsit később adjuk hozzá. Megkóstoljuk, hogy elég sós-e, aztán nincs vele már sok dolgunk. Kb. 20 perc alatt készre fő. 
Az utolsó 5-10 percben beleteszünk egy paradicsomot, ez segít meggátolni, hogy a hal szétfőjön.
Keverni sem szabad, csak rázogatni.
Mellé gyufatésztát és erős paprikát kínálunk.

Finom lett, majdnem olyan jó, mint amit Apukám szokott főzni 😊.




12 megjegyzés:

  1. Aki szereti, neki biztos, hogy finom. Én csak elkészítem, most karácsonykor is volt halászlé is, de én nem ettem belőle, mert nem szeretem. Nem kritizálok semmilyen ételt, hiszen az én ételeim között is van olyan amit valaki nem szeret.
    De az biztos, hogy nagyon jól néz ki a halászleved - és persze az is biztos, hogy finom is annak, aki szereti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lívia, én nagyon szeretem, minden héten meg tudnám enni :-)

      Törlés
  2. Halászlevet még csak egyszer kóstoltam, a Hortobágyon, de nem ízlett. Azóta sem próbálkoztam újra, viszont nagyon guszta a tied, szívesen kanalaznék belőle. :)
    Boldog új évet nektek is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amit a Hortobágyon kóstoltál biztos nem jól készítették, ha nem ízlett, mert az enyém nagyon finom :-) :-) :-)
      Én is boldog új évet kívánok nektek!

      Törlés
  3. Biztos finom volt a képen látható halászlé, de mindenkinek a saját maga által elkészített a legfinomabb. Ha ízlik minden héten kell főzni! :)

    VálaszTörlés
  4. Először is boldog új évet kívánok! :-)
    Látom megoszlanak a vélemények a halászlét illetően. Én talán kétszer ettem, nincs róla rossz emlékem, megettem. De nem szoktam főzni. Talán próbálkozni kéne vele, annyira jól néz ki a tied! A halat szeretjük, hátha...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nektek is BUÉK :-)
      Ha szeretitek a halat, akkor talán a halászlé is ízlene :-) Ez mindennel így van, amit az ember gyerek kora óta eszik, és megszokott, az kedvenc étel lesz és biztos jobban ízlik, mint egy új, szokatlan....

      Törlés
  5. Én szeretem a halászlét! Arról már nem is beszélve, hogy egészséges és finom is :) Sokféleképpen készül, tésztával még nem ettem. Annyira jól néz ki a fotódon!!! Megkóstolnám :) Ez a gyufatészta házi készítésű?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vicuska! A tészta nem saját, úgy kaptuk, most nem én gyúrtam. Nem bolti, de nem is kézi gyúrású, de házi :-)
      Írod, hogy még nem ettél tésztával, én meg csak avval ettem :-) Erre mondják, ahány ház, annyi szokás.....
      Kóstold meg egyszer tésztával is, kíváncsi lennék, ízlik-e? De csak gyufatésztával :-)

      Törlés
  6. Mindenképpen szeretném kipróbálni, én is kíváncsi vagyok, milyen lehet. Amikor először találkoztam a hal és tészta párosítással- harcsapaprikás túrós csuszával formában, meghökkentem és megkóstolván kellemesen meglepett az össz-ízhatása, mert kimondottan finom volt. Azóta magam is készítettem, csak ritkán jutok harcsához. A család inkább a rántott halat kedveli. Én szeretem, levesbe, rántva, töltve, kocsonyának, sütőben sütve, szóval bárhogyan elkészítve. Pedig egy fránya eltévedt szálkának köszönhetően hosszú évekig nem ettem halat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó étvágyat majd hozzá, ha elkészíted!
      A szálkákkal nagyon kell vigyázni, nekem szerencsére még nem volt vele gondom.
      A halászlén kívül csak rántva és sütve szoktam elkészíteni, kocsonyának még nem ettem, de biztos az is finom...

      Törlés